Hivatalos Ferrari-nyilatkozatok a Belga Nagydíj után

110071_chiA Scuderia Ferrari és Fernando Alonso négy futam óta tartó dobogós eredménye véget ért Spa-Francorchampsban, habár a spanyol pilóta az utolsó körig küzdött a dobogós helyezésért, végül a negyedik lett. Felipe Massa versenyét egy váratlan defekt rontotta el, egy nem tervezett boxkiállást követően a nyolcadik helyen végzett. Fernando két kiállást hajtott végre: lágy keverékkel kezdett, majd újból lágy keveréket kapott, a versenyt a közepes keveréken fejezte be. Felipe szintén a lágy keveréken rajtolt és kezdetben hasonló stratégiát követett, ám a defekt miatt egy újabb szett közepes keveréket el kellett használnia.

Stefano Domenicali, csapatfőnök:
“Nem lehetünk elégedettek ezzel az eredménnyel, de ki kell értékelni, anélkül, hogy elragadtatnánk magunkat. Láttuk autónk két különböző teljesítményét, attól függően, melyik abroncsot használtuk: nagyon jól mentük a lágy keveréken, különösen Fernandóval, de szenvedtünk a közepessel. Ez magyarázza Fernando eredményét, aki kivételes teljesítményt nyújtott, az élen állt és a győzelemért harcolt az első etapban, majd láthattuk, a megérdemelt dobogós helyezés, hogyan csúszik ki kezei közül. Felipe nagyon agresszíven kezdte versenyét, de kemény árat fizetett a keményebb keverékkel. A biztonsági autó nem segített, akkor jött be a pályára, amikor ellenfeleink a legjobban szenvedtek, így hátrányukat orvosolni tudták. Tudjuk, mi a gyengeségünk és folytatjuk a munkát ennek kijavításán: néhány területen nyertünk, de egyiken – a gumik ideális működési területén – még hátul vagyunk. Most Monzába megyünk, hazai versenyünkre: célunk változatlan, megpróbálunk nyerni. Bízom benne, megfelelő sebességünk lesz, miközben tudjuk, nagyon erős ellenfelekre számíthatunk.”

Fernando Alonso:
“Nehéz lett volna jobb eredményt elérni, mint a negyedik hely, különösen, ha figyelembe vesszük, mennyire szenvedtünk a közepes keveréken: ilyen körülmények között másfél másodperccel lassabbak vagyunk, mint a legjobbak. Őszintén szólva, nem hiszem, hogy valódi esélyem lett volna a győzelemre, de a dobogóra odaérhettünk volna. A stratégiának köszönhetően az első helyen haladhattam a futam elején, de ezt követően tudtuk, a verseny utolsó felében jobban szenvedünk majd. Élveztem az első etapot: a rajt jó volt, majd nagyszerű csatákat vívtam. Csalódás, hogy nem sikerült a dobogós helyezés: ez volt a célunk és elérhető lett volna, annak ellenére, hogy tegnap a nyolcadik helyet szereztem meg. A tegnapi időmérő edzéshez képest a különbség egészen más volt ma, de tudjuk, a hőmérséklet miatt, mivel nincs nagyon forró idő, túl nagy árat fizetünk. Most csak gratulálni tudunk ellenfeleinknek, akik fantasztikus munkát végeznek, de nem adjuk fel, legalábbis addig, amíg a matematika mást nem mond: mindig megpróbálunk nyerni, a legjobbat nyújtani, Monzától kezdve, amely egy nagyon különleges verseny lesz a Ferrari számára és minden rajongójának, majd többi versenyen is próbálunk erős teljesítményt nyújtani.”

Felipe Massa:
“Furcsa verseny volt számomra. Az első fázisban abszolút az első helyekért tudtam küzdeni, majd elkezdődtek a gumiproblémák, az autó már nem volt kiegyensúlyozott. A közepes keverékkel a helyzet javult, talán azért, mert a boxkiállás során állítottunk az első vezetőszárnyon, de nem voltunk elég gyorsak. Ezen felül, bal hátsó defektet kaptam, ezért újabb kerékcsere kellett. Amikor Rosberg mögé kerültem, nem tudtam megelőzni, még a DRS-szel sem, mivel csúcssebessége nagyon jó. Szenvedtem a lassú kanyarokban – az utolsó sikánban és a La Source-ban – ezért nem tudtam jó eredményt elérni. A következő futam a csapat hazai versenye lesz, de számomra is nagyon fontos, szeretnék ezért jó eredményt elérni.”

Pat Fry, karosszéria-felelős:
“Nem vagyunk elégedettek a verseny végeredményével, melyen a dobogós helyezésért harcoltunk az utolsó pillanatokig. Sajnos még mindig romlik teljesítményünk a kemény keverékű abroncsokon, amely túl sok, ha ellenfeleinkkel szemben nézzük. Probléma, hogy még nem sikerült ezt megoldani, a probléma sokkal jobban kihangsúlyozódik, ha a hőmérséklet alacsony. Csalódás pilótáink számára, mivel nem tudunk minden körülményben harcolni. Stratégiai szempontból a biztonsági autó pályára küldése nem volt előnyös számunkra és nem hiszem, hogy más döntést kellett volna hoznunk. Ha Fernando követi Vettelt, akkor forgalomba került volna és elveszíti az esélyt az első helyekért folytatott harcban. Ezt követően nem tudtuk volna két részre osztani Fernando versenyét, a harmadik és utolsó szett lágy keverékét is elhasználta volna, de akkor is a negyedik helyen végez. Most a lehető legjobban fel kell készülni Monzára, a Scuderia hazai versenyére.”

Forrás: F1Hungary

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás