Időmérő edzés nyilatkozatok
Fernando Alonso az ötödik, Felipe Massa pedig a hetedik helyről indulhat a holnapi Magyar Nagydíjon.
Fernando Alonso:
“Ez az ötödik hely jó hírnek számít az elmúlt pár nehéz hétvége után Silverstone-ban és a Nürburgringen, különösen hogy tegnaphoz képest fejlődni látszanak a dolgok, amikor a versenytempónk miatt még kétségek között maradtunk. Ma sokkal versenyképesebbek voltunk a beállítás-változásoknak és néhány aerodinamikai módosításnak köszönhetően, többet értünk el azzal, hogy a következetességet céloztuk meg, nem csak csupán a teljesítményt. Javultunk, most pedig meg kell néznünk alaposan, hogyan tudnánk a rajtnál előrébb lépni néhány helyet és ezen a téren a tiszta oldalról indulva az extra tapadás segíthet. Itt nehéz a futamon előzni, így még fontosabb, hogy megpróbáljunk azonnal helyezkedni, különösen, ha szeretnénk, hogy Vettel ne tudja előnyét növelni. A stratégia nagyon nyitott lesz, az abroncsok mindenki számára újak és a pálya magas hőmérséklete azt jelenti, hogy bele kell gondolnunk abba, hogy a stratégia bármelyik pillanatban módosulhat. Mindig a dobogó a célunk és úgy érzem, harcolhatunk érte, még akkor is, ha tudjuk, nem lesz könnyű ilyen erős kihívókkal előttünk.”
Felipe Massa:
“A mai időmérő edzés nagyon bonyolult volt és az eredmény nem is az elvárások szerint alakult: én és Fernando a maximumon mentünk, nem hibáztunk, de nem tudtunk harcolni az első pozíciókért és ez volt a maximum. Tudjuk, hogy a szombati nap a gyenge pontunk és ezért a versenyre kell koncentrálni, amely nem lesz könnyű, mert a magas hőmérséklet befolyásolja a gumik viselkedését az autón, de ránk, pilótákra is kihat. Előzni majdnem lehetetlen itt, hacsak az előtted haladó nem hibázik, de remélem megfelelő versenysebességgel néhány helyet javítani tudok és olyan fontos pontokat szerzek, amelyre szükségünk van.”
Pat Fry, műszaki igazgató:
“Mivel a két gumikeverék között több, mint egy másodperc a teljesítménybeli különbség, az időmérő edzés három etapjára egyértelmű volt a választás. A közepes keverékkel nem lehetett volna a második etapba jutni és kizárólag a lágyak használata volt a leglogikusabb választás, mivel így a keményebb keveréket megóvtuk a versenyre. Öt tizedmásodperccel maradtunk el a pole pozíciótól, amely azt mutatja, hogy az olyan nagy leszorítóerőt igénylő pályákon, mint ez, visszatértünk abba a helyzetbe, ahol év elején voltunk. Holnap nagyon meleg és megterhelő versenyre számítunk. Nem lesz könnyű behozni a hátrányt és a gumikra nagy feladat hárul majd a pálya hőmérséklete miatt, amely várhatóan 50 °C fok feletti lesz. Ennek következtében készen kell állni minden, előre nem látható helyzetre. Reméljük, hogy a pálya tiszta oldaláról indulva lehetőségünk lesz néhány helyezést javítani, azon a pályán, ahol híresen kevés az előzési lehetőség.”
Forrás: F1Hungary