Räikkönennél nem volt téma Vettel elengedése

Föl sem merült a Ferrarinál, hogy Kimi Räikkönen átadja ötödik helyét Sebastian Vettelnek. 2007 bajnokának futamát az ütközés tette tönkre, de nem hiszi, hogy szándékos volt.

Az ötödik és hatodik pozícióban futott célba a két Ferrari Japánban, miután mindkettejük versenyét döntően meghatározta egy első körökben történt ütközés Max Verstappennel. Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel között a leintéskor 19 másodperc volt a különbség. Bár a bajnokságra való tekintettel logikusnak tűnhetett volna egy helycsere, erre nem került sor.

Hogy a nagy távolság volt-e az oka, vagy inkább az, hogy Vettel szempontjából nem sokat jelentene, ha 67 helyett „csak” 65 pont lenne a lemaradása Lewis Hamiltonnal szemben, azt nem tudni, ám tény, a finn szerint föl sem merült a csapatutasítás lehetősége. „Nem hallottam ilyesmiről” – felelte, amikor erről kérdezték.

Räikkönennek más problémája is volt, mintsem a csapattársa versenyét figyelni. A nyitókörben Max Verstappen kicsúszásából visszatérve nekikoccant a Ferrarijának és letessékelte azt a pályáról, ami után az autó már nem viselkedett olyan kezesen. „Elég sok leszorítóerőt veszítettem, mert ez elég érzékeny része az autónak. Onnantól már nagyon nehéz volt” – magyarázta Räikkönen, aki még annyi időt sem kapott a baleset előtt, hogy megállapítsa, normál körülmények között fel tudta volna-e venni a versenyt a Mercedesekkel. „Hogy mi lett volna, nem tudom megmondani, hiszen az első körben történt a baleset. Az autóm jónak tűnt a rajtra menet, de nem tudhatom. Csak azt tudom, hogy a koccanás nagyon sokba került a leszorítóerő szempontjából, de hogy mi történhetett volna nélküle, azt már nem tudjuk kideríteni.”

Ami a balesetet illeti, Räikkönen szerint Verstappen jogosan kapta az öt másodperces büntetését. „Jogos volt, de nem sokat segített rajtam. A sérült autóval csak szenvedtem a verseny alatt. A bírák viszont azért vannak, hogy ítélkezzenek.”

Vettel úgy fogalmazott, hogy a hollanddal csatázni mindig problémás, mert hajlamos túlzásba vinni a védekezést. Räikkönen szerint nem volt kérdés, melyiküket terhelte a felelősség az incidensüknél, ám azt nem gondolja, hogy a holland szándékosan terelte le őt. „Egy ideális világban talán több helyet is hagyhattam volna neki. Próbáltam kívülre menni, hagytam neki annyi helyet, amennyit csak tudtam. Tudom, hogy néha képtelenség elfordítani az autót, amikor áthajtasz a kerékvetőn, de nem tudom, hogy most ez volt-e a helyzet. Nem gondolnám, hogy szándékosan akarna bárkinek is nekimenni. Ha mindketten a pályán lettünk volna, és úgy kerülünk egymás mellé, akkor nem tolt volna le, mert mind tudjuk, hogy annak mi a következménye.”

Räikkönent a kicsúszásakor előzte meg Vettel, aki viszont saját balesete után visszakerült mögé. A negyedik helyet így is elbukta a „Jégember”, mivel nem volt sikeres a csapat stratégiai támadása sem. Korán kihívták kerékcserére, háta próbálkozhat egy elévágással Verstappen ellen, ám a vége az lett, hogy a más gumin rajtoló Daniel Ricciardo hajtott végre elévágást őrajta, s még egy pozíciót veszített. E helycserét segítette, hogy Räikkönen a kerékcsere után több autót is kénytelen volt megelőzni – például éppen Pierre Gasly tartotta őt föl, amikor Ricciardo visszatért elé a pályára.

Szerinte ennek ellenére nem a stratégián múlt a helyezése. „Lehetett volna hosszabbra is nyújtani az első etapomat, de nem a forgalom jelentette a gondot. Hamar túljutottam a lassabb autókon. A gond az volt, hogy sérült az autóm, ezért már nem voltam vele olyan gyors.”

A Ferrari egyik pofonból szalad a másikba az utóbbi hetekben, és már a végső bajnoki vereség küszöbére került. Räikkönen szerint rájuk férne már egy problémamentes nagydíj is. „Nehéz hétvége volt ez, és át kell gondolnunk pár dolgot. Javultunk bizonyos területeken, egyre jobbak és jobbak lettünk, de ha csak az eredményt nézzük, ez nem az, amiért jöttünk. Így megy ez. Muszáj rendeznünk pár dolgot, és remélhetőleg legközelebb már simább hétvégénk lesz.”

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás