Hamilton ismét az élen zárt
Lewis Hamilton elsőként zárta a Brazil Nagydíj második szabadedzését is, ám ezúttal minimális különbséggel Nico Rosberg előtt. Mögöttük a két Williams zárt a Red Bullok és a Ferrarik előtt.

Az időjósok által jelzett esőveszélynek nyoma sem volt Interlagosban a Brazil Nagydíj második szabadedzésén, mely ugyanolyan ragyogó napsütésben, 29 Celsius-fokos melegben kezdődött, mint a délelőtti.
Az első percekben a McLareneket gyors egymásutánjában Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel váltotta az élen. A két Ferrari délelőtt egyszer sem használta a lágy keveréket – ezúttal pedig a kemény gumin kezdte meg a körözést. A Red Bull eggyel puhább abroncsokon nyitott, és Daniel Ricciardo 1:13,7-es eredménnyel a vörös autók elé is ugrott.
Több látványos elfékezést is láthattunk az első tíz percben. Esteban Gutiérrez az első kanyarban az egyik Toro Rossóval csatázva fékezte füstölősre első kerekét, míg Marcus Ericsson első próbálkozása közben pördült meg. Később Max Verstappen is füstjeleket küldött az égbe a Senna-S előtt, mielőtt feljött a második helyre.
A Mercedes jó főszereplőként késleltetve lépett a színre. Elsőként Nico Rosberg autózott mért kört a közepes gumikon: első, 1:13,9-es ideje csak a 4. helyre volt elég. Következő próbálkozásakor már 0,4-del alulmúlta Ricciardót. Lewis Hamiltonnak ugyanez elsőre sikerült: a brit további 0,2 másodpercet faragott csapattársa idejéből: 1:13,157-es eredményével elfoglalta délelőtti pozícióját a tabella élén.
Rosberg a rádión jelezte, szívesen próbálkozna még egy körrel, ám mérnöke erre azt felelte, a motor által megtett kilométerek miatt ezt nem tartja jó ötletnek. Mindez azt mutatja, a Mercedesnél továbbra is tartanak a megbízhatósági problémáktól, ahogy attól is, hogy ha nem vigyáznak, szükségük lehet még motorcserére idén.
Az edzés első félórájának volt még egy említésre méltó jelenete. Kimi Räikkönen a pálya lassú középső szakaszán Carlos Sainzot próbálta megelőzni – sikertelenül. A spanyol nem hagyta magát a kanyarokban, ám amikor az utolsó fordulóból kigyorsítottak, a finn hirtelen kivágott mellé, megelőzte, majd útját keresztezve a boxutcába hajtott. Alighanem egy rutinos róka adott „leckét” ezzel a pimasz tehetségnek. Csakhogy az FIA nem sokkal később jelezte, az edzés után vizsgálatot indít az ügyben – és nem csak az előzés, a korábbi kanyarokban történtek kapcsán is.
2007 bajnoka egyébként a Ferrarik közül elsőként autózott mért kört a lágy keveréken. Hiába azonban a plusztapadás, csak a második helyre tudott feljönni – Daniel Ricciardo tudniillik addigra már megfutotta a maga sárga gumis körét, amely 0,2 másodperccel jobb volt Räikkönenénél.
A meglepetést az jelentette, hogy a hazai pályán utoljára versenyző, az első kanyarban látványosat blokkoló Felipe Massa aztán mindkettejüket felülmúlta a lágy keveréken, s ezzel átvette a vezetést. A Williams már délelőtt is ígéretes formát mutatott azon a pályán, amiről előzetesen úgy vélték, inkább a Force Indiának fog kedvezni, mintsem nekik. Jó teljesítményüket aztán a pár századdal Massa elé ugró Valtteri Bottas is megerősítette.
Max Verstappen többször is belehibázott első lágygumis gyorskörébe, majd második körét meg is szakította, miután meglátogatta az egyik kanyar füves bukóterét. Pedig a középső szektorban mindössze 0,09 másodperc volt a lemaradása. Így viszont Ricciardo mögött ragadt.
A két Ferrari csak utánuk következett, Räikkönen után Vettel sem tudott igazán versenyképes időt futni a lágy Pirelliken, csupán csapattársát tudta maga mögé utasítani 0,04 másodperccel a 7. pozícióban.
Az élcsapatok közül a Mercedesek jöttek ki utoljára, a tudósítások szerint visszafogott üzemmódban lévő motorjukkal. Rosberg 1:12,301-es, Hamilton 1:12,271-es kört autózott, s bár minimális volt közöttük a különbség, az eddigi tendencia folytatódott: a győzelmi kényszerben lévő brit volt a gyorsabb. Természetesen ők ketten foglalták el a tabella első két helyét – mögöttük két Williams, két Red Bull és két Ferrari következett, a legjobb tízet pedig Nico Hülkenberg és Jenson Button tette teljessé az edzés felénél.
A gyakorlás második fele már elsősorban a versenyre való felkészülésről szólt. No meg egy kis deja vu-ről. A hosszú etapját megkezdő Fernando Alonso a 2015-ös szezonból jól ismert üzenetet kapott mérnökétől: „Fernando, azonnal állítsd le az autót!” Tavaly is így végződött pénteki napja. Csapata ERS-hibát jelentett – a spanyol ezzel be is fejezte a délutáni munkát.
Miközben a pályabírók McLarenjét próbálták a fal mögé tolni, a kétszeres világbajnok gyorsan egy „éket” keresett, amit segítőkészen versenygépe kereke alá is tett. Később egykedvűen támasztotta a kerítést a pálya szélén – talán arra gondolt, jól jönne neki egy napozószék… De nem is ő lett volna, ha nem tudta volna így is magára irányítani a figyelmet. Előbb kavicsokkal focizott, aztán végre talált magának egy újabb széket az egyik tévés rendező állásában, melybe elégedetten huppant bele… Showman a javából!
A 2015-ös események persze még így is távoli emléknek tűnnek annak fényében, hogy a wokingiak versenyzői ezúttal legalább nem a mezőny végén, hanem a 10-11. helyen foglaltak helyet. Más kérdés, hogy időközben Jenson Button is a garázsban rekedt. Előbb arról érkezett hír, hogy a váltó egy szenzora jelzett hibát, később kiderült a kipufogó túlmelegedése miatt a brit edzése is véget ért, így a csapat hosszú etapok nélkül volt kénytelen zárni a pénteket.
A mezőny többi tagja velük ellentétben szorgosan rótta a köröket. A Mercedesnél a hosszú etapokon is Hamilton tűnt a gyorsabbnak, Rosberg viszont igencsak kiegyensúlyozott időket futott. Verstappen lágygumis etapján a pálya kanyargós belső részén bemutatott egy Gilles Villeneuve-öt idéző csúsztatást, Hamilton pedig etapja vége felé csúnyán elfékezte első abroncsát. Kimi Räikkönennek eközben a fékekkel adódott gondja.
A sorrend a hajrában már nem változott, Sebastian Vettel viszont még elveszített egy elemet a leintés előtt Ferrarijáról. Hamilton egyelőre hibátlan Brazíliában, a bajnoki címre pályázó Rosberg pedig hátrányban vele szemben.
A hétvége szombaton a 3. szabadedzéssel folytatódik, magyar idő szerint 14 órakor. Az M4 Sport és az M4 Sport.hu a 17 órakor kezdődő időmérővel együtt élőben közvetíti.
Brazil Nagydíj, 2. szabadedzés – végeredmény:
Versenyző |
Csapat |
Idő |
Különbség |
Kör |
|
1. | Lewis Hamilton |
Mercedes |
1:12,271 |
41 |
|
2. | Nico Rosberg |
Mercedes |
1:12,301 |
+0,030 |
40 |
3. | Valtteri Bottas |
Williams-Mercedes |
1:12,761 |
+0,490 |
47 |
4. | Felipe Massa |
Williams-Mercedes |
1:12,789 |
+0,518 |
43 |
5. | Daniel Ricciardo |
Red Bull-TAG Heuer |
1:12,828 |
+0,557 |
43 |
6. | Max Verstappen |
Red Bull-TAG Heuer |
1:12,928 |
+0,657 |
45 |
7. | Sebastian Vettel |
Ferrari |
1:13,002 |
+0,731 |
45 |
8. | Kimi Räikkönen |
Ferrari |
1:13,047 |
+0,776 |
24 |
9. | Nico Hülkenberg |
Force India-Mercedes |
1:13,299 |
+1,028 |
42 |
10. | Jenson Button |
McLaren-Honda |
1:13,440 |
+1,169 |
19 |
11. | Fernando Alonso |
McLaren-Honda |
1:13,572 |
+1,301 |
18 |
12. | Danyiil Kvjat |
Toro Rosso-Ferrari |
1:13,689 |
+1,418 |
46 |
13. | Carlos Sainz |
Toro Rosso-Ferrari |
1:13,801 |
+1,530 |
47 |
14. | Sergio Pérez |
Force India-Mercedes |
1:13,918 |
+1,647 |
38 |
15. | Romain Grosjean |
Haas-Ferrari |
1:14,074 |
+1,803 |
35 |
16. | Kevin Magnussen |
Renault |
1:14,109 |
+1,838 |
47 |
17. | Felipe Nasr |
Sauber-Ferrari |
1:14,309 |
+2,038 |
40 |
18. | Esteban Ocon |
Manor-Mercedes |
1:14,317 |
+2,046 |
46 |
19. | Jolyon Palmer |
Renault |
1:14,436 |
+2,165 |
44 |
20. | Esteban Gutiérrez |
Haas-Ferrari |
1:14,558 |
+2,287 |
42 |
21. | Marcus Ericsson |
Sauber-Ferrari |
1:14,695 |
+2,424 |
21 |
22. | Pascal Wehrlein |
Manor-Mercedes |
1:14,958 |
+2,687 |
22 |
Forrás: M4Sport