Sainz: Ez lesz a legfontosabb szezonom, és tudom, mennyit érek
Az olaszországi Cremonesébe látogatott Carlos Sainz hétfőn, hogy bemutassa a nagyközönségnek a saját gokartcsapatát, a CS55-öt, mely projekten már egy éve dolgozott. A médiaeseményt már azelőtt meghirdették, hogy F1-es csapata, a Ferrari bejelentette volna Lewis Hamilton 2025-ös érkezését. A kétszeres futamgyőztes négy nappal később az első nyilvános fellépésén beszélt a médiával a történtekről és a helyzetéről.
Sainz az eseményen tartott sajtótájékoztatón nyugodtnak tűnt, volt azonban egy megjegyzése, ami hűen tükrözte az érzéseit. Egy újságíró megkérdezte, lenne-e valamilyen tanácsa az őt váltó Lewis Hamilton számára. Sainz komoly arccal megpiszkálta az orrát, majd közölte:
„Igen. Hadd próbálja ki a gokartomat!”
Az újságírók jót derültek a beszólásán, majd végül a spanyol is elmosolyodott.
A helyzete kapcsán elmondta: „Rendben vagyok. Igaz, hogy mozgalmas két hét volt ez mindenki számára odahaza, Maranellóban, de én a szezonra való felkészülésre fókuszálok, ami fontos lesz a Ferrari számára.”
A ferraris búcsúéve azonban számára is fontos lesz, hiszen a pályán nyújtott teljesítménye nagyban meghatározhatja, hogy mely csapatoknál és milyen lehetőségei nyílnak 2025-re. Ez azonban elmondása szerint nem stresszeli. „Én mindig keresem a nagy nyomást. Érezned kell a nyomást, a feszültséget, idegesnek kell lenned egy F1-es verseny előtt, vagy amikor az időmérős körödet kezded. Megvannak a magam technikái ennek a nyomásnak a kezelésére. Nem akarok túl nyugodtan nekivágni egy versenynek, úgy érezve, nincs kihívás.”
„Ez az év lesz pályafutásom legfontosabb éve, ahogy az előző kilenc is volt. Én így viszonyulok ehhez, főleg a Ferrarinál.”
Sainz az eseményen külön interjút adott az olasz Sky Sport csatornának is, melyben elárulta, ő már tudta, mi fog következni. „Nem, nem csalódtam. Belülről látok dolgokat a Ferrarinál, és már tudtam előre pár dolgot, felkészítettem magamat a csapattal a jövőbeli változásokra. De nem szeretnék semmi másra gondolni, csak arra, hogy idén mindent bele akarok adni a Ferrarival” – fogalmazott.
Sainz úgy érzi, most van a legjobb formájában, és eltökélt szándéka, hogy 2024-ben még jobb legyen. „A pályafutásom során folyamatosan fejlődtem, minden évben. Mindig ez lesz a filozófiám. Idén is ez lesz. 2024-ben harminc leszek, de fiatalabbnak érzem magam, és motiváltabbnak, mint valaha.”
„Tudom, hogy mennyit érek versenyzőként, és nagyon higgadtan tekintek a jövőbe a mostani szezon előtt. Biztosan várnak rám jó dolgok, de most a célom a legjobbamat nyújtani a Ferrarival.”
Megkérdezték, nem furcsa-e úgy nekivágni egy szezonnak, hogy tudja, ez az utolsó lesz számára a jelenlegi csapatánál. „Az biztos, hogy nem ez a legjobb érzés, amivel elkezdesz egy szezont, de ahogy lecsukom a sisakrostélyomat Bahreinben, és kimegyek a pályára, egyetlen dolgot érzek, egyvalami hajt: jól teljesíteni.”
„Ha esélyem nyílik, harcolni fogok, és célba veszem a világbajnoki győzelmet”
– jelentette ki.
Sainz a spanyol AS beszámolója szerint kedden már Fioranóban lesz, ahol a Ferrari egy amolyan házi tesztet szervez az év eleji felkészülés jegyében. A spanyol e gyakorláson a 2022-es autójukat, az F1-75-öst fogja vezetni, amivel már a múlt héten Barcelonában is körözött a Pirelli gumitesztjével párhuzamosan.
Csapata február 13-án tartja az idei SF-24-es autó bemutatóját, majd bejáratását.
Forrás: M4Sport