Räikkönen: Aki nyer, az megérdemelten lesz bajnok

A Ferrari klasszisa, Kimi Räikkönen úgy véli, Nico Rosberg és Lewis Hamilton is megérdemelten lenne világbajnok az Abu-dzabi Nagydíj leintésekor. A finn a mezőny két búcsúzójának (Felipe Massának és Jenson Buttonnek) a helyzetéről is beszélt.

Formula 1 Monaco - Räikkönen

Rosberg először, vagy Hamilton negyedszer? A hétvégén megkapjuk a választ az utóbbi idők leggyakrabban feltett kérdésére, Abu-Dzabiban ugyanis kiderül, ki nyeri a 2016-os Forma–1-es világbajnokságot. A minden eldöntő hétvégét a német kezdi jobb pozícióból: előnye 12 pont a csapattárssal szemben, vasárnap tehát annak győzelme esetén neki egy 3. helyezés is elég.

Az utóbbi hetekben Rosberg esetleges sikere kapcsán többen felvetették, azt részben a csapattárs műszaki hibáinak köszönheti majd; Räikkönen nem ért egyet ezekkel a véleményekkel, elmondása szerint ugyanis mindkét pilóta méltó bajnoka lenne a sportnak. „Nem tudom, mi történik vasárnap. Majd akkor meglátjuk, illetve a hétvége során kiderül, hogyan alakulnak a dolgok” – kezdte a finn, aki 2007-ben hétpontos hátránnyal vágott neki az utolsó futamnak, melyen végül bajnok lett.

„Abban a helyzetben nem volt veszítenivalóm, szóval annak a hétvégének is úgy vágtam neki, mint a többinek. Végül erős futamot zártunk, valamint a szezon utolsó szakasza is jól sikerült számunkra; egyértelmű, hogy ez sokat segített. Nem hiszem, hogy van bármi, amit másként kellene csinálni. Mindig úgy érkezünk meg egy futamhelyszínre, hogy a lehető legjobbat akarjuk nyújtani” – mondta.

„Ilyenkor az egyetlen esélyed, hogy próbálsz nyerni, és várod, mi történik a másik sráccal”– mesélt saját helyzetéről, amiből most az akkori ellenfélnek, Lewis Hamilton kell kihoznia valamit. „Mint csapat nagyon jól dolgoztak. Nyilván volt némi szerencséjük is, de végül minden a helyére került. Senki sem tudja, mi történik vasárnap, de aki nyer, az megérdemelten nyer” – magyarázta.

A bajnoki csata mellett más aktualitása is volt a csütörtöki sajtótájékoztatónak, azon ugyanis az F1-től búcsúzó Button-Massa kettős is megjelent. Räikkönen az ő visszavonulásukról is kérdezték, hiszen 2009 végén ő maga is elhagyta egyszer a királykategóriát, a finnek tehát erről is van már tapasztalata, akárcsak a bajnoki döntőről. „Egyszer már elmentem, szóval tudom, milyen érzés ez. Nyilvánvaló, hogy a visszavonulás az ő döntésük volt, és biztosra veszem, jól szórakoznak majd” – fogalmazott.

„A legjobbakat kívánom nekik ahhoz, amit ezután csinálnak majd. Biztos, hogy a dolgok változnak az F1-ben, és egy nap mind visszavonulunk. Ez már csak így megy. Mindkettejük mögött hosszú pályafutás áll, és biztosra veszem, hogy rengeteg dolog van még, amit csinálhatnak” – zárta gondolatát a hússzoros futamgyőztes.

Forrás: M4Sport

 

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás