Hivatalos Ferrari nyilatkozatok a Spanyol Nagydíj után

Sebastian Vettel megkérdőjelezhető stratégiájával, Kimi Räikkönen pedig a barcelonai pálya sajátosságaival küszködött leginkább a Spanyol Nagydíjon. Bár Lewis Hamilton és Nico Rosberg rajt utáni ütközésével esélyük nyílt a verseny megnyerésére, sem elévágással, sem előzéssel nem tudtam a Red Bull elé kerülni.

Motor Racing - Formula One Testing - Test One - Day 1 -  Barcelona, Spain
Sebastian Vettel

Közelebb Kimi Räikkönen került a sikerhez: hosszú körökön át üldözte a Red Bull ifjú tehetségét – mindhiába. Nem csoda, hogy a leintés után elégedetlenül nyilatkozott.„Örülök Max sikerének, de a magam részéről csalódott  vagyok. Ilyen az autóversenyzés. Beleadtunk mindent. Tegnap elég nehéz napunk volt, aztán most a rajtunk is gyenge volt. Próbálkoztunk, próbálkoztunk, és gyorsabb is voltam, de amikor közel kerültem hozzá, sem voltam elég közel az utolsó kanyarban, mögötte pedig leszorítóerőt veszítettem. Próbáltam, próbáltam, de egyszerűen nem volt elég. A szombat után alighanem lehettük volna a második és harmadik hellyel, de a mai eredmény egy kicsit csalódás. Természetesen ez is része a versenyzésnek. Így is sok pontot szereztünk.”

Sebastian Vettel még csalódottabb volt. A németet csapata a futam közepén állította át másik stratégiára, hogy valahogy az addig vezető Daniel Ricciardo elé hozza őt – végül ez okozta a „vesztét”. „Szeretnék gratulálni Maxnak, kiváló teljesítményt nyújtott! Ez ma az ő napja. Szerettünk volna kicsit előrébb végezni, nyerni akartunk. Megpróbáltunk más taktikát, de nem igazán működött. Jó munkát végzett a csapat, mivel tegnap nem volt túl jó napunk. Sikerült visszatérnünk, de ez ma Max napja, úgyhogy ezt sportemberként tiszteletben kell tartanom. Még egyszer gratulálok neki” – mondta szűkszavúan a négyszeres bajnok.

Vettel ma nemcsak a barcelonai versenyt, egyik rekordját is elveszítette: mától nem ő, hanem Verstappen minden idők legfiatalabb F1-es futamgyőztese.

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás