Vettel lazán nyert Melbourne-ben

A megszokottnál sokkal eseménytelenebbül zajló Ausztrál Nagydíjon Sebastian Vettel hozta a papírformát, hiba nélkül nyerte a szezonnyitót, a címvédő ott folytatta, ahol 2010 végén abbahagyta. A futam a korábbi félelmek ellenére nem fulladt stratégiai káoszba, néhány kisebb incidensen kívül komolyabb izgalmak és meglepetések nélkül zajlott le.

A rajt viszonylag simán alakult, Vettel lazán elment, a láthatóan – trükkös – KERS nélkül rajtoló Webber az első kanyarig egy kicsit fenyegette a második helyről induló Lewis Hamiltont, de a mclarenes végül megőrizte a pozíciót.

A start vesztese Alonso volt, az első kanyarban kicsit kisodródott, többen is elmentek mellette, a 7. helyre esett vissza. Szintén nem járt túl jól Jenson Button, ugyanis Felipe Massa elé került a másik Ferrarival, a páros ezután ádáz csatát vívott az első tíz körben, a mclarenesnek nem igazán segített a mozgó hátsó szárny, pedig többször is használta.

Végül a 11. körben ment el az angol – az előzés véleményes volt, Massa nem sok helyet hagyott neki, így a kanyart kicsit levágva ment el mellette. Hiába érezte azonban Button is, hogy nem volt tiszta a manőver, mert pár kanyarral később Alonso is megelőzte a brazilt, így nem is tudta volna a visszaadni a pozíciót. A 2009-es bajnokot bokszutca-áthajtásos büntetéssel “jutalmazták”, a 6. helyre tért vissza, de a kerékcseréje után már csak a 12. lett.

Massa egyébként gyorsan leszakadt, két körrel később már a sauberes újonc, Sergio Perez üldözte.

A Mercedes számára katasztrofális volt a 22-23. kör, előbb a már az elején defekt miatt visszaesett és körhátrányba kerül Michael Schumacher állt be végleg a garázsba, majd Rubens Barrichello Nico Rosberggel küzdött a 9. helyért, amikor igen elbizakodottan ugrott be a német mellé a veterán, ütköztek. A williamses megpördült, a Mercedes pedig megsérült, már bokszig sem jutott el.

Barrichello később bokszutca-áthajtásos büntetést is kapott.

Míg Webber, Alonso, Button és Massa három kiállással igyekezett megoldani a futamot, az első három – Vettel, Hamilton és a ragyogóan versenyző Vitalij Petrov – a 36. körben megejtette második és egyben utolsó tervezett kerékcseréjét, az utolsó 21 körre mindhármuknál felkerült a keményebb keverék.

Webber a 42. körben cserélt utoljára, de az ausztrál a hideg abroncsokon rosszul vett egy kanyart a kivezető körén, így a következő körben Alonsó a saját kiállása után elé tudott kijönni, gazdát cserélt a 4. hely. A Red Bull előnye volt viszont a lágy gumi, amivel gyorsan felzárkózott a kemény keveréken menő Ferrarira, Webber azonban – ahogy egész futamon – az üldözés közben sem használta a KERS-t.

Míg Webber és Alonso meddő csatát folytatott, a 49. körben Button ellentmondást nem tűrően vette el a 6. helyet a futam eleji “mumusától”, a kopott gumikon haladó Massától, aki az ezt követő kiállása után csak a 10. helyre ért vissza. Négy körrel a vége előtt a Toro Rossó-s Sebastien Buemi megelőzősével egy helyet előrébb lépett.

Az utolsó kiállása után Alonso a harmadik helyet kiválóan őrző Petrov üldözésébe kezdett, egymás után futotta a leggyorsabb köröket, de már nem sikerült előzési pozícióba kerülnie az orosz mögött.

Vettel lazán nyerte a szezonnyitót – karrierje 11. győzelme – , mögötte a sérült padlólemezzel autózó Hamilton ért be a második helyen, Petrov pedig a harmadik hellyel koronázta meg az amúgy is ragyogó hétvégéjét, az orosz pályafutása első dobogóját szerezte.

A pontszerző helyeken mögöttük Alonso, a leintés után azonnal félre is húzódó Webber, a büntetéssel együtt is a hatodik helyig jutó Button, az elképesztő, egykiállásos stratégiát végrehajtó sauberes újonc, Sergio Perez, megelőzve a 8. helyig jutó csapattársát, Kobajasi Kamuit. A kilencedik Massa lett, az utolsó pontocskát pedig Buemi zsebelte be.

A szezonnyitó után a bajnokságot értelemszerűen Vettel vezeti, a konstruktőriben is a Red Bull áll az élen.

A versenyen sem a gumistratégiák, sem a KERS és az előzést segíteni hivatott mozgó hátsó szárny tekintetében nem lett világos a kép, a csapatok egyelőre kísérleteznek, tapogatóznak, a két hét múlva következő Maláj Nagydíj egészen más képet is mutathat majd.

Az Ausztrál Nagydíj végeredménye:

Hely Versenyző Csapat Körök Idő
1 Sebastian Vettel Red Bull 58 1h29:30.259
2 Lewis Hamilton McLaren 58 +22.297
3 Vitaly Petrov Renault 58 +30.560
4 Fernando Alonso Ferrari 58 +31.772
5 Mark Webber Red Bull 58 +38.171
6 Jenson Button McLaren 58 +54.300
7 Sergio Perez Sauber 58 +1:05.800
8 Kamui Kobayashi Sauber 58 +1:16.800
9 Felipe Massa Ferrari 58 +1:25.100
10 Sébastien Buemi Toro Rosso 58 +1 kör
11 Adrian Sutil Force India 58 +1 kör
12 Paul di Resta Force India 58 +1 kör
13 Jaime Alguersuari Toro Rosso 58 +1 kör
14 Nick Heidfeld Renault 58 +1 kör
16 Jérôme d’Ambrosio Virgin 58 +2 kör
17 Rubens Barrichello Williams 58 +3 kör
20 Jarno Trulli Lotus 57 +3 kör

Nem értek célba:

Rubens Barrichello Williams
Heikki Kovalainen Lotus
Timo Glock Virgin
Nico Rosberg Mercedes-Benz
Michael Schumacher Mercedes-Benz
Pastor Maldonado Williams
Nem kvalifikáltak
Tonio Liuzzi HRT
Narain Karthikeyan HRT

Forrás: www.vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás