Elhunyt John Surtees

A Forma–1 mezőnye Spanyolországban, a MotoGP-é pedig Katarban készül az új szezonra, az izgalommal teli várakozásba viszont mindkét helyszínen szomorúság vegyült, a mai napon ugyanis elhunyt John Surtees, az egyetlen ember, aki mindkét kategóriában világbajnok lett!

John Surtees
John Surtees

A 83 éves sportlegenda február végén került kórházba légzőszervi problémák miatt, s rövid ápolás után ma délután hunyt el családja körében; felesége, Jane, valamint lányai, Leonora és Edwina mindvégig mellette voltak.

„John szerető apa, férj és testvér volt, a motorsportok egyik legnagyobb ikonjaként pedig a végsőkig fáradhatatlanul dolgozott a Henry Surtees Alapítványnál és a Buckmore Park gokartpályájánál” – állt a család levelében. „Mélyen gyászoljuk eme csodálatos, szerető és kedves ember elvesztését, ugyanakkor ünnepeljük nagyszerű életét. Nagyszerű példa azok számára, akik a csúcsra akarnak törni és a legvégsőkig harcolnak ezért” – írták, majd köszönetet mondtak a bajnokot ápoló kórházaknak is.

Surtees az 1950-es években, kétkerekűekkel kezdte világbajnoki pályafutását. A csúcsra először 1956-ban ért fel a gyorsasági-motoros világbajnokság csúcskategóriájában, az 500-as géposztályban. Később a széria egyeduralkodójává vált, 1958 és 1960 között ugyanis senki sem tudta letaszítani a királykategória trónjáról, miközben a 350-esek mezőnyében is csak ő szerzett bajnoki címeket.

1960-ban már a Forma–1-be is belekóstolt: a Lotus színeiben négy futamon is részt vett, Nagy-Britanniában pedig dobogóra is állhatott (második lett). Első futamgyőzelmére csak három évet kellett várnia, a történelmi tett végrehajtására (vagyis az F1-es bajnoki cím megszerzésére) pedig mindössze négyet. 1964-ben, a Ferrari pilótájaként ért fel a csúcsra.

Két évvel később ezüstérmes volt, a versenyzést pedig egészen 1972-ig folytatta. Az utolsó szezonokban már saját csapatának pilótájaként. Noha csapatvezetőként nem volt annyira sikeres, a motorsportok világától sosem távolodott el.

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás