Hivatalos Ferrari nyilatkozatok a Német Nagydíj után
Egy ötödig és egy hatodik hely, Ez a Ferrari Német Nagydíj mérlege. Nézzük a nyilatkozatokat.

Kimi Räikkönen:
“Nagyon csendes és unalmas verseny volt, szinte semmi nem történt. A rajtnál megpörögtek a kerekek és egy pozíciót veszítettem Sebastiannal szemben. Az új abroncsokon az autó egészen rendben volt, majd elkezdett előbb alulkormányzott, majd túlkormányzott lenni, alapvetően hiányzott a tapadás. Az utolsó etap során üzemanyagot spóroltunk, így sokat nem tehettünk. Nyilvánvalóan az autó minden területén javulni kell, ha további leszorítóerőt tudunk elérni, az segítségünkre lehet. Szeretnénk jobban dolgozni és fájdalmas látni, hogy nem ott vagyunk, ahol szeretnénk, de bízom a csapatban. Időre és kemény munkára van szükség és sikerülni fog. Fontos, hogy javuljunk és csapatként dolgozzunk együtt.”
Sebastian Vettel:
“Általában gyorsabbak vagyunk a versenyen, mint az időmérő edzésen, de ma ez nem így történt: túl sokat csúszkáltunk és ez befolyásolta a gumikat is. Az ötödik és hatodik hely volt a legjobb,a mit elérhettünk, de nyilvánvalóan ezt nem fogadjuk el, a javuláson fogunk dolgozni és tudjuk, mit kell tenni, már korábban is terveztük, hogy a következő versenyekre fejlesztéseink lesznek. A szezon első fele nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna, dolgozni kell, a túlságosan hullámzó teljesítmény miatt pontokat veszítettem el. De harcolunk. Ahogyan a mai versenyen is, a lágy keverék választása az utolsó etapra egyértelmű döntés volt, mivel új szettünk volt belőle. Úgy döntöttem, néhány kört még kint maradok, mivel nem akartam sokat menni az utolsó szettel, így utólag talán túl óvatos döntés volt, mivel lehetőségünk lett volna nyomás alá helyezni az előttünk haladókat. A mai hangulat a német és a Ferrari zászlókkal hihetetlen volt, ebből a szempontból ez volt eddig legjobb hazai versenyem!”
Maurizio Arrivabene, csapatfőnök:
“Miközben egy héttel ezelőtt, Magyarországon, sebességünk teljesen elfogadható volt, itt, Hockenheimben a mechanikai tapadással és a leszorítóerővel is problémánk akadt, amely sajnos nem ismeretlen számunkra. Nyilvánvalóan a lehető leggyorsabban meg kell oldani ezeket a problémákat és nem szabad sok időt elvesztegetni erre. Mivel a konstruktőri bajnokságban megelőztek minket, ezért reagálni kell és a szezon második felében, a nyári szünet után, jobban teljesíteni.”
Forrás: F1Hungary