Hamiltonnal nem lehet bírni

Lewis Hamilton uralja a hockenheimi pályát, a száraz idõben tartott második edzésen még nagyobb fölénnyel verte el a Ferrarikat, mint délelõtt. A Német Nagydíj második szabadedzésén is Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, a mclarenes több mint héttizedet adott Felipe Massának és Kimi Räikkönennek. A két ferrarist Heikki Kovalainen fogta McLaren-szendvicsbe.

A délelõttel ellentétben a második edzésen már száraz pálya várta a pilótákat, akiknek többsége ki is használta a jó idõt, másfélszer, kétszer annyi kört tettek meg, mint a vizes körûlmények között.

Hamilton az edzés elején majdnem beleszaladt Sebastien Bourdais autójába, de nem sokkal késõbb már meg is futotta azt az idõt, amellyel szinte végig az élen maradt. Az angol fiûra igazán csak Massa jelentett veszélyt, de miután a brazil átvette a vezetést, Hamilton lágy gumikon ment a pályára, és megalázó héttizedet vert rá.

Mark Webbernek több gondja is akadt, egy darabig csak a bokszból figyelte az eseményeket a kuplung hibája miatt, majd a pályán a sóderágyba is kilátogatott, de végûl sikerûlt Fernando Alonsót maga mögé utasítania.

Nico Rosbergnek sikerûlt megelõznie mindkét BMW-t, akik közûl a délelõtti kiesés után már ûjra pályára gördûlõ Robert Kubica volt a gyorsabb. Nick Heidfeld mögött David Coulthard zárta a top10-et.

Ahogy délelõtt, a második szabadedzésen is cserben hagyta szegény Sebastien Bourdais-t a Toro Rosso.

Az edzés leglátványosabb pillanatait a toyotás Timo Glock szolgáltatta, aki melbourne-i balesetéhez hasonló, de annál jóval szelídebb ugratást mutatott be, miután elmérte a célegyenes-ráfordítót.

Német Nagydíj, 2. szabadedzés, Hockenheim, 2008.07.18.

# Név Csapat Idõ Kör
1.
Lewis Hamilton
McLaren
1:15.025 37
2.
Felipe Massa
Ferrari
1:15.722 31
3.
Kimi Räikkönen
Ferrari
1:15.760 34
4.
Heikki Kovalainen
McLaren
1:15.990 37
5.
Mark Webber
Red Bull
1:16.017 25
6.
Fernando Alonso
Renault
1:16.230 38
7.
Nico Rosberg
Williams
1:16.355 41
8.
Robert Kubica
BMW Sauber
1:16.363 36
9.
Nick Heidfeld
BMW Sauber
1:16.377 40
10.
David Coulthard
Red Bull
1:16.378 35
11.
Sebastian Vettel
Toro Rosso
1:16.422 41
12.
Jarno Trulli
Toyota
1:16.530 45
13.
Jenson Button
Honda
1:16.542 38
14.
Rubens Barrichello
Honda
1:16.677 28
15.
Nelson Angelo Piquet
Renault
1:16.734 42
16.
Timo Glock
Toyota
1:16.781 44
17.
Kazuki Nakajima
Williams
1:16.829 21
18.
Sebastien Bourdais
Toro Rosso
1:16.860 14
19.
Adrian Sutil
Force India
1:17.008 39
20.
Giancarlo Fisichella
Force India
1:17.047 37

Forrás: www.vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás