Räikkönen a Magyar Nagydíjig bizonyíthat

81000_669812_784x523Kimi Räikkönennek a következő három versenyen kell megmutatnia, hogy a Ferrarinak érdemes vele szerződést hosszabbítani.

 

Kimi Räikkönen jelenlegi szerződése az év végén lejár, a Ferrari pedig nem aktiválta még a 2016-ra szóló opcióját.

A csapatfőnök, Maurizio Arrivabene többször elmondta már, hogy ehhez az kell, hogy a 2007-es bajnok jól szerepeljen – az olasz Corriere dello Sport szerint erre július 31-éig van ideje, addig élhet ugyanis a csapat az opcióval. Addig három verseny van: az Osztrák, a Brit és a július végi Magyar Nagydíj.

A Sebastian Vetteltől valamelyest elmaradó Räikkönen nem titkolja, hogy maradni szeretne:

“Sok jó csapat van a Forma-1-ben, de a Ferrari különleges. Azt hiszem, sosem volt még olyan jó a csapat, mint idén, a munka, a hangulat, minden jó – és ahogy mondtam, a Ferrari az a Ferrari. Ha lehet választani, mindig azt választaná az ember.”

A maranellói csapat azért másokat is figyel, a listájuk élén a williamses Valtteri Bottas és a Red Bull-os Daniel Ricciardo áll, de könnyen lehet, hogy akkor is megtartják Räikkönent, ha alulteljesít, ugyanis a két fiatal tehetséghez ragaszkodnak a csapataiknál.

A William szinte biztosan aktiválja a maga 2016-os opcióját Bottas esetében, a Red Bullnál pedig azt állítják, Ricciardo kirobbanthatatlan.

“Daniellel bombabiztos szerződésünk van, a távozását illető pletykáknak semmi alapja. Biztosan nálunk versenyez 2016-ban is” – szögezte le a Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko.

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás