A Ferrari nagy dilemmával kezdi a szezonhajrát

A hétvégén Belgiumban újra elrajtol a Forma–1 mezőnye – a Ferrari pedig máris egy útkereszteződésből kénytelen folytatni idényét: döntenie kell arról, mennyi energiát fektet idei, és mennyit 2017-es projektjébe. A tét nem kicsi!

ferrari2015kina

Év elején aligha hihettük volna, hogy az előzetesen a Mercedes legfőbb kihívójának tartott Ferrari csak a konstruktőri bajnokság harmadik helyéről vág majd neki a nyári szünet utáni második félévnek, 14 ponttal a Red Bull, 173-mal a Mercedes mögött. A legutóbbi hétvégék azonban egyértelmű képet festettek az erősorrendről: miközben a Red Bull közelített a még mindig kimagaslóan jó Mercedeshez, a Ferrari fokozatosan leszakad a két riválistól.

Ez némiképp a Scuderiára év eleje óta veszélyes ellenfélként tekintő Mercedest is meglepte. Toto Wolff sportigazgatónak azonban meggyőződése, hogy van ésszerű magyarázat a maranellóiak visszaesésére. „Nem gondolnám, hogy le lehetne írni a Ferrarit. Az utóbbi időben láthatóan nehézségeik vannak. Szerintem nagyon korán átálltak 2017-re” – vélekedett. „Egy ilyen háttérrel rendelkező, ennyire szenvedélyes csapatot sosem szabad leírni. A Ferrari egy nagy márka, kiváló emberek alkotják, így élvezet ellenük küzdeni a pályán. Az utóbbi időben valami miatt nem hozták azt a szintet, amit ők vagy mi vártunk volna tőlük, de nem ismerjük a részleteket, s ezáltal az okokat sem.”

Wolff kissé udvariaskodó elmélete ugyanakkor már az általunk megismerhető részletek megvizsgálásával sem biztos, hogy helytálló. A Ferrarinál egyfelől régóta hangoztatják, eszükben sincs leállítani az idei versenygép fejlesztését, másfelől Hockenheimben maga Maurizio Arrivabene ismerte el, hogy konstrukciójuk egyszerűen nem úgy fejlődött Barcelona óta, ahogyan várták.

A Mercedes lekörözte őket a fejlesztésekben

Ha áttekintjük a vörös versenygép tesztidény óta történt változását, és összevetjük azt a Mercedesével, legalább olyan hatalmas a különbség, mint a pályán mutatott teljesítményben. Az Ezüstnyilat gyakorlatilag első tesztje óta folyamatosan és fokozatosan fejlesztették, a brackley-i mérnökök munkája alaposan átgondolt tudatosságról és céltudatosságról árulkodik.

Már a téli tesztek alatt kipróbáltak egy új orrkúpot, melyet aztán az első szárnnyal együtt tovább finomítottak. Időről időre változások voltak megfigyelhetőek az orr alatti, az oldaldobozok előtti fordító- és vállemezek kialakításában, de jelentősen módosult az autó hátulja, hátsó szárnya, annak véglapjai, kiegészítő szárnyeleme, és összességében az is elmondható, hogy a csapatnak mostanra már minden egyes pályatípusra letisztult aerodinamikai konfigurációja van, mely kiegyensúlyozott teljesítményük alapját jelenti. Megoldásaik részletessége, kidolgozottsága pedig azt is jelzi, hogy kiváló alapra építkeztek, melyet fokozatosan tökéletesíteni igyekeztek. Ez fejlődésük kulcsa.

A Ferrarinál ehhez képest szinte megállt az idő. Míg Lewis Hamiltonék ma már egy teljesen más autóban ülnek, mint év elején, Sebastian Vettelék paripája nagyban hasonlít téli önmagára. Barcelonában vetették be egy komolyabb új aerodinamikai csomagot, melynél egyebek mellett az oldaldobozokat és a motorborítást karcsúsították le. Ezenkívül főként a vezetőszárnyon és a hátsó légterelőn változtattak, Azerbajdzsánban egy kisebb légellenállású konfigurációt vetettek be, Silverstone-ban is pár módosítást hajtottak végre, továbbá erőforrásukon is többször változtattak. Megoldásaik kevésbé tűnnek kreatívnak és innovatívnak, mint az ellenfélé, az újítások ráadásul nemcsak az autó külsején, de teljesítményén sem jelentettek nagy különbséget.

Az olaszok mentségére szólhat, hogy autójuk 2015-höz képest radikális mértékben megváltozott, mivel teljesen új tervezési filozófiát követtek vele. A nagy változások jelentős részét tehát ők már a tél folyamán elvégezték. Az irányváltásnak viszont az volt az ára, hogy a tesztidényt az újdonságok megismerésével és feltérképezésével kellett tölteniük, és a folyamat távolról sem volt zökkenőmentes. A helyzetet pedig rontotta, hogy korai megbízhatósági gondjaik megoldását újabb megbízhatósági problémák követték, s miközben a hibák elhárítására figyeltek, kevesebb kapacitásuk maradt a fejlesztésre. Ehhez jöhetett még hozzá, hogy technikai igazgatójuk, James Allison magánéleti problémái miatt szintén nem tudott száz százalékot nyújtani a gyárban.

A Mercedesszel való összevetésnél ugyanakkor nem árt megjegyezni, a két istálló teljesen eltérő alaphelyzetből vágott neki 2016-nak. Míg a németeknek csak tovább kellett építkezniük a stabil alapokra, s a felzárkózás feszültsége nélkül foglalkozhattak jól működő gépezetük csiszolgatásával, addig a Ferrari sokkal mélyebbről, több szempontból tiszta lappal indult, ami óhatatlanul problémákkal és akadályokkal jár.

Leküzdeni a hiúságot – avagy a következő hetek próbatétele

Tudatos 2017-es átállásról tehát szó sincs, a Ferrari egyszerűen nem tudott megfelelni saját várakozásainak és alulteljesített a fejlesztési versenyben. A kérdés most az, hogyan reagálnak az előállt helyzetre. Főleg azok után, hogy Allison időközben távozott, a Red Bull megelőzte őket, az elnök türelme pedig fogytán.

A Belga Nagydíj lesz az első hétvége, melynek Mattia Binotto technikai igazgatósága mellett vág neki a Scuderia, s a motormérnöknek most nagy dilemmát kell megoldania: el kell döntenie, megéri-e nagyobb energiát fektetni az eddig is lassan fejlődő SF16-H-ba, vagy érdemesebb-e föladni inkább a már így is veszni látszó szezont, s helyette a komoly változásaival nagy esélyt is kínáló 2017-re fókuszálni.

Maurizio Arrivabene szerint e kérdés számukra nem kérdés: föladni eszükben sincs, egy olyan háttérrel rendelkező csapat, mint a Ferrari pedig, képes egyszerre két projekten is teljes gőzzel dolgozni. Ha azonban ez valóban csak ennyin múlna, csapata a fejlesztési versenyben sem maradhatott volna le ennyire…

Max Verstappen és Kimi Räikkönen
Max Verstappen és Kimi Räikkönen

Olasz források szerint az elkövetkező két versenyhétvége dönt a maranellói hogyan továbbról. Spa és Monza két erőpálya, mely papíron kevésbé fekszik a Red Bullnak. Ez esélyt kínál a vörösöknek a rivális visszaelőzésére. Ha azonban Daniel Ricciardóék ugyanúgy meglepetést okoznak, mint az elméletben nekik szintén kevésbé kedvező Hockenheimben, a második helyre hajtó Ferrari nehéz helyzetbe kerül.

És ezt még tovább nehezíti, hogy esetükben az érzelmi tényező is játszik – hogy mi lesz a következő lépés, azt a csapat hiúsága is befolyásolja majd. Sergio Marchionne már a télen bajnoki címet és győzelmeket várt el legénységétől, év elején többször is nyíltan kimondta, egyre türelmetlenebb az elmaradó eredmények miatt, a nyári szünet előtt pedig maga vette a kezébe az irányítást a gyárban. Vettelék tavaly ilyenkor már két futamgyőzelemmel büszkélkedtek, amihez Szingapúrban aztán egy harmadik társult. Ha idén 2014 után ismét nyeretlenül zárják az évet, az az olaszok számára felérne egy kisebbfajta katasztrófával. Miként az is, ha előrelépés helyett a Red Bull mögött visszacsúsznak 3.-nak a bajnokságban.

A jövő szempontjából a legmeghatározóbb kérdés az lehet, képesek lesznek-e a helyén kezelni kudarcukat, s adott esetben merik-e elengedni a korábbi célokat, vagy tovább üldözik őket, netán túlreagálják a helyzetet. Arrivabene állítja, „nincs pánik” Maranellóban, ugyanakkor azt is hangoztatta, „nem is kérdés, vissza kell előznünk a Red Bullt”.

Jelen körülmények között azonban úgy tűnik, valamiről le kell mondaniuk. És eddigi technikai igazgatójuk szerint korábbi sikertelen éveikben épp az erre való képtelenség jelentette az egyik legnagyobb gyengeségüket. „Sosem a legjobb autóval kezdték az évet, aztán pedig minden erejüket ennek az autónak a javítására áldozták, mert a földtől elrugaszkodva harcoltak egy bajnoki címért, amit már rég elvesztettek. És annak, hogy annyira dolgoztak az autón, hogy olyan sok pénzt költöttek el fölöslegesen rá, máris a következő évi autójuk látta kárát. Én nem engedtem veszni hagyni a jövőt a jelen üldözésének kedvéért” – nyilatkozta még tavaly.

Vajon a szavaiból sugárzó racionalitás távozása után jellemezni fogja a Ferrarit? A nyári szünet utáni legfontosabb kérdésre (ti. 2016 vagy 2017?) adandó válaszukból kiderülhet. Választásuk tétje óriási, hiszen annak hatása jóval túlmegy majd azon, miként alakul az idei szezonjuk.

Forrás: M4Sport (Rozmán Zoltán)

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás