Ismét Alonso a leggyorsabb, Hamilton bukott

Fernando Alonso megtartotta az 1. helyet a Monacói Nagydíj csûtörtök délutáni szabadedzésén is, amelyen több baleset történt. A másik McLarent vezetõ Lewis Hamilton például a Sainte Devote-ban törte össze az autóját, ahogy Anthony Davidson is, míg Adrian Sutil a Portier-nél bukott.

A címvédõ Fernando Alonso megtartotta a vezetést a Monacói Nagydíj csûtörtök délutáni szabadedzésén is, amelyen azonban a McLaren nem lehetett feltétlenûl boldog, mivel Lewis Hamilton összetörte az autóját.

Hamilton már a délelõtti edzésen is csak 14 kört tudott megtenni, mert a kûlsõ indítószerkezet tengelye eltört, amikor a garázsban el akarták indítani a McLarenjét, s a szerelõknek át kellett vizsgálniuk a sebességváltóját, hátha megsérûlt az incidensben. Hamilton délután a 2. helyen állt csapattársa mögött, és éppen a 20. körét kezdte meg, amikor a célegyenes végén található Sainte Devote-ban tûl nagy sebességgel akart elfordulni, és McLarenje a szemközti korlátnak ûtközött.

Az edzésen eleinte Robert Kubica állt az élen a BMW Sauberrel, õt a 8. percben Hamilton váltotta az 1. helyen, Alonso ekkor még 0.863 másodperccel lassabb volt. Kubica 6 perccel késõbb visszavette a vezetést, miközben a ferraris Kimi Räikkönen egy 8 körös etap során folyamatosan javított az eredményén, s végûl a 2. helyre tornázta fel magát.

Kubica a 27. percben egy 1:16.848-as körrel erõsítette meg pozícióját az élen, a sokak által a gyõzelemre is esélyesnek tartott Hamilton azonban röviddel ezután, 0.483 másodperces elõnnyel ûjra magához ragadta a kezdeményezést.

Alonso az 53. percben szerezte meg elõször a vezetést, akkor még csupán 0.085 másodpercet verve csapattársára. ám negyedórával az edzés leintése elõtt 1:15.940-re szorította le a lécet, az utcai pálya elsõ és harmadik szektorában az abszolût legjobb részidõket futva meg egy körön belûl.

A hajrában Räikkönen felkapaszkodott a 2. helyre, hátrébb szorítva a tabellán az ekkor már a balesete miatt a garázsba kényszerûlõ Hamiltont. Míg a Toyota másik versenyzõje, Ralf Schumacher a hátsó traktusban, a két Spyker elõtt vergõdött, Jarno Trulli, aki az edzés folyamán többször is betört az élmezõnybe, a 4. helyen zárt.

Csûtörtöki 2. edzés 5. – Monacó-i GP  
    Helyszín: Monte Carlo, Monaco  
    Idõpont: 2007. május 24., csûtörtök, 14:00-15:30 (CET)  
    Pályahossz: 3340 m  
    Idõjárás: Száraz (levegõ: 29-32 fok, aszfalt: 40-54 fok)  
    Tavalyi elsõ: A. Wurz (Williams) 1:15.907      
    Körrekord: J. Trulli (Renault), 2004. 1:13.985      
    Név   Csapat G Köridõ Km/ó Eltér Elõzõ Kör  
1.   Fernando Alonso SPA McLaren-Mercedes B 1:15.940 158.336     40  
2.   Kimi Räikkönen FIN Ferrari B 1:16.215 157.764 0.275 0.275 43  
3.   Lewis Hamilton GBR McLaren-Mercedes B 1:16.296 157.597 0.356 0.081 19  
4.   Jarno Trulli ITA Toyota B 1:16.354 157.477 0.414 0.058 39  
5.   Giancarlo Fisichella ITA Renault B 1:16.753 156.658 0.813 0.399 41  
6.   Felipe Massa BRA Ferrari B 1:16.784 156.595 0.844 0.031 37  
7.   Robert Kubica POL BMW-Sauber B 1:16.848 156.465 0.908 0.064 48  
8.   Nico Rosberg GER Williams-Toyota B 1:16.852 156.457 0.912 0.004 34  
9.   Mark Webber AUS Red Bull-Renault B 1:17.292 155.566 1.352 0.440 16  
10.   David Coulthard GBR Red Bull-Renault B 1:17.414 155.321 1.474 0.122 16  
11.   Rubens Barrichello BRA Honda B 1:17.449 155.251 1.509 0.035 40  
12.   Jenson Button GBR Honda B 1:17.457 155.235 1.517 0.008 45  
13.   Takuma Sato JAP Super Aguri-Honda B 1:17.459 155.231 1.519 0.002 47  
14.   Nick Heidfeld GER BMW-Sauber B 1:17.486 155.176 1.546 0.027 43  
15.   Alex Wurz AUT Williams-Toyota B 1:17.516 155.116 1.576 0.030 34  
16.   Vitantonio Liuzzi ITA Toro Rosso-Ferrari B 1:17.898 154.356 1.958 0.382 42  
17.   Heikki Kovalainen FIN Renault B 1:18.086 153.984 2.146 0.188 41  
18.   Scott Speed USA Toro Rosso-Ferrari B 1:18.233 153.695 2.293 0.147 40  
19.   Anthony Davidson GBR Super Aguri-Honda B 1:18.328 153.508 2.388 0.095 25  
20.   Ralf Schumacher GER Toyota B 1:18.662 152.857 2.722 0.334 38  
21.   Christijan Albers NED Spyker-Ferrari B 1:18.820 152.550 2.880 0.158 35  
22.   Adrian Sutil GER Spyker-Ferrari B 1:19.358 151.516 3.418 0.538 29  

A teljes cikk az a5.hu olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás