Olaszországban debütálhat a Ferrari „ígéretes” erőforrása
Olasz sajtóértesülések szerint a Ferrari továbbfejlesztett erőforrásokkal készül hazai versenyére, az agresszív újításokkal pedig komoly előrelépést tehet, vagyis csökkentheti hátrányát a Mercedesszel szemben, és visszaszerezheti a második helyet a Red Bulltól.

Bajnoki reményekkel vágtak neki az évnek, az első 12 futam során azonban győzelmet sem szereztek, éppen ezért többek szerint már inkább 2017-re kellene összpontosítaniuk, a Ferrari azonban nem akarja feladni az idei szezont. Bár elismerték, karosszériájuk nem fejlődött megfelelően a Spanyol Nagydíj óta, a motorfejlesztésben még látnak reményt a hátrány csökkentésére.
Éppen ezért mindhárom megmaradt módosító pontjukat felhasználják, az új erőforrást – amitől a csapat komolyabb előrelépést remél – pedig hazai versenyükön vetik be először, noha már a Belga Nagydíjon is készen állna a futásra. A vörösök azonban kivárnak, hiszen szeretnék alaposan kitesztelni az erőforrásokat próbapadjukon, biztosra akarnak ugyanis menni, hogy azok megbízhatóan üzemelnek majd a bevetés után.
Ezen felül taktikai szempontból is jobban járnak, ha később építik be az új motorokat, mivel a jelenlegi egységeket még csak négy hétvége óta használják, a váltás tehát túlságosan korai volna, mert nekik is spórolniuk kell (egy évben csak öt erőforrást használhatnak el büntetlenül, Sebastian Vettel pedig már a negyediknél tart, miután a bahreini műszaki hiba miatt hamar elveszített egyet).
A Motorsport olasz tudósítója, Franco Nugnes úgy tudja, valóban agresszív csomag érkezhet, amivel a Ferrari mindenképpen csökkenteni akarja lemaradását, hiszen továbbra sem tett le arról, hogy idén is feliratkozik a győztesek listájára. Az újítás azonban nemcsak a Mercedes utolérésében segíthet, hanem a második helyezés visszaszerzésében is, Németországban ugyanis a Red Bull leelőzte őket a konstruktőrök bajnokságában. A bikások előnye jelenleg 14 pont.
Forrás: M4Sport