Hivatalos Ferrari nyilatkozatok a Német Nagydíj után

aloraiFernando Alonso az ötödik míg Kimi Räikkönen a pontot nem érő tizenegyedik helyen végzett a Német Nagydíjon.

Marco Mattiacci, csapatfőnök:
“Nagyon kemény küzdelem volt a verseny mindkét pilótának és a csapatnak, amely megerősíti a nagy munkát, amelyet mindenki a hétvégébe fektetett, soha nem volt szusszanásnyi idő sem és amit lehetett megtettünk. Fernando ismét fantasztikus teljesítményt nyújtott, míg Kimitől ismét bíztató jeleket láttunk, amely sajnos nem mutatkozott meg eredményekben. Ismerjük autónk gyengeségeit és minden versenyen javulást próbálunk elérni, amely hasznos lehet az új projekt számára is, amely most kezd formát önteni. Figyelmünket most a következő versenyre, Magyarországra fordítjuk. Ismét megterhelő verseny lesz, de ugyanakkor újabb lehetőség a javulásra.”

Fernando Alonso:
“Mindent megtettünk ma, amit lehetett és habár, mint mindig, célunk a dobogós helyezés, az előttünk álló autók túl gyorsak voltak. Jó verseny volt, habár nagyon összetett, mivel úgy döntöttünk, a két kerékcseréről háromra állunk át. Ne volt könnyű harc, figyelni kellett a fogyasztásra és a végén az újabb abroncsoknak köszönhetően sikerült Ricciardo előtt maradni, így a lehető legelőrébb végeztünk. Itt Hockenheimben kisebb előrelépést értünk el és habár ez a köridőben nem mutatkozott meg, de bíztatást jelent a további fejlődéshez. Cél, hogy továbbra is pontokat szerezzünk a konstruktőri bajnokságban. Most már Magyarországra készülünk. Csak ott tudjuk meg, hogyan is állnak a dolgok, mert minden pálya külön történet.”

Kimi Räikkönen:
“Valódi csalódás a versenyem, mert ezen a hétvégén sokkal jobbnak éreztem a helyzetet és ma, új abroncsokon egészen jól mentem. Sajnos kétszer is két autó közé kerültem és mindkét alkalommal az első vezetőszárnyam megsérült, ez befolyásolta versenyem. a gumiteljesítmény a vártnál sokkal jobban visszaesett és a bal első abroncs szemcsésedett és leszorítóerőt veszítettem. Pozitívum, hogy ma úgy vezethettek, ahogyan szeretek. Bitztos vagyok benne, hogy a dolgok a problémák nélkül másképpen alakultak volna és pontszerző helyen végzek.”

Pat Fry, műszaki igazgató:
“Nagyon szoros verseny volt és mindkét autóval a határon mentünk, próbáltunk pozíciókat nyerni. A rajtnál történt balesetnek köszönhetően három helyet javítottunk, Fernando és Kimi nagyon agresszíven ment, látványos előzéseket mutattak be. A színfalak mögött a két autó minden paraméterét kezelni sok munkát jelentett, figyelni kellett a forgalmat, a kerékcserékkel kapcsolatban dönteni és az üzemanyagszintet is nézni kellett. Sajnos Kimi esetében minden komplikált volt, részben számos ütközés elszenvedője volt, amely miatt megsérült első vezetőszárnya, amely befolyásolta a gumi működését. A második etapjában néhány másodpercet a szemcsésedés miatt veszítettünk, ezek a másodpercek sajnos a pontszerzésbe kerültek. Fernando versenyen nagyon jól sikerült és köszönhetően Ricciardo feltartóztatásának nagyon fontos világbajnoki pontokat szerzett. Néhány nap múlva már Magyarországon versenyzünk, azon a pályán, ahol az aerodinamikai leszorítóerőnek fontos szerepe van és ahol próbálunk majd a legtöbbet kihozni csomagunkból.”

Forrás: F1Hungary

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás