Szabadedzés nyilatkozatok

58050_458823_784x523A lerövidített első szabadedzést Alonso meg tudta nyerni, délután viszont nem tudta a Scuderia felvenni az élmezőny tempóját.

Fernando Alonso:
“Nem jelentett problémát visszatérni a pályára ma. A hátam rendben volt, úgy tudtam vezetni, mint mindig. A tavalyi évhez képest sokkal jobbak voltak a körülmények: az első itteni hétvégén minden túl új volt, s kissé olajos is volt a pálya, most már sokkal jobb a tapadás. Ahogy várható volt, alacsony volt a gumikopás, mivel a Pirelli igen konzervatív döntéssel a közepes és a kemény keveréket hozta ide Austinba. Semmilyen különösebb meglepetés nem ért ma, várjuk, hogy alakulnak a dolgok holnap, s különösképp vasárnap.”

Felipe Massa:
“Nehéz értelmezni a mai napot, mivel reggel minden jól indult, s úgy tűnt, hogy a pálya fekszik az autónknak, de délutánra megváltoztak a dolgok, és nem tudtunk versenyképesek lenni. Az elmúlt versenyekhez képest semmi sem változott az autón, így nem várhatunk előrelépést a teljesítmény terén. De az mindenképp fontos, hogy megértsük, miért változott annyit az autó a két edzés közt, különösen azért, mert a tavalyi évhez viszonyítva az aszfalt sokat javult, és a tapadás határozottan nőtt. Nem hiszem, hogy ez a hőmérséklet emelkedésén múlott, az viszont biztos, hogy a szél nem segített. Sokat kell dolgoznunk, hogy megpróbáljunk fejlődni a hétvége hátralévő részében.”

Pat Fry:
“A reggeli köd miatt nagyon rövid lett a délelőtti első szabadedzés, így át kellett szerveznünk a programunkat, hogy főként az aerodinamikára koncentrálhassunk, különösen az első és a hátsó szárnyra, hogy megpróbáljuk megtalálni a lehető legjobb egyensúlyt. A második edzésen a szokásos hosszú etapok előtt kipróbáltunk néhány műszaki megoldást, hogy teljessé tegyük a beállítások terén végzett munkánkat. A tavalyi évhez viszonyítva a pálya látszólag sokat fejlődött, és minden esély megvan rá, hogy jó lesz a tapadás. A gumikopás még mindig ismeretlen tényező, amivel nagyon óvatosan kell bánni, különösen a hosszú etapokon gyűjtött adatok fényében. Ahogy lenni szokott, nagyon fontos lesz a legjobb stratégiát megtalálni, és jól meghatározni a boxkiállások számát.”

 

Forrás: F1Hungary

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás