Honnan ez a hátrány? – Vettel is meglepődött
Sebastian Vettelt, de a Mercedest is meglepte a Ferrari jókora lemaradása. Vasárnapi győzelmi esélyüket viszont egyikük sem írja még le.

Ausztrália és Kína után szokatlan képet fest a Mercedes és a Ferrari között éktelenkedő közel fél másodperces különbség. Sebastian Vettel idén először szorult ki az első rajtsorból, ráadásul ezúttal még csak esélye sem volt arra, hogy oda kerüljön. 0,478 másodperccel maradt el a legjobb ideje Valtteri Bottasétól, miközben Kimi Räikkönent még Daniel Ricciardónak is sikerült megelőznie.
Vettel nem titkolta, őt is meglepi a nagy lemaradás. „A Q2-ben úgy éreztem, ez szoros lesz, vártam a Q3-at. Nagyon elégedett voltam az első körömmel. Aztán befejeztem a körömet, hátrányban voltam, de a négy tized sokkal több volt, mint amire számítottam, mint amit éreztem. Az utolsó körömnél talán egy kicsit túl keményen is próbálkoztam mindenhol. Nem volt vesztenivalóm. Próbáltam keményebben nyomni, de nem ment. Valójában kicsivel lassabb voltam. Nem lett volna elég egy tizedet javítani, de azért próbálkoztam” – nyilatkozta.
„Nem tudom, hol vesztettük el az idő nagy részét, szerintem összeadódott mindenhol. Az első és harmadik szektorban látszott, hogy le vagyunk maradva, a második nem volt rossz. Nem tudom, hogy van-e valamilyen újításuk, vagy hogy most keményebben nyomhatták-e. Több időt vesztettünk, egy kicsivel többet, mint általában.”
A futam szempontjából biztatónak érzi, hogy Ferrarija jól vezethető volt. „Tegnap még nem éreztem olyan jónak az autót, sokat csúszkáltam vele. Ma este sokkal jobb volt, és ezzel elégedett vagyok. Az autó jó volt, és a vasárnap szempontjából ez a legfontosabb.”
Toto Wolff szintén arról beszélt, meglepte őt a váratlanul nagy előnyük, egyúttal azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a Ferrari valószínűleg jobban bánik majd a gumikkal a versenyen. „Nagy a különbség a Ferrarikhoz képest. Az ő autójuk alulkormányzott volt, ami arra enged következtetni, hogy óvni fogják a hátsó gumikat. Nem volt öt tized közöttünk tegnap este, szóval sok fog múlni a stratégákon, akik ma este összedugják a fejüket, hogy a legjobb taktikával álljanak elő.”
Ami a pénteki hosszú etapokat illeti, a Mercedes gyorsabbnak bizonyult riválisainál, a Ferrari viszont valóban jól bánt a gumikkal. Vettel abban bízik, ebből még kovácsolhatnak előnyt a futamon. „A gumikkal való takarékoskodás nagyon fontos lesz holnap.”
Emellett abban is reménykedik, hogy a Mercedest megzavarja az előző versenyekhez képest jóval közelebb lévő Red Bull. „Ha a verseny során csak egy-két autóra kell figyelned, akkor sokkal egyértelműbb, mit kell tenned. Ha viszont két, három, négy vagy öt autó van ott, akkor sokkal érdekesebbé válik! Lehet, hogy holnap hármas csatát láthatunk a győzelemért a csapatok között. Remélem, hogy holnap sikerül megtalálnunk a tojásokat! Aki holnap a legtöbb tojást találja, az lesz elöl a végén” – élt húsvéti hasonlattal.
Végül pedig a pályafutása első pole pozícióját szerző Bottasnak is gratulált. „Egész hétvégén erős volt, és ez egy különleges nap a számára. Megérdemelte! Az első naptól kezdve kiváló munkát végez. Egy új autóba ülni, egy új csapathoz menni sosem egyszerű. Szép, hogy most visszakapott valamit. Minden jót kívánok neki holnapra. De nem túlságosan, mert még mi is ott vagyunk! Remélhetőleg holnap szoros csatát vívhatunk Valtterivel.”
Forrás: M4Sport