Ferrari főnök: „Őszinte leszek, már az összes pénzt elszórtam az F1-es csapatra

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne a rendelkezésükre álló költségkeret okosabb beosztására ösztönzi a Forma–1-es csapat dolgozóit, a szükségesnél több pénzt ugyanis nem fog „elszórni” az istállóra. A 2017-es szezonnal kapcsolatban pedig meglepően óvatosan nyilatkozott.

Sergo Marchionne
Sergo Marchionne

A különböző boxutcai pletykák szerint az olasz csapat költségvetése a legmagasabb a királykategória mezőnyében: állítólag 450 millió dollárt is elköltenek egy szezon során. A gyár új elnöke, Sergio Marchionne kinevezése óta több változtatást is végrehajtott már a vörösöknél, most pedig egyértelművé tette, a szükségesnél – és az eddiginél – több pénzt biztos nem költ az F1-re.

Nem gondolja ugyanis, hogy a sikeres szerepléshez még többet kellene költeni a királykategóriás alakulatra. „Őszinte leszek magukkal, már az összes pénzt elszórtam az F1-es csapatra, amit el szerettem volna. És a múltban is ezt tettem. De ez sosem volt tényező a fejlesztések szempontjából. Jobban kell felhasználnunk ezt a támogatást. Az a legfontosabb, hogyan szervezzük meg a csapatot, a szerkezetünk pedig most megváltozott” – jelentette ki pénteken.

Az elnök óvatos a 2017-es szezonnal kapcsolatban, és egyelőre semmiképpen sem akar hangzatos kijelentéseket tenni a Ferrari várható teljesítményéről. „Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni azt illetően, mennyire leszünk jók a következő szezonban. Borsos árat fizettem azért, amit a belső becslések alapján mondtam a 2016-os javulásról, úgyhogy ezt nem fogom megismételni. Majd a pályán meglátjuk, hogyan teljesít a 2017-es autónk” – magyarázta.

Két versennyel a szezon vége előtt valószínűnek tűnik, hogy a Ferrari 2014 után ismét győzelem nélkül zárja az évet. A korábban meglehetősen pozitívan nyilatkozó Marchionne a hátralévő futamok említésekor ezúttal csupán annyit mondott, reméli a csapat pozitívan fejezi be 2016-ot. „Továbbra is a fejlődés útján haladunk. Nyilvánvaló, hogy az eddigi eredményekkel nem vagyunk elégedettek. A harmadik negyedévben végrehajtottunk néhány változtatást az istállón belül” – fogalmazott.

„Új alapokra helyeztük a technikai csapatot és van két alapvető célunk. Az egyik az, hogy ezt a kevésbé sikeres 2016-os évet a lehető legjobb formában zárjuk, és ami ennél is fontosabb, szeretnénk megfelelően felkészíteni a 2017-es autót, ami elengedhetetlenül fontos lesz a versenyképesség útjára való visszatérés szempontjából. Ismétlem, semmilyen megjegyzést nem teszek 2017-tel kapcsolatban, bár határozott elképzeléseink vannak arról, milyen formában leszünk a következő évben” – zárta gondolatát az elnök.

Forrás: M4Sport

 

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás