Rosberg nullázott, Hamilton nyert

hamilton2014Lewis Hamilton rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon. A brit ezzel átvette a vezetést a bajnokságban is, miután Nico Rosberg feladta a versenyt – autója be sem indult, így a bokszutcából rajtolt, de a műszaki hibák miatt a német végül kiállt.

 

A másik Mercedes hiánya nem tette sokkal könnyebbé Hamilton dolgát, miután az utcai pályán a Red Bull autói, illetve a rajtnál remekelő Ferrarik is gyorsabbak voltak az idényben eddig tőlük megszokottnál.

Fernando Alonso sokáig a dobogóra is esélyes volt, ám a futam végén nem tudta helyezésre váltani a frissebb abroncsait, így az idei legjobbját elérő Sebastian Vettel és Daniel Riccardo pezsgőzhetett Hamiltonnal.

Az ázsiai versenyt elsősorban a gumik körüli stratégia határozta meg, ki mikor cserél és milyen gumit használ. Ahogy az megszokott, a helyszínen a biztonsági autó is járt a pályán, de alapvetően nem zavart bele a történésekbe, a Ferrari stratégiáját befolyásolhatta.

Így zajlott a verseny:

Száraz, meleg időben várták a 2014-es Szingapúri Nagydíj rajtját a Forma-1-esek.

A pole-ból Lewis Hamilton rajtolt, mellőle az időmérőn csak 7 ezreddel lemaradó Nico Rosberg állt, de a bajnoki éllovas sebességváltó/kuplungproblémákkal küszködött, a felvezető körre el sem tudott menni, a bokszutcából kellett kezdenie.

Hamilton mögül a két Red Bull, majd Alonso, Massa, Räikkönen, Bottas, Magnussen és Danyiil Kvjat sorakozott.

A felvezető körön “odaveszett” Kobajasi Kamui is, ő kénytelen volt félrehúzódni az egyik kanyar bukóterébe, a Caterhamje kigyulladt.

A lámpák kialvása után Hamilton simán ment el, Alonso nagyot rajtolt, felugrott a 2. helyre, de nem tudta bevenni az első kanyart, így Vettelt elengedte, hogy ne büntessék meg. Alonso mellett Räikkönen is előrébb tudott lépni, megelőzte Massát.

A mezőny rendeződése után a sorrend Hamilton, Vettel, Alonso, Ricciardo, Räikkönen, Massa, Button, Bottas, Magnussen és Kvjat volt a top10-ben. Rosberg leghátul Max Chilton Marussiáját üldözte.

Pozíciócsere a pontszerző helyeken a 8. körben történt: Jean-Eric Vergne elvette a 10.helyet csapattársától, Kvjattól.

Az első kerékcserét a 9. körben végezte el Adrian Stuil, utána Nico Hülkenberg, majd Massa, Kvjat, Räikkönen, Bottas, Vettel, Alonso, Ricciardo. A kiállásoknál Massa Räikkönen elé került.

Az üldözők cseréire Hamiltonnal is reagáltak, a vezető pilóta a 13. körben vett fel friss szuperlágyakat.

A bajnoki éllovas Rosberg a 14. körben ment ki, a terv szerint öt kereket cseréltek nála – kormánykerékből is újat kapott -, azonban az autót nem tudta sebességbe tenni, egy perc kísérletezés után feladta, betolták a garázsba.

A kerékcserék első hulláma után Hamilton kényelmes előnnyel vezetett, mögötte Vettel, Alonso, Ricciardo, Massa, Räikkönen, Bottas, Button, Vergne és Magnussen haladt a top10-ben. A Toro Rosso francia pilótájára még 5 másodperces stop&go büntetés várt a következő kerékcseréjénél.

A 18. körben Esteban Gutierrez szállt ki a versenyből, a Saubert műszaki hibával tolták be a garázsba.

A Williamsek nem bírtak a gumikkal, Massa és Bottas már a 21-23. körben újra kiment friss szettért. Alonso a 24. kör végén járt kint, Vettel eggyel később, a spanyol meg is előzte a németet. A stratégiájuk azonban eltért: Alonso megint szuperlágyat vett fel, míg a Red Bull-os lágyat, azaz ő már letudta a kötelezőt. Hamilton a 26., Ricciardo a 28. körben cserélt.

A 31. körben beküldték a biztonsági autót, miután Sergio Perez Force Indiájának első szárnya leszakadt (Adrian Sutillal csatázott), törmelékkel terítette be a pályát.

A safety cart kihasználva mindkét Ferrari-versenyző és Button is kereket cserélt, lágyakat vettek fel. A biztonsági autó hat kör után távozott, a 38. körre indult újra a verseny.

Az élmezőnyben ezután tucatnyi körig nem történt semmi, csak Hamilton igyekezett minél nagyobb előnyt kiautózni a még hátralévő kerékcseréjéhez. Az angol végül a 23. körre vette fel a lágy gumikat, Vettel mögé ért vissza, hét köre volt hogy elkapja a Red Bull-ost.

Az 54. körben ezt meg is tette, lazán ment el a sokkal régebbi abroncsokon haladó címvédő mellett. Button McLarenje ugyanekkor megadta magát, félrehúzódott.

Az utolsó körökben Vettel, Ricciardo és Alonso alkotott egy szoros bolyt a 2-4. helyen, hátrébb pedig Bottas, Räikkönen, Hülkenberg, Vergne és Magnussen kergette egymást a 6-10. pozíciókban csak tizedes különbségekkel.

Vergne nagyon nekilendült: Hülkenberget, Räikkönent és Bottast is legyűrte, előre menekült, ugyanis várt még rá egy 5 másodperces időbüntetés. Bottas az utolsó körre már nem bírt a gumikkal, sorra elment mellette mindenki.

Elöl Hamilton végül senkitől sem zavartatva befutott az első helyen, második szingapúri, karrierje 29. Forma-1-es győzelmét aratta, amivel át is vette a vezetést a világbajnoki versenyben. Hamilton 241, Rosberg 238 pont.

Hamilton mögött a Red Bull hozta a dobogót, Vettel és Ricciardo a 2-3. helyen futott be.

A további pontszerző helyeken Alonso, Massa, a büntetést “ledolgozó” Vergne, Perez, Räikkönen, a másik Force Indiával Nico Hülkenberg, és a mclarenes Kevin Magnussen ért be. Bottas kicsúszott a top10-ből.

A világbajnokság két hét múlva a Japán Nagydíjjal folytatódik Szuzukában.

Szingapúri Nagydíj, Marina Bay, 2014.09.21.

 

Név Csapat Idő Kör
1 Lewis Hamilton Mercedes AMG Petronas 2:00:04,795 60
2 Sebastian Vettel Infiniti Red Bull Racing + 13,534 60
3 Daniel Ricciardo Infiniti Red Bull Racing + 14,273 60
4 Fernando Alonso Scuderia Ferrari + 15,389 60
5 Felipe Massa Williams F1 Team + 42,161 60
6 Jean Eric Vergne Scuderia Toro Rosso + 56,801 60
7 Sergio Perez Sahara Force India + 59,038 60
8 Kimi Räikkönen Scuderia Ferrari + 1:00,641 60
9 Nico Hülkenberg Sahara Force India + 1:01,661 60
10 Kevin Magnussen McLaren Mercedes + 1:02,230 60
11 Valtteri Bottas Williams F1 Team + 1:05,065 60
12 Pastor Maldonado Lotus F1 Team + 1:06,915 60
13 Romain Grosjean Lotus F1 Team + 1:08,029 60
14 Danyiil Kvjat Scuderia Toro Rosso + 1:12,008 60
15 Marcus Ericsson Caterham F1 Team + 1:34,188 60
16 Jules Bianchi Marussia F1 Team + 1:34,543 60
17 Max Chilton Marussia F1 Team + 1 kör 59
18 Jenson Button McLaren Mercedes kiesett 54
19 Adrian Sutil Sauber kiesett 40
20 Esteban Gutierrez Sauber kiesett 17
21 Nico Rosberg Mercedes AMG Petronas kiesett 13
22 Kamui Kobajasi Caterham F1 Team nem indult 0
Legjobb kör: 1:50,417 Lewis Hamilton

 

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás