Hamilton nem bírt Vettellel

vettel_redbullA Koreai Nagydíj kvalifikációján Sebastian Vettel megint nem erőlködött, utolsó gyors kör nélkül is jobb volt a fő kihívónak számító Lewis Hamiltonnál. A harmadik Mark Webber lett, de a büntetése miatt Romain Grosjean indul majd mögülük.

5:5 – így állt az idei pole-okkal Sebastian Vettel és Lewis Hamilton a Forma-1-es bajnokság 14. fordulója, a Koreai Nagydíj időmérője előtt, a Mercedes edzéseken látott formája pedig reményt adott arra, hogy az angolé lehet a következő “gól”, de végül nem így alakult.
A háromszoros bajnok végül megint lazán, egy próbálkozásból megoldotta a kvalifikáció utolsó szakaszát, a második gyors körét nem fejezte be. A német így is megszerezte második koreai, pályafutása 42. pole-ját, míg Hamiltonnak be kellett érnie a 2. hellyel, kéttizedet kapott.
Mark Webbernek nagyon kellett volna a pole, hiszen tízhelyes büntetés vár rá vasárnap, de végül csak a 3. lett.
Mögötte a Lotusnak Romain Grosjean adott egy harmadik rajtkockát, míg Kimi Räikkönen péntek óta tartó küszködése folytatódott, csak a 10. időt hozta.
A Ferrarinál szokás szerint a top10 közepét tudták kisajtolni az autóból. A koreai időmérő meglepetése a Sauber volt: a McLareneket kiütve Nico Hülkenberg és Esteban Gutierrez is a Q3-ba jutott.
Bár korábban tájfunveszélyről szóltak a hírek, mostanra biztos, hogy a tengeri vihar elkerüli Koreát. A meteorológusok szerint szombat estétől vasárnap kora délutánig azért esni fog, de a helyi idő szerint 15 órakor kezdődő futam már csapadékmentes körülmények között zajlik.
Így folyt a kvalifikáció
Száraz, meleg (25 fokos környezeti és 34 fokos aszfalthőmérséklet) időben kezdődött a Q1. A szakasz első kétharmadában csak a két mezőny végi kiscsapat pilótái és a sauberes Esteban Gutierrez ment ki a szuperlágyon, de a mexikói körideje aztán a mclareneseket is a lágyabb keverékre kényszerítette, majd Kimi Räikkönen és Nico Rosberg is a piros jelölésű abroncsokoat tette fel.
Az utolsó két percben előbb Nico Hülkenberg, majd Rosberg, aztán Kimi Räikkönen ugrott az élre, míg a kiesés a Jules Bianchi mögött beszorult Paul di Restát és Mark Webbert fenyegette, de a Williamsek nem tudtak javítani, megmenekültek.
Bottas és Maldonado mellett természetesen a Caterham és a Marussia versenyzői búcsúztak.
A Q2-ben az első nekifutások után Vettel, Hamilton és Webber érezhette magát teljes biztonságban az 1:37-es körökkel, a többiek az utolsó 2 és fél percben osztották el a helyeket.
A szakasz végén az előzményeknek megfelelően továbbment a két Red Bull, a két Mercedes, valamint mindkét Lotus és Ferrari, és ahogy számítani lehetett rá, a maradék két helyért folyt a nagy csata. Ezt végül a Sauber nyerte (Hülkenberg 4., Gutierrez 10.), a McLarenek, a Toro Rossók és a Force Indiák kiestek.
A Q3 Vettel, Hamilton és Webber csatájának ígérkezett. A pole-ok tekintetében 5:5-re álló Vettel és Hamilton a 6. elsőségért küzdött, míg az ausztrál veterán számára azért volt fontos a jó helyezés, mert vasárnap tízhelyes rajtbüntetés vár rá.
Az első menetben Webber 1:37,4-gyel nyitott, Hamilton és Rosberg nem bírt vele, Vettel pedig még rátett egy lapáttal, 1:37,2-vel ugrott az élre. Mellettük Grosjean futott még mért kört, a többiek csak egyszer mentek ki, a szakasz végén.
Az utolsó körön Rosberg nem javított, Webber be sem fejezte, a kihúzott a bokszba, és Vettel is ugyanezt tette, amikor Hamilton sem hozott eleget.
Vettel tehát megcsípte idei 6., pályafutása 42. pole-ját, mögötte Hamilton, Webber, Grosjean, Rosberg, Alonso, Massa, Hülkenberg, Gutierrez és Räikkönen sorakozott. Webber büntetése miatt Grosjeantól egészen Daniel Ricciardóig mindenki előrébb lép majd egy helyet a rajtrácson vasárnap.
A Koreai Nagydíj magyar idő szerint reggel 8-kor kezdődik.

Koreai Nagydíj – Időmérő végeredménye:

 

Hely Versenyző Csapat Idő Körök
Q3
1 Sebastian Vettel Red Bull 1:37.202 13
2 Lewis Hamilton Mercedes 1:37.420 16
3 Mark Webber Red Bull 1:37.464 13
4 Romain Grosjean Lotus 1:37.531 14
5 Nico Rosberg Mercedes 1:37.679 16
6 Fernando Alonso Ferrari 1:38.038 17
7 Felipe Massa Ferrari 1:38.223 16
8 Nico Hülkenberg Sauber 1:38.237 17
9 Esteban Gutiérrez Sauber 1:38.405 15
10 Kimi Räikkönen Lotus 1:38.822 17
Q2
11 Sergio Perez McLaren 1:38.362 14
12 Jenson Button McLaren 1:38.365 14
13 Daniel Ricciardo Toro Rosso 1:38.417 14
14 Adrian Sutil Force India 1:38.431 15
15 Paul di Resta Force India 1:38.718 15
16 Jean-Éric Vergne Toro Rosso 1:38.781 13
Q1
17 Valtteri Bottas Williams 1:39.470 8
18 Pastor Maldonado Williams 1:39.987 8
19 Charles Pic Caterham 1:40.864 6
20 Giedo van der Garde Caterham 1:40.871 6
21 Jules Bianchi Marussia 1:41.169 6
22 Max Chilton Marussia 1:41.322 6
Forrás: Vezess.hu
Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás