Hivatalos Ferrari nyilatkozatok az Orosz Nagydíj után

MattiacciEgy újabb gyenge eredmény a Ferraritól. Fernando Alonso a hatodik míg Kimi Räikkönen csak a kilencedik lett.

Marco Mattiacci, csapatfőnök:
“Ismét olyan eredmény született, amely messze elmaradt céljainktól, de ma gratulálnunk kell a Mercedesnek, akik öt év kemény munka után megszerezték a megérdemelt konstruktőri bajnoki címet. Az egymást követő japán-orosz utazás nehéz volt csapatunk számára a pályán és azon kívül is. A versenyen sokat tanultunk, amely hasznos lehet a jövőre nézve a technikai szint javításáról, de a biztonságról is. Biztos vagyok benne, az utolsó három versenyen lehetőségünk lesz a csapatból és az autóból is a legtöbbet kihozni, így a szezont jobb eredményekkel zárhatjuk. Miközben az én és a csapat többi tagjának gondolatában is Jules jár, ma köszönetet kell mondani Luca di Montezemolónak, akinek ez volt az utolsó versenye a Ferrari elnöki székébe. Azt hiszem, nagyon szerencsések vagyunk, mert egy olyan nagyszerű menedzserrel dolgozhattunk együtt, mint ő és pontosan ugyanez igaz utódjára, Sergio Marchionnéra is.”

Fernando Alonso:
“A mai futam ugyanazt a mintát mutatta, mint a hétvége korai szakasza, nem sikerült versenyképesnek lenni, bár az autó a rajttól a célig jól működött. Az egész futam különösen megterhelő volt az üzemanyag fogyasztást tekintve és különösen a végén kellett spórolnom. A kerékcsere során az első emelő nem működött, de úgy hiszem, még a probléma nélkül is ebben a pozícióban végzek, mert a McLarenek gyorsabbak voltak. A rajtnál kockáztattunk, mert tudtuk, lehetőség van néhány helyet nyerni, de ezt követően versenysebességem olyan volt, mint korábban és többre nem volt lehetőség. Nem sikerült sok pontot szerezni, de továbbra is mindent beleadunk az utolsó három versenyen, mert a konstruktőri bajnokság harmadik helyének megszerzésére továbbra is lehetőség van, de most az a legfontosabb dolog, hogy jó híreket halljunk Julesről.”

Kimi Räikkönen:
“Tudtuk, nagyon megterhelő versenyünk lehet és hátulról indulva soha nem könnyű előre lépni, de a rajt egészen jól sikerült. Sajnos a Toro Rosso a falra szorított, amikor az egyenesben voltunk. Majd amikor keményen fékeztem, több autó is megelőzött engem és elveszítettem minden esélyt arra, hogy jó versenyem legyen, mivel innentől kezdve folyamatosan beragadtam egy másik autó mögé. Az au tó kezelhetősége jó volt és tiszta pályán jó sebességgel mehettem, de hiányzott a végsebesség, amely az egyenesben az előzéshez volt szükséges és mivel spórolni is kellett az üzemanyaggal, ezért nem tudtam olyan keményen nyomni, mint szerettem volna. Tudjuk, az idei évben nehéz az első helyekért harcolni, de ugyanakkor tovább próbálkozunk, már a következő versenyen, Austinban. Az a pálya nagyon megterhelő és érdekes, remélem nem lesz olyan problémám, mint itt, szeretnék jó eredményt elérni. Azonban amit legjobban kívánok az az, hogy imáink segítsenek Jules-nek ebben a nehéz időszakban.”

Pat Fry, műszaki igazgató:
“A várakozásokkal ellentétben a biztonsági autóra ma nem volt szükség és a futamot elég könnyű megmagyarázni, egy kerékcsere mindkét pilótánk számára. Az egész mezőnyt leginkább az üzemanyag spórolás befolyásolta és ez a látványosságra is hatással volt. Fernando és Kimi jól indultak a rajtnál, de míg előbbi két helyet javított, utóbbinak fel kellett engednie a gázpedált, mert a fal felé tolta a Toro Rosso. Innentől kezdve Kimi vonatozott a verseny első felében, de a kerékcsere után jó sebességet mutatott, Fernandóhoz hasonló. Sajnos az ő esetében sajnálatos, hogy Magnussennel szemben azért veszített pozíciót, mivel a kerékcsere során az első emelő elromlott. Ma nagyon hasonló sebességünk volt, mint a Red Bullnak, míg a McLaren egy kis extrával rendelkezett és nehéz volt támadni őket, még a DRS-szel is. Miközben gratulálunk a Mercedesnek a konstruktőri bajnoki címhez, szeretnénk ameddig lehet harcolni a Williamsszel a harmadik helyért.”

Forrás: F1Hungary

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás