Vettel esett-kelt, a Red Bull elfüstölt

vettelferA Magyar Nagydíj második szabadedzésén is Lewis Hamilton végzett az élen, mögötte viszont a Red Bull-os Danyiil Kvjat zárt, míg Sebastian Vettel bukdácsolt a Ferrarival.

Ami az első helyet illeti, nem hozott változást a Magyar Nagydíj második edzése a délelőtti gyakorláshoz képest, a mercedeses Lewis Hamilton volt a leggyorsabb. A címvédőnek jó esélye lehet arra, hogy a négy eddigi mellé begyűjtse majd az ötödik hungaroringi győzelmét is vasárnap.

Az angol versenyző mögött már érdekesebb a kép, a motorerő helyett az aerodinamikai hatékonyságot jutalmazó magyar pályán a Red Bull megtáltosodott, Danyiil Kvjat mindössze háromtizeddel lemaradva lett a második.

Nem sokkal lemaradva csapattársa, Daniel Ricciardo a 3., de az ausztrál nem lehetett maradéktalanul elégedett, ugyanis a Renault-motor csúnyán elfüstölt alatta. Persze nem versenymotorról volt szó, így cserére egyelőre nem kell számítania.

A Red Bull egyébként nemcsak egykörös tempóban volt jó, a hosszabb etapokon is igen versenyképesnek tűnik.

A másik Mercedes-pilóta, Nico Rosberg csak a 4. helyet hozta, héttizeddel volt lassabb csapattársánál, mögötte az ezúttal problémamentes edzést teljesítő Kimi Räikkönen és a Toro Rosso-s Carlos Sainz sorakozott.

Räikkönennel ellentétben Sebastian Vettel bukdácsolt, kétszer is kipördült, hogy beállítási hiba vagy dekoncentráltság miatt, egyelőre nem tudni.

Ahogy a Red Bullnak, a gyenge Hondával küszködő McLarennek is segít a pálya jellege: Fernando Alonso a 8. időt hozta ki az autóból, megelőzve a williamses Valtteri Bottast és Felipe Massát.

Az edzésen a Force India nem vett részt, Sergio Perez délelőtti balesete után úgy döntöttek, hogy amíg nem sikerült megállapítani, mi is történt a mexikói pilóta autójának jobb hátsó felfüggesztésével, inkább nem kockáztatnak.

A jubileumi, 30. Magyar Nagydíj Forma-1-es eseményei szombaton 11 órakor a harmadik szabadedzéssel folytatódnak, az időmérő 14 órakor kezdődik.

Versenyző Csapat Idő Különbség Kör
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:23,949  36
2. Danyiil Kvjat Red Bull-Renault 1:24,300 +0,351  29
3. Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:24,451 +0,502  16
4. Nico Rosberg Mercedes 1:24,668 +0,719  34
5. Kimi Räikkönen Ferrari 1:25,134 +1,185  30
6. Carlos Sainz Toro Rosso-Renault 1:25,599 +1,650  37
7. Sebastian Vettel Ferrari 1:25,660 +1,711  26
8. Fernando Alonso McLaren-Honda 1:25,752 +1,803  31
9. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:25,881 +1,932  35
10. Felipe Massa Williams-Mercedes 1:25,920 +1,971  31
11. Max Verstappen Toro Rosso-Renault 1:25,935 +1,986  19
12. Jenson Button McLaren-Honda 1:25,994 +2,045  32
13. Pastor Maldonado Lotus-Mercedes 1:26,090 +2,141  36
14. Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:26,379 +2,430  36
15. Romain Grosjean Lotus-Mercedes 1:26,442 +2,493  39
16. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:26,831 +2,882  29
17. Roberto Merhi Manor-Marussia-Ferrari 1:29,113 +5,164  29
18. Will Stevens Manor-Marussia-Ferrari 1:29,115 +5,166  28

*A két Force India nem vett részt a második szabadedzésen

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás