Elvették Ricciardo 2. helyét

ricciardo2014Hivatalos: hiába a nagyszerű eredmény, a hazai hős, Daniel Ricciardo 2. helye elúszott, a stewardok műszaki szabálytalanság miatt kizárták a Red Bullt. A csapat fellebbezett.

A hazai kedvenc, Daniel Ricciardo kisebb csodát tett azzal, hogy a két hete még néhány körönként lerobbanó Red Bull-lal a második helyen ért be az Ausztrál Nagydíjon, azonban az eredmény elúszott, a stewardok öt órával a verseny után kizárták az ausztrál pilótát.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) műszaki főellenőre, Jo Bauer jelezte, hogy az autó a vizsgálata szerint folyamatosan, “következetesen” túllépte az idén bevezetett óránkénti 100 kg-os maximális fogyasztási limitet, ezért az ügyet a versenybírók elé utalta.

Több komoly forrás rögtön arról írt, hogy a stewardok a műszaki szabálytalanságért járó szokásos büntetést adták, azaz a 3-as számú autót-pilótát kizárták az Ausztrál Nagydíjról, később azonban tisztázódott, hogy még mindig nincs hivatalos döntés. Ricciardo melbourne-i idő szerint este 11 (nálunk 13 óra) után nem sokkal el is hagyta az Albert Parkot.

Az idény előtt már aggályosnak talált átfolyás-mérő szenzort egyébként szombaton az időmérő után, parc fermé alatt cserélték Ricciardo autójában. A Red Bull főnökei valószínűleg az alkatrész pontatlanságára hivatkozva érvelhettek a stewardoknál, esetleg arra építhették a védekezést, hogy a téli tesztszezonban nem futottak versenytávnyi etapot, így nem is kalkulálhattak pontosan.

A büntetés kész katasztrófa a Red Bull számára, hiszen a címvédő Sebastian Vettel a motor meghibásodása miatt már a verseny első pár köre után kiesett. A csapat azonnal bejelentette, hogy fellebbez Ricciardo diszkvalifikációja ellen.

“Az FIA üzemanyagátfolyás-mérőjének következetlenségei a hétvége folyamán végig nyilvánvalóak voltak paddockszerte. A csapat és a Renault meg van győződve róla, hogy az üzemanyag motorba juttatása megfelelt a szabályoknak” – közölte a Red Bull.
Ricciardo diszkvalifikációjával a McLaren kettős dobogót ünnepelhet, Kevin Magnussen a 2. helyre lép előre, Jenson Button pedig a 3. lesz, 33 ponttal vezetik a konstruktőri bajnokságot. Természetesen mindenki más is előrébb lép egy hellyel, a Force Indiá-s Sergio Perez pontszerzővé válik.

Az Ausztrál Nagydíj büntetéssel módosított végeredménye

Név Csapat Idő Kör
1 Nico Rosberg Mercedes AMG Petronas 1:32:58,710 58
2 Kevin Magnussen McLaren Mercedes + 26,777 58
3 Jenson Button McLaren Mercedes + 30,027 58
4 Fernando Alonso Scuderia Ferrari + 35,284 58
5 Valtteri Bottas Williams F1 Team + 47,639 58
6 Nico Hülkenberg Sahara Force India + 50,718 58
7 Kimi Räikkönen Scuderia Ferrari + 57,675 58
8 Jean Eric Vergne Scuderia Toro Rosso + 1:00,441 58
9 Danyiil Kvjat Scuderia Toro Rosso + 1:03,585 58
10 Sergio Perez Sahara Force India + 1:25,916 58
11 Adrian Sutil Sauber + 1 kör 57
12 Esteban Gutierrez Sauber + 1 kör 57
13 Max Chilton Marussia F1 Team + 2 kör 56
14 Jules Bianchi Marussia F1 Team + 8 kör 50
15 Romain Grosjean Lotus F1 Team kiesett 44
16 Pastor Maldonado Lotus F1 Team kiesett 30
17 Marcus Ericsson Caterham F1 Team kiesett 28
18 Sebastian Vettel Infiniti Red Bull Racing kiesett 4
19 Lewis Hamilton Mercedes AMG Petronas kiesett 3
20 Felipe Massa Williams F1 Team kiesett 0
21 Kamui Kobajasi Caterham F1 Team kiesett 0
22 Daniel Ricciardo Infiniti Red Bull Racing kizárás 58
Legjobb kör: 1:32,478 Nico Rosberg

Forrás: Vezess.hu
Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás