Turbóhiba, motorcsere Räikkönennél

Motort cserél a két bahreini szabadedzés között a délelőtt leálló Kimi Räikkönennél a Ferrari.

Kimi Räikkönen (Fotó: www.f1-fansite.com)
Kimi Räikkönen (Fotó: www.f1-fansite.com)

Nem is indulhatott volna rosszabbul Kimi Räikkönen bahreini hétvégéje. Éppen csak belekezdett a Ferrari vadonatúj első szárnyának tesztelésébe az első szabadedzésen, az SF70H máris megadta magát alatta. A vörös gépből a hatodik körében szállt fel fehér füst, melyet látva azonnal a bukótér felé vette az irányt.

A Ferrari közölte: „A turbó környékén történt túlmelegedés okozta Kimi leállását.”

Helyszíni beszámolók szerint a Scuderia szerelői már neki is láttak a teljes erőforrás cseréjének. A sűrű program miatt egyelőre nem volt idejük alaposan kivizsgálni a hibát, ezért ez tűnt a legbiztosabb megoldásnak – a részletes hibakeresést így nyugodtabb körülmények között megejthetik. Miután péntek van, a motorcserére még a büntetés veszélye nélkül lehetőségük van, egy esetleges súlyosabb hiba ugyanakkor az év későbbi szakaszában még visszaüthet, hiszen idén összesen 4 erőforrást használhatnak a versenyzők.

Räikkönen egy hete Kínában vezethetőséggel és gumikezeléssel kapcsolatos problémái kapcsán azt nyilatkozta, csak egy tiszta péntekre lenne végre szüksége a gondok megoldásához. Ezt egyelőre nem kapta meg. Öröm az ürömben, hogy leállására a Pat Symonds által nemes egyszerűséggel az egész szezon egyik leghaszontalanabb edzésén került sor: a bahreini körülmények az időmérőn és a versenyen is teljesen eltérnek majd a délutánitól, mivel azokat már este rendezik meg.

Forrás: M4Sport

 

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás