Leváltották a Ferrari-főnököt

MattiacciA Ferrari megerősítette, hogy távozik a csapat éléről az áprilisban kinevezett Marco Mattiacci, az alakulat harmadik csapatfőnöke jön idén.

Igaznak bizonyult a hétvégén felröppent pletyka, a Ferrari alig hét hónap után lecserélte Marco Mattiacci csapatfőnököt. A Stefano Domenicali áprilisi lemondása után kinevezett, Forma-1-es tapasztalattal nem rendelkező olaszt honfitársa, az előtte a főszponzor Phillip Morrisnál dolgozó Maurizio Arrivabene váltja.

“Azért döntöttünk Maurizio Arrivabene kinevezése mellett, mert a ebben a Scuderia és a Forma-1 egésze számára is történelmi jelentőségű időszakban olyan szakemberre van szükség, aki a Ferrari alapos ismerete mellett a sportág irányítási mechanizmusait is átlátja” – indokolt az elnök, Sergio Marchionne.

“Maurizio különleges szakértelemmel rendelkezik, évek óta szoros kapcsolatban áll a Ferrarival, a Forma-1-es Bizottság tagjaként (szponzori képviselőként – a szerk.) pedig a ránk váró kihívásokkal is tisztában van. Eddig is számos újító ötlete volt a Forma-1 felrázására. Az összetett és komolyan szabályozott (dohány)piaci vezetői tapasztalata is lényeges, ez segíti majd a csapat irányításában. Örülök, hogy sikerült őt megnyernünk a versenycsapat vezetésére.”

“Ugyanakkor szeretnénk köszönetet mondani Marco Mattiaccinak az elmúlt 15 évben a Ferrarinál végzett munkájáért, és a legjobbakat kívánjuk neki a jövőre!”

Az elmúlt években stagnáló, sőt hátrafelé haladó Ferrarinál idén radikális változások zajlanak: tavasszal távozott Domenicali, szeptemberben lemondatták a 23 évig szolgáló elnököt, Luca di Montezemolót, Fernando Alonso öt év után búcsút intett a csapatnak.

Jövőre Kimi Räikkönen mellé Sebastian Vettel kerül, a némettel együtt több tucatnyi szakember érkezik különböző csapatoktól, és arról is pletykálnak, hogy műszaki vezetőként visszacsábítják a schumacheri aranykor egyik főszereplőjét, Ross Brawnt.

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás