Turbógondok a Ferrarinál
Sebastian Vettel állítja, nem aggódnak a Ferrari turbóproblémái miatt – a nem tervezett bahreini cseréjük ugyanakkor máris komoly hátrányba hozhatja őket a Mercedesszel szemben.
A tét nélküli motorcserék ideje lejárt. Az első két futam eredményei alapján a Ferrari egyelőre bajnokesélyesnek számít, ám ahhoz, hogy ez a szezon legvégéig így maradjon, nem elég a pályán állnia a versenyt a Mercedesszel, azon kívül is fel kell nőnie a szintjére. És tekintve, eddig milyen szoros volt a küzdelmük, ez a motorfejlesztés, a motorok megbízhatósága területére is igaz.
A bahreini mindössze a harmadik versenyhétvége a 20-ból, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel neve mellett az erőforrás-komponenseket összesítő táblázatban viszont már ott sorakoznak a 2-esek. A finnél a pénteki meghibásodás után cseréltek V6-ost, turbót és MGU-H-t, és az még nem derült ki, hogy a túlmelegedett első erőforrását használhatja-e még az év hátralévő részében. Szombatra aztán Sebastian Vettel is megkapta a második turbóját, MGU-H-ját és energiatárolóját, miközben a Ferrari partnerénél, a Haasnál Romain Grosjean már korábban új ERS-egységeket kapott.
Turbógondok lennének a Ferrari-motornál? Vettel a szahíri időmérőt követően arról beszélt, nincs okuk az aggodalomra. „Nem igazán aggódunk. Nyilván nem volt tervezett a csere, de nem hátráltat minket. Rendben leszünk. Nagyon keményen dolgoztunk a télen, és szerintem kiváló munkát végeztünk, főleg a motor, az erőforrás terén. Nagy előrelépést tettünk, és ez jó érzés. Sokkal nagyobb erő áll rendelkezésünkre, mint tavaly. Persze még nincs vége a szezonnak, de nem lesz gondunk” – nyilatkozta.
A helyzetük mégsem tűnik teljesen megnyugtatónak. Idén összesen 4 erőforrást használhat egy versenyző a teljes szezon alatt, aminek következtében a gyártóknak a hatodik versenyig, azaz Monacóig ki kellett volna húzniuk az első hajtóegységükkel. Ez egyelőre csak egyiküknek sikerült, a Mercedesnek. A Ferrarinál mind a négy autóban van legalább egy 2. részegység, a Renault-nál Nico Hülkenberg és a Toro Rosso használt már egynél több komponenst, míg a McLarennél Stoffel Vandoorne már a 3. turbóját és MGU-H-ját fogyasztja.
A vártnál hamarabbi motorcserék azonban nem csupán a később várható büntetések miatt lehetnek aggasztóak. Ideális esetben a gyártók valamennyi motorcseréjük alkalmával fejlesztéseket is bevetnék (először Kanada környékén), melyek a zsetonrendszer eltörlése miatt nagy előrelépésre kínálnak lehetőséget. A hibák viszont ezt a fejlesztési ütemtervet is boríthatják.
Miután a szezon során háromszori büntetlen csere engedélyezett, ez háromszori átfogó fejlesztési lehetőséget is jelent. A Ferrarinak viszont a Mercedesszel ellentétben már csak kettő van. Vagy vállalniuk kell a későbbi hátrasorolást.
Forrás: M4Sport