Hamilton újra nyert

Sebastian Vettel mindent feltett egy lapra az előrelépés reményében, de ütközött, és a reális dobogós esélyét is eljátszotta, miközben Lewis Hamilton senkitől sem zavartatva aratta sorozatban negyedik győzelmét. Kezdheti ízlelgetni az „ötszörös bajnok” jelzőt!

A szuzukai helyszín mindenkit elvarázsol. A rajongókat a Forma–1, a versenyzőket pedig az eltökélt rajongók és persze a tradicionális pálya. Hogy néhányan ezen a vasárnapon a kelleténél is jobban el voltak varázsolva, az egészen biztos. Kevin Magnussen egy lenne közülük, de Charles Leclerc másképp fogalmazott: „Magnussen hülye, és az is marad. Ez tény!” – jelentette ki, miután a rajtot követően az agresszivitásáról is elhíresült dán egyszerűen behúzta autóját a mögötte érkező sauberes elé. A koccanás elkerülhetetlen volt, ahogy Leclerc szókimondó üzenete is.

A bérletes elvarázsoltak közé tartozik valószínűleg Max Verstappen is, aki pedig a ferraris Kimi Räikkönen elé tette oda az autóját azok után, hogy letért a pályáról. A holland úgy döntött, hogy attól, hogy ő elrontotta a féktávot, még senkinek sincs joga megelőzni őt. Vissza is tért teljes szélességében, csak addigra már épp mellé ért a finn, akinek pedig így némi kontakt mellett a pálya menti szakaszt is be kellett vennie a versenyzésbe. Néhány autóelem is bánta, csak épp Verstappen nem. Ő kötötte az ebet a karóhoz, még akkor is, amikor kiderült, hogy kapott 5 másodperces büntetést a nem biztonságos visszatérés miatt. Szerinte vigyázzon a mögötte jövő. És milyen igaza van, aki letér, az vissza is tér! Ez végül is tényleg várható volt…

Meg az is, hogy Sebastian Vettel így az évad végéhez közeledve a csapatával együtt sokadjára is bedobja a mindent vagy semmit. Lassan minden tétnapra marad egy ilyen a Ferraritól vagy Vetteltől. Az eleve a „mindent vagy semmit” esete, ha Max Verstappent bármilyen helyzetbe meg akarja előzni bárki is. Az pedig, hogy a Spoonban tette oda az orrát Vettel, az a 90-10-es százalékarány a semmi irányába. Az irány valóban rossz volt. A német meg is perdült, és megállt a menetiránnyal szemben, ahogy jelenleg az egész csapat is halad a szezon végén.

Hogy a seb még mélyebb legyen, a rajt utáni kakaskodások törmelékeit eltakarítandó a Safety Car összeszedte a mezőnyt, a pályabírók a törmeléket, és ezzel az összerántott mezőnnyel nézett farkasszemet Vettel. Nem meglepő, hogy a mezőny utolsó harmadához csatlakozott vissza a négyszeres világbajnok.

A rajtnál még sokkal nyugodtabban alakult az elsők helyzete. Hamilton a pole-ból remekül elhozta az autót, maradt is a helyén, ahogy maradt Valtteri Bottas és Max Verstappen is. Vettel viszont a nyolcadikról hamar feljött hatodiknak, lerajtolva Brendon Hartleyt és megküzdve annak csapattársával, Pierre Gaslyval. Aztán megelőzte Romain Grosjeant is és nem sokkal később a Verstappen-Räikkönen kakaskodást kihasználva bejött márkatásra elé, és már a negyedik helyen hajtott egészen a biztonsági autó utáni Verstappen-féle kontaktig. Majd jött a felzárkózás… a 6. helyig.

Ahogy Max Verstappen is szépen felzárkózott, hiszen a futam vége felé már az öt másodperces időbüntetése ellenére is ott loholt Valtteri Bottas mögött, aki pedig látótávolságon belül tartotta az élen autózó és ott is célba érő Lewis Hamiltont.

Így is mentek fel a dobogóra. Hamilton persze a legboldogabban, hiszen most már 67 pont az előnye és már csak 4 futam van hátra az évadból. Ráadásul akár már a következő futamon véget érhet a bajnoki csata, hiszen ahogy David Coulthard a futamot követő interjújában Lewis Hamiltonnak megemlítette, ha a két hét múlva esedékes Amerikai Nagydíjon ismét győzelmet arat a Mercedes sztárja, és Vettel másodiknál rosszabb helyen végez, Hamiltoné a trófea. Vagyis egy Mercedes 1-2 már véget is vetne a küzdelemnek.

Japán Nagydíj – végeredmény:

  Versenyző Csapat Idő
1. Lewis Hamilton  Mercedes 1 ó p , mp
2. Valtteri Bottas Mercedes +12,919 mp
3. Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer +14,295 mp
4. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer +19,495 mp
5. Kimi Räikkönen Ferrari +50,998 mp
6. Sebastian Vettel Ferrari +1 p 09,873 mp
7. Sergio Pérez Force India-Mercedes +1 p 19,379 mp
8. Romain Grosjean Haas-Ferrari +1 p 27,198 mp
9. Esteban Ocon Force India-Mercedes +1 p 28,055 mp
10. Carlos Sainz Renault +1 kör
11. Pierre Gasly Toro Rosso-Honda +1 kör
12. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari +1 kör
13. Brendon Hartley Toro Rosso-Honda +1 kör
14. Fernando Alonso McLaren-Renault +1 kör
15. Stoffel Vandoorne McLaren-Renault +1 kör
16. Szergej Szirotkin Williams-Mercedes +1 kör
17. Lance Stroll Williams-Mercedes +1 kör
18. Charles Leclerc Sauber-Ferrari kiesett
19. Nico Hülkenberg Renault kiesett
20. Kevin Magnussen Haas-Ferrari kiesett

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás