Alonsóé az elsö edzés

Fernando Alonso volt a leggyorsabb a Monacói Nagydíj elsõ, délelõtti szabadedzésén, mögötte csapattársa, Lewis Hamilton végzett.

A Monacói Nagydíj elsõ szabadedzése egyértelmû McLaren-fölényt hozott, a Ferrarik nem szerepeltek jól. A legjobb idõt a most bemutatkozó szuperlágy gumikkal Fernando Alonso futotta, több mint hat tizedmásodpercet verve még a csapattársára is. A spanyol teljesítette a legtöbb kört is az edzésen.

Bár az edzés elején Lewis Hamilton állt az élen, végûl csak második lett, mögötte pedig igazi "vegyes felvágott" következett: a további öt helyen öt kûlönbözõ csapat autója osztozott.

A BMW hozta a már szokásos formáját, Nick Heidfeld harmadik eredményt ért el. Utána a biztató teljesítményt mutató Giancarlo Fisichella teljesített a legjobban a Renault-val, mielõtt a Sainte Devote kanyarnál a falba szaladva be nem fejezte az edzést. Az olaszt a jobbik ferraris, Kimi Räikkönen követte, az utolsó versenyzõ pedig, aki Alonsóhoz képest egy másodpercen belûl végzett, Mark Webber volt a Red Bull-lal.

Az igazi szakadék azonban nem itt, hanem a hetedik Nico Rosberg és a nyolcadik Felipe Massa után következett, a másik BMW-s, Robert Kubica már hozzájuk képest is fél másodperccel gyengébb kört futott. A top10-be Rubens Barrichello fért még be a Hondával.    

A Toyoták nagyon gyengén muzsikáltak délelõtt, csak a két Spykert tudták megelõzni, akik azonban mostanra végképp ledolgozták magukat a néhány évvel ezelõtti Minardik szintjére: Adrian Sutil négy, míg Christijan Albers több mint hat másodperc hátrányt gyûjtött a legjobb idõhöz képest. A holland pilóta ezenkívûl még az autót is lefullasztotta a pályán. Még jó, hogy Paris Hilton mégsem jött hozzájuk látogatóba…

Monacói Nagydíj, elsõ szabadedzés, 2007.05.24.
Nem hivatalos eredmények

Név Csapat Idõ
 1.  Alonso McLaren-Mercedes 1:16.973
 2.  Hamilton McLaren-Mercedes 1:17.601
 3.  Heidfeld BMW Sauber 1:17.616
 4.  Fisichella Renault 1:17.758
 5.  Raikkönen Ferrari 1:17.918
 6.  Webber Red Bull-Renault 1:17.956
 7.  Rosberg Williams-Toyota 1:18.074
 8.  Massa Ferrari 1:18.189
 9.  Kubica BMW Sauber 1:18.675
10. Barrichello Honda 1:18.676
11. Wurz Williams-Toyota 1:18.869
12. Speed Toro Rosso-Ferrari 1:18.967
13. Coulthard Red Bull-Renault 1:19.095
14. Sato Super Aguri-Honda 1:19.203
15. Liuzzi Toro Rosso-Ferrari 1:19.285
16. Kovalainen Renault 1:19.321
17. Button Honda 1:19.332
18. Davidson Super Aguri-Honda 1:19.337
19. Trulli Toyota 1:19.496
20. R. Schumacher Toyota 1:19.799
21.  Sutil Spyker-Ferrari 1:21.634
22.  Albers Spyker-Ferrari 1:23.235

Forrás:vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás