Räikkönen: Ez messze van az elvárttól

Kimi Räikkönen ott folytatta, ahol Kínában abbahagyta – vagyis egy kicsit még hátrébb. A finn továbbra sem boldogul Ferrarijával.

Kimi Räikkönen (Fotó: f1-fansite.com)
Kimi Räikkönen (Fotó: f1-fansite.com)

Pedig Bahrein hagyományosan az a helyszín, ahol Kimi Räikkönennek jól szokott menni. Az előző két szezonban két második helyet ért el Szahírban, Kínából pedig azzal a reménnyel érkezett a sivatagi pályára, hogy végre megoldják az autó vezethetőségével kapcsolatos problémáját, melyre egy hete a kevés edzéslehetőség miatt nem volt módjuk.

A pénteki első edzésen turbóhiba miatt leálló finn felkészülése most sem volt teljesen zökkenőmentes, ám időmérője ettől függetlenül is csalódás volt. Most először szorult ki a második rajtsorból, az ötödik rajtkockát szerezte meg, hátránya 0,8 másodperc volt Bottashoz képest. És 3 ezreddel még Daniel Ricciardótól is kikapott, amiről sokat elmond, hogy maga az ausztrál is nagy fegyverténynek, igazi meglepetésnek találta, hogy sikerült megelőznie egy Ferrarit.

„Összességében az autó jobb volt, mint az előző versenyeken. Komoly potenciál volt benne, de sosem tudtam igazán kihozni belőle azt a köridőt. Sok kis oka van ennek, de nyilvánvalóan ez messze van attól, amit szeretnék. Végül ez lett belőle, már úgysem változtathatunk ezen” – nyilatkozta csalódottan 2007 bajnoka.

„Nem sikerült megtalálnunk a megfelelő beállítást, de összességében itt jobban megy, mint az előző két versenyen. Amikor az időmérőn elkezdtem igazán nyomni, nem pont úgy viselkedett, ahogyan akartam. A végén mindig találgatni kell, mert a körülmények sokat változnak. Ennél több potenciál volt benne, és a végeredmény messze van az elvárttól.”

Ez már csak azért sem túl jó hír számára, mert Kína után a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne máris jelezte, nem elégedett eddigi teljesítményével, ezért azt tanácsolta Maurizio Arrivabenének, beszélgessen el versenyzőjével.

Egy hete Räikkönen pedig a Scuderia stratégiájával nem volt elégedett, és joggal érezhette úgy, hogy csapata kissé cserben hagyta őt, miközben Sebastian Vettelt próbálta előrébb segíteni. Ezúttal abban bízik, nem követnek el hasonló hibákat. „Holnap egy új nap jön, és nyilván messze vagyok az ideális pozíciótól, de nehéz verseny lesz, és remélhetőleg olyan döntéseket hozunk majd, amelyek segítségével sikerül a legjobbat kihoznunk belőle” – tekintett előre.

Forrás: M4Sport

 

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás