Hivatalos Ferrari nyilatkozatok a Magyar Nagydíj után

48378_377245_550x413A Magyar Nagydíjon Fernando Alonso egy újabb ötödik helyet, míg Felipe Massa egy kilencediket szerzett és az azokért járó pontokat vihette ma haza.

Stefano Domenicali, csapatfőnök:
“Ahogy előrehaladt a versenyhétvége, tudtuk, hogy egy kicsit szenvedős lesz. A mai eredmények nem csalnak mosolyt az arcunkra, mert a futamnak nem volt olyan pontja, ahol versenyképesek lettünk volna. Miután biztató kezdetet vett a szezon, azt tapasztaljuk, hogy kevésbé vagyunk versenyképesek. Most nyugodtnak kell maradnunk, nem szabad feladni, amit eddig is próbáltunk tenni, különösen most, a legnehezebb időkben. A következő néhány hetet arra kell szánnunk, hogy összeszedjünk pár ötletet és azonnal intézkedjünk. Arra számítok, hogy az egész csapat határozottan reagál azzal a szándékkal, hogy az autót javítsák, hogy a pilótáink megmutathassák, mi is van bennük.”

Fernando Alonso:
“Az ötödik helyen végezni ma talán jobb, mint amit tehettünk, mert a Mercedes, a Lotus és a Red Bull gyorsabb volt nálunk, ez tény és már a pénteki szabadedzésen láthattuk. A verseny vége az, ami valójában az egész hónapunkat jellemezte, nehéz volt és Silverstone-nal és a Nürburgringgel együtt egy olyan ciklus része, ahol nem hoztuk a formánkat. Ugyanakkor ha a megszerzett pontokat nézzük, nem veszítettünk túl sokat és ma, Hamilton és Räikkönen segített minket, hogy ne legyen még nagyobb távolság köztem és az élen álló Vettel között. Most a célunk, hogy keményen dolgozzunk, mire megérkezünk Spába és Monzába egy még versenyképesebb autóval. Még mindig hátra van kilenc futam és a megszerezhető pontok elégnek bizonyulnak. A csapat meg tudja csinálni és a lehetősége megvan, így nem látok okot arra, hogy miért ne harcolnánk a végsőkig, ahogyan azt mindig is tettük.”

Felipe Massa:
“A mai verseny nehéz volt a rajttól a célig, mert az első körtől kezdve, amikor az ötös kanyarnál ütköztem Rosberggel, elveszítettem az első vezetőszárny bal oldalár. Ha kiállok orrkúp cserére, akkor azzal értékes időt veszítettem volna, ezért úgy döntöttünk nem állunk be, de innentől kezdve az autó egyensúlya megváltozott és sok teljesítményt veszítettem, alulkormányzottá és túlkormányzottá vált az autóm, a gumik jobban koptak mint kellett volna. Nem vagyok elégedett a nyolcadik hellyel, mert a versenyen és az időmérő edzésen hiányzott a sebesség, ami az első helyekhez kellett volna. Különböző okok miatt ez a pálya nem fekszik autónknak, de mivel a dolgok nem változhatnak meg egyik pályáról a másikra ezért koncentráltnak kell maradni. A fejlesztésre koncentrálunk és a szezon második felére történő felkészülésre. Remélem versenyképesebbek leszünk.”

Pat Fry, műszaki igazgató:
“A mai eredmény mutatja jelenlegi lehetőségeinket: tudtuk, ezekek a versenyek nehezek lehetnek és a dobogós helyezésért nem tudtunk harcolni ezen a pályán. Az autó teljesítménye nem adott lehetőséget a támadásra, vagy az agresszívebb stratégiára. Ezért úgy döntöttünk, megvédjük pozíciónkat a támadóktól és a forgalom miatt inkább sokkal óvatosabb stratégiát választottunk. Mindkét pilóta a maximumot hozta, különösen Felipe, aki az első körtől kezdve sérült első vezetőszárnnyal ment. Habár sikerült kármentést végezni, most komoly fejlődésre van szükség, ha szeretnénk a bajnoki címért harcolni. A nyári szünet utáni két verseny olyan pályákon kerül megrendezésre, amely nagyon eltér a Hungaroringtől, így különböző területeken kell dolgozni annak reményében, hogy a lehető leghamarabb látni fogjuk munkánk gyümölcsét.”

 

Forrás: F1Hungary

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás