Kettős Red Bull-siker Belgiumban

110048_gbrA rajtot zseniálisan kapta el Nico Rosberg, aki az első kanyarra a pole-ból induló Sebastian Vettelt, a Kemmel egyenesen pedig a címvédőt is megelőzte. Felipe Massa is előrébb lépett a negyedikről a harmadik helyre, maga mögé utasította Lewis Hamiltont, a 8. helyről előreugró Fernando Alonso pedig támadta a mclarenest és meg is előzte a második körben.

Mark Webber szokása szerint beragadt a startnál, a 8. helyre esett vissza. Michael Schumacher az utolsó rajkockából a második körre már közvetlenül Jenson Button mögött volt a 13. helyen. A mezőny hátsóbb részében nagy volt a lökdösődés, Bruno Senna kiütötte Jaime Alguersuarit a La Source-ban, ő ezért bokszutca-áthajtásos büntetést is kapott, de mások is összecsúsztak.

A 3. körben a DRS segítségével Vettel visszavette a vezetést Rosbergtől. Az 5. körben Massa támadta Rosberget, de nem sikerült, a lendületvesztését aztán előbb Alsono majd Hamilton is kihasználta, megelőzték a brazilt. Az előzési zóna nagyon hatékonyan működött, a ragyogóan kezdő Rosberget a Kemmelen egymás után előzték meg a nyitott hátsó szárnnyal.

A szombati időmérőn elszemcsésedett lágy gumikat mindkét Red Bull-pilóta gyorsan lecserélte, Webber a 4., Vettel a 6. körig bírta, a német lágyra, csapattársa közepesre váltott. Alonso a 7. körben járt kint, Webberhez ért vissza két körig csatázott az ausztrállal, de a DRS-sel aztán sikerült elég kerülnie.

A 13. körben igen váratlan és furcsa baleset történt, amikor Hamilton a Kemmel egyenesben megelőzte Kobajasi Kamuit, aki viszont kívülről visszatámadott, a mclarenes pedig figyelmetlen volt, a kanyarra készülve elkezdett kihúzódni és nekiment a Saubernek. Hamilton a szalagkorlátnak csapódott, majd láthatóan eszméletlenül gurult ki a bukótérbe, szerencsére az autóból már saját erőből szállt ki.

A baleset miatt beküldték a biztonsági autót, a mezőny nagy része pedig azonnal kerékcserére sietett a bokszba. A 17. körben következő újrarajtolás előtt Alonso, Webber, Vettel, Massa, Rosberg, Sutil, Petrov, Perez, Schumacher és Barrichello állt a pontszerző helyeken.

Az első versenykörben Vettel Webber, Rosberg Massa elé került Schumacher a 7. helyre lépett előre. Vettel a következő kör elején vette át a vezetést Alonsótól, Button pedig dupla előzéssel lépett a 8. helyre.

A mclarenes ezután elképesztő vágtába kezdett, néhány kör alatt Schumachert, Sutilt, Massát és Rosberget is megelőzte. A pontszerzők sorrendje ekkor, kicsivel túl a féltávon Vettel, Alonso, Webber, Button, Rosberg, Massa, Sutil, Schumacher, Petrov és Barrichello volt.

Az élmezőny tagjai mind teljesen eltérő gumistratégián voltak, így a végső sorrend még teljesen nyitott volt.

A 29-33. körben az első tízből mindenki kiment az utolsó kerékcseréjére – Massa defekt miatt kétszer is -, a sorrend az utolsó 10 kör kezdetén Vettel, Alonso, Webber, Button, Rosberg, Schumacher, Sutil, Petrov, Maldonado és di Resta volt.

A 37. körben Webber elvette a második helyet a jóval lassabb Alonsótól, a spanyolnak már az óriási formában lévő Buttonra kellett gondolnia, aki végül a 42. körben érte utol és taszította le a dobogóról. Ugyanekkor vettel el az utolsó pozícióból rajtoló Schumacher az 5. helyet csapattársától, Rosbergtől.

Az élmezőnyben ezután már nem történt változás, azaz a Red Bull kettős győzelmet aratott, Vettel Belgiumot is kipipálta. Webber mögött a zseniálisat autózó Button ért be, Alonso csak a negyedik lett. Schumacher az 5. hellyel ünnepelhette F1-es bemutatkozása 20 éves jubileumát, a Mercedes pedig a dupla pontszerzésnek örülhetett.

Adrian Sutil a 7. helyet hozta a Force Indiának, Massa végül a 8. helyig kapaszkodott, a 9. Petrov lett, míg a kvalifikációs balhéja miatt büntetést kapott Pastor Maldonado zárta a pontszerzők sorát.

Vettel előnye tovább nőtt, a német címvédése a spái siker után már-már garantáltnak tűnik.

A világbajnokság két hét múlva az utolsó európai versennyel, a monzai Olasz Nagydíjjal folytatódik.

A futam végeredménye:

Hely Versenyző Csapat
1 Sebastian Vettel Red Bull
2 Mark Webber Red Bull
3 Jenson Button McLaren
4 Fernando Alonso Ferrari
5 Michael Schumacher Mercedes
6 Nico Rosberg Mercedes
7 Adrian Sutil Force India
8 Felipe Massa Ferrari
9 Vitalij Petrov Renault
10 Pastor Maldonado Williams
11 Paul di Resta Force India
12 Kamui Kobayashi Sauber
13 Bruno Senna Renault
14 Jarno Trulli Lotus
15 Heikki Kovalainen Lotus
16 Rubens Barrichello Williams
17 Jerome D’Ambrosio Virgin
18 Timo Glock Virgin
19 Vitantonio Liuzzi HRT
Sergio Perez Sauber
Daniele Ricciardo HRT
Lewis Hamilton McLaren
Sebastien Buemi Toro Rosso
Jaime Alguersuari Toro Rosso

Forrás: vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás