Vettel a 4. helyről is a győzelemre tör
Egyszerűen nem fekszik az esős pálya a Ferrarinak Sebastian Vettel szerint, aki elismerte, túl lassú volt az időmérőn. A győzelemről viszont még nem tett le.
Sorozatban második hétvégén tett keresztbe az eső Sebastian Vettelnek. Hockenheimben a gumifalban végezte miatta, a Hungaroringen pedig a magabiztos favorit szereptől fosztotta meg. Miközben a német délelőtt még megnyerte az utolsó szabadedzést, és úgy tűnt, a nagy forróságban a Ferrari működik a legstabilabban, a kvalifikáció előtt előbb csak lehűlt az idő, majd megérkezett a csapadék is – feje tetejére állítva az addigi erőviszonyokat.
Az időmérő első és második részét a vörösök még remekül teljesítették. Vettel a Q2-ben mindenki eszén túljárt azzal, hogy egyből a köztes esőgumin futott ki a boxból, és amíg a többiek slickekről zöld Pirellire váltottak, ő még az eső erősödése előtt teljesítette a gyorskörét, amivel könnyedén jutott a záró felvonásba. Ott viszont előkerültek a kék extrém esőgumik, és úgy tűnt, azokon sem a Ferrari, sem Vettel nem boldogul igazán – szemben az első rajtsort kisajátító Mercedesszel.
Többet persze még így is kihozhatott volna a lehetőségeiből – ezt csapattársa, Kimi Räikkönen mutatta meg, aki magabiztosabban mozgott a vízen, és 24 ezreddel megelőzte csapattársát. A négyszeres bajnoknak ezzel csak a 4. rajtkocka jutott, a pálya poros oldalán (már ha ez vasárnap számítani fog).
„Nem gondolnám, hogy olyan nagyon sok hiányzott volna” – értékelt a Lewis Hamiltontól bő fél másodperccel elmaradó Vettel. „Egyszerűen nem voltunk elég gyorsak. Nehéz volt az esőben, nehéz volt mindent kihozni az autóból. A köröm szerintem jól sikerült, csak nem volt elég gyors.”
Már csak azért is bosszanthatja a szombati forgatókönyv, mert az esőig úgy tűnt, minden neki kedvez a magyar pályán. „A száraz pályán szerintem egész jól kézben tartottuk a helyzetet – csak éppen délután nem volt olyan száraz a pálya, mint vártuk… Valóban más lehetett volna a végeredmény, ha száraz a pálya. De nem volt az…” – állapította meg vállmegvonással.
Elismerte, a Ferrari nem a legerősebb a vízen. „Úgy fest, a vizes körülmények között nem lehetünk olyan magabiztosak, mint szárazon. Ezen a téren még lenne min javítanunk. A mai egy nagyon nehéz edzés volt, bármi megtörténhetett volna rajta. Szerintem a végéig jól kezeltük a helyzetet, csak a végén hiányzott egy kicsi. De ez van.”
Vettel birkózott is az autójával a csúszós körülmények között. „Igen, küzdöttem, mert próbáltam mindent kihozni az autóból. Nyilvánvaló, hogy nem én préseltem ki belőle a legtöbbet. Ilyen körülmények között könnyű hibázni, keresztbe állni, kicsit túl korán fékezni. Így nehéz összehozni egy tökéletes kört, és bár nem vagyunk nagyon lemaradva, az épp elég ahhoz, hogy hátrányban legyünk.”
E hátrányhoz a lehető legrosszabb hely a Hungaroring, amely nem éppen az előzési lehetőségeiről híres. A bajnokság második helyezettje ezzel viszont még nem adta fel, továbbra is hiszi, hogy elérheti az a vágyott nyári szünet előtti futamgyőzelmet. „Meglátjuk, mi lesz holnap, de a verseny hosszú lesz. Majd kiderül, mit tehetünk. Hiszem, hogy meglehet a győzelem. Nem lesz könnyű a negyedik helyről, jobb lenne az élről, de mivel a negyedikről indulunk, arra összpontosítunk, hogy a negyedik helyről nyerjünk. Sok múlik majd a rajton és az első körön, és talán a taktikával is tudunk valamit kezdeni. Meglátjuk, hogy m ilyen lehetőségeink lesznek. Az autónk mindenesetre gyors, így erősek lehetünk” – tekintett előre.
Forrás: M4Sport