Williams-elsőség a hatodik tesztnapon

A williamses Valtteri Bottasnak a nap vége felé sikerült megjavítania a délelőtti első Lewis Hamilton legjobb idejét.
Idén télen első alkalommal állt az eredménylista élére a Williams, miután Valtteri Bottas a hatodik tesztnap utolsó előtti órájában megfutott gyorskörével átvette az első helyet az addig vezető mercedeses Lewis Hamiltontól. A finn több mint 0,3 másodpercet adott brit kollégájának, jóllehet ő a szuperlágy, a címvédő pedig a lágy keverékű abroncsokat használta.
Hamilton legjobb ideje egyébként a csapattárs Nico Rosberg tegnapi lágy keveréken futott körénél is több mint hat tizedmásodperccel lassabbnak bizonyult – és a 44-es kocsi sofőrje nem is volt elégedett az autója egyensúlyával.
Rosberg mindeközben ma délután ugyanúgy versenyszimulációt teljesített, mint tegnap Hamilton – miután ebédidőben megint egymást váltották a pilótafülkében – és a sikeres „próbafutam” segítségével végül 91 megtett körrel zárt.
Kilométerek tekintetében ezúttal az előző tesztnapokon többször is megbízhatósági gondokkal küszködő Ferrari is jól teljesített. A Scuderiánál Sebastian Vettel 151 körig és az abszolút negyedik legjobb időig jutott az ezúttal hibátlanul muzsikáló SF16-H kódjelű modellel. (Az abszolút legtöbb kör megtétele a Toro Rosso nevéhez fűződik, ezúttal 166-tal.)
Bottas, Hamilton, illetőleg Vettel közé az a Kevin Magnussen férkőzött be, aki az egész eddigi tesztsorozat leglátványosabb jelentét szolgáltatta a nagyérdeműnek, amikor az egyik hajtűkanyarban bátran beszúrt Sergio Pérez Force India-Mercedese mellé, és megelőzte az előző körökben őt makacsul feltartó mexikóit.
A Renault egyébiránt a maga harmadik helyével a Williamshez hasonlóan szintén először villantott meg valamit a sebességéből.
A piros zászló csupán egyszer lendült a nap folyamán: a Sauber svéd versenyzője, Marcus Ericsson az utolsó óra kezdetén pördült ki a kavicságyba a 4-es kanyarban. A hinwilli gárda ettől függetlenül is keserű szájízzel vonulhat pihenőre, hiszen a C35-ös modell a délelőtt java részét műszaki problémák miatt a garázsban töltötte.
Náluk rosszabbul csak az újonc Haas-csapat járt, akiknél a mexikói Esteban Gutiérrez mindösszesen egyetlen installációs körre volt képes, mielőtt az autó turbófeltöltőjének a meghibásodása miatt a szerelők kénytelenek voltak a teljes napot a kasztni javításának szentelni.
A második barcelonai teszt a szerdai program befejezésével éppen féltávnál tart – holnap és holnapután a tesztidőszak utolsó két napja következik.
A második barcelonai teszt második napjának végeredménye
Versenyző |
Csapat |
Idő |
Különbség |
Kör |
|
1. | Valtteri Bottas |
Williams-Mercedes |
1:23,261 |
108 |
|
2. | Lewis Hamilton |
Mercedes |
1:23,622 |
+0,361 |
73 |
3. | Kevin Magnussen |
Renault |
1:23,933 |
+0,672 |
126 |
4. | Sebastian Vettel |
Ferrari |
1:24,611 |
+1,350 |
151 |
5. | Jenson Button |
McLaren-Honda |
1:25,183 |
+1,922 |
121 |
6. | Daniel Ricciardo |
Red Bull-TAG Heuer |
1:25,235 |
+1,974 |
135 |
7. | Carlos Sainz |
Toro Rosso-Ferrari |
1:25,300 |
+2,039 |
166 |
8. | Sergio Pérez |
Force India-Mercedes |
1:25,593 |
+2,332 |
128 |
9. | Nico Rosberg |
Mercedes |
1:26,298 |
+3,037 |
91 |
10. | Pascal Wehrlein |
Manor-Mercedes |
1:27,064 |
+3,803 |
79 |
11. | Marcus Ericsson |
Sauber-Ferrari |
1:27,487 |
+4,226 |
55 |
12. | Esteban Gutiérrez |
Haas-Ferrari |
idő nélkül |
——- |
1 |
Forrás: M4Sport