A Ferrari kezdi föladni?

hamkim2015Úgy tűnik, a Ferrari egyre kevésbé hisz abban, hogy még az idei szezonban utolérheti a Mercedest. Az előző futamok fontos tanulsággal szolgáltak a Scuderia számára.

Pedig az olaszok tényleg mindent megpróbálnak. Barcelonában például egy olyan sok újítást tartalmazó aerodinamikai csomaggal álltak elő, melynek kapcsán egyes riválisok gyanakvó tekintettel néztek rájuk, megpendítve annak lehetőségét, hogy a Haasszal kijátszották a szélcsatorna-használat korlátozásait az előrejutás érdekében. Aztán Kanadában itt volt az idei harmadik, három módosító pont felhasználása által továbbfejlesztett erőforrás is, mely elmondásuk szerint ugyan bevált, ám az általa nyújtott előnyöket egyelőre nem tudták megfelelően kihasználni.

Fejlesztés ide, próbálkozások oda, az elcsépelt fociközhely egyelőre az F1-ben is áll: végül mindig a németek nyernek. S hogy a Mercedesre való idei fölzárkózás nehezebb lesz, mint várták, lassan a maranellóiak is kezdik belátni. Sergio Marchionne, a márka elnöke például kiemelte, fejlesztéseik ellenére úgy érzi, mintha egy helyben állnának, mivel a riválisuk is rendkívül hatékony ezen a téren. A hétvégén a kérdésre, mit kellene tenniük a lemaradás csökkentéséhez, elmondta: „Fejleszteni azt az átkozott autót, ezzel próbálkozunk. Rengeteg időt töltünk el a problémák ellenszerének kutatásával.”

Az elnök hozzátette, Kanada jól példázta, hogy a szombatonként amúgy is nagyon erős Mercedes vasárnaponként is egyre jobb formát mutat. Pedig a versenyeken eddig általában a Ferrarinak sikerült faragnia hátrányából. „Mindig tudtuk, hogy a Mercedes nem fog egy helyben állni, így hiába tudjuk, honnan ered a lemaradásunk. A versenyen ráadásul már közel olyan erősek voltak, mint az időmérőn – egyre csökken a kettő közötti különbség. Tudtuk, hogy így lesz. Fölösleges is azzal áltatnunk magunkat, hogy tovább csökken a különbség. Tehát keményen kell dolgoznunk, és tartanunk kell velük a lépést a fejlődésben” – adott útmutatást legénységének Marchionne.

Azt persze érdemes hozzátenni, hogy a Ferrari kanadai újításairól egyelőre nem kaphattunk pontos képet: Sebastian Vettel úgy lett ötödik, hogy a mezőny végéről rajtolt, s tempója ígéretesnek tűnt, Kimi Räikkönen pedig megpördülése miatt esett vissza. A Mercedesnél ki is emelték, arra számítanak, hogy riválisuk az elkövetkező futamokon igenis közelebb kerül hozzájuk. Más kérdés, hogy még nekik is van egy s más a tarsolyukban – motorfejlesztési pontjaikat például tovább tartogatják (a hírek szerint Spáig), s annak bevetésével ők is tehetnek egy, az olaszokéhoz hasonló lépést előre.

„A megbízhatóság javításával is sok mindenen változtathatsz. Nekünk ezen a téren voltak aggályaink, ezért használjuk most a második motort. Szerintem ez segíteni fog. A riválisok viszont közelednek. A Ferrari nagyot lépett előre” – állapította meg Toto Wolff, a Mercedes sportigazgatója.

Végül pedig hozzátette, ők módosító pontjaikkal már 2016-ot is szem előtt tartják. „Az egy stratégiai döntés, mikor veted be a módosító pontokat. Szeretnénk intelligens módon használni őket. De az is világos, hogy a Ferrarinak most segíteni fognak. Nem használsz el három pontot, ha nem javítasz vele a teljesítményen. Már Malajziában is közel voltak, most is biztosan csökkent a különbség” – magyarázta a mindig elővigyázatos Wolff.

Forrás: Telesport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás