Forrósodik a helyzet, de Hamilton az élen

2015ham12Pénteken délután folytatódott a Spanyol Nagydíjra való felkészülés Barcelonában. A második szabadedzésre a napos időben alaposan felmelegedett az aszfalt, a vége felé már az 50 fokot közelítette, így a szokásostól eltérően nem következett tempójavulás.

 

Az élen megint a Mercedes zárt, ezúttal viszont Nico Rosberg helyett Lewis Hamiltonnal, a németnek meg kellett elégednie a 3. hellyel, ugyanis a meleget kedvelő Ferrarival Sebastian Vettel 4 tizedre megközelítette a címvédő idejét. Kimi Räikkönen a 4. lett a másik Ferrarival.

Rajtuk kívül még az új, rövid orrú Red Bull-lal köröző Danyiil Kvjat tudott 1:28 alá menni, miközben csapattársa, Daniel Ricciardo a garázsban vesztegelt, ugyanis az RB11-esben cserélni kellett a Renault-motort. Az ausztrál végül csak az utolsó pár percben lépett pályára.

Kvjat mögött lehetséges utódja, a Toro Rossó-s Max Verstappen következett, majd kellemes meglepetést okozva Jenson Button, aki legjobb körén a 7. helyhez elégséges időt futott a McLarennel.

A két Williams, valamint a másik Toro Rossót vezető Carlos Sainz épp kiszorította a top10-ből Fernando Alonsót, aki csapattársánál két tizeddel volt lassabb.

Az edzés leglátványosabb eseménye Romain Grosjean nevéhez kötődött: a francia versenyző Lotusáról a motorborítás a célegyenesen leszakadt, a takarítás idejére piros zászlóval meg is kellett szakítani a körözést.

Spanyol Nagydíj, 2. szabadedzés, Barcelona, 2015.05.08. 

 

Név Csapat Idő Kör
1 Lewis Hamilton Mercedes AMG Petronas 1:26,852 25
2 Sebastian Vettel Scuderia Ferrari 1:27,260 36
3 Nico Rosberg Mercedes AMG Petronas 1:27,616 34
4 Kimi Räikkönen Scuderia Ferrari 1:27,780 36
5 Danyiil Kvjat Infiniti Red Bull Racing 1:27,943 25
6 Max Verstappen Scuderia Toro Rosso 1:28,017 32
7 Jenson Button McLaren Honda 1:28,494 30
8 Valtteri Bottas Williams F1 Team 1:28,525 38
9 Carlos Sainz Jr. Scuderia Toro Rosso 1:28,674 30
10 Felipe Massa Williams F1 Team 1:28,712 36
11 Fernando Alonso McLaren Honda 1:28,723 28
12 Romain Grosjean Lotus F1 Team 1:29,086 14
13 Daniel Ricciardo Infiniti Red Bull Racing 1:29,098 4
14 Pastor Maldonado Lotus F1 Team 1:29,217 34
15 Felipe Nasr Sauber 1:29,333 36
16 Marcus Ericsson Sauber 1:29,361 34
17 Nico Hülkenberg Sahara Force India 1:29,601 37
18 Sergio Perez Sahara Force India 1:29,707 34
19 Will Stevens Manor F1 Team 1:31,929 30
20 Roberto Merhi Manor F1 Team 1:32,751 23

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás