Elment a „legpechesebb” – Chris Amon
73 éves korában súlyos betegségben elhunyt a Forma–1 egyik legpechesebb tehetségeként számon tartott autóversenyzője, az új-zélandi Chris Amon.
A háromszoros világbajnok Jackie Stewart kora egyik legtehetségesebb versenyzőjének tartotta őt, a Ferrari híres tervezője, Mauro Forghieri pedig állította, sosem dolgozott együtt nála jobb versenyzővel, végül mégis úgy alakult, hogy a Forma–1-ben eltöltött 14 szezonjában egyetlen futamot sem tudott nyerni. Új-Zéland összesen 8 versenyzőt adott a királykategóriának, a legtöbbre viszont két pályatársa vitte. Bruce McLaren megalapította a kategória második legsikeresebb istállóját, Denny Hulme pedig 1967-ben világbajnok lett.
Sokan mégis Chris Amont (teljes nevén Christopher Arthur Amon) tartották a legtehetségesebbnek közülük. És az egyik legjobbnak azon versenyzők közül, akiknek sosem sikerült felállniuk a dobogó legfelső fokára. Rendkívül fiatalon, 19 esztendősen mutatkozott be az F1-ben – már az első hétvégéje balszerencsésen alakult. Az 1963-as Monacói Nagydíjon a Parnelli-csapat autóját vezette, ám miután verseny előtt csapattársa, Maurice Trintignant autója lerobbant, át kellett neki adnia versenygépét. Valós első versenyére emiatt Spában került sor.
Pályafutása elején a középmezőnyben versenyzett, majd 1967-ben szerződést kapott a Ferraritól. Három szezont húzott le náluk, első évében a bajnokság negyedik helyén végzett, és összesen négyszer lett harmadik. Hiába volt rendkívül gyors, s szerzett 1968-ban év elején sorozatban három pole pozíciót is, folyamatos műszaki problémák hátráltatták. Nagy-Britanniában és Kanadában is közel került a győzelemhez – de nem eléggé.
A sportautózásban eközben sikereket ért el, szerepelt többek között a Tasman Series-ben, miközben 1966-ban honfitársa, Bruce McLaren oldalán diadalmaskodott a Le Mans-i 24 órás versenyen is. A Forma–1-ben azonban nem találta a sikerek felé vezető utat. A Ferrari 1969-es elhagyása után a Marchnál, a Matránál versenyzett, 1974-ben saját csapatot is alapított, majd 1976-ban hátat fordított a királykategóriának, miután Niki Lauda hírhedt balesetét követően nem volt hajlandó újra autóba ülni a Német Nagydíjon, a Ensign elbocsátotta, ő pedig némi hezitálás után kiszállt az F1-ből. Összesen 86 futamon rajtolt, 11-szer állt dobogón, 83 pontot, 5 pole pozíciót és 3 leggyorsabb kört gyűjtött.
„Időnként nagyon frusztrált voltam. Sokszor annyira közel kerültem, mégis annyira távol voltam a sikertől. De így is sok sikerem volt a sportautózás terén, ami kiegyensúlyozta ezt” – nyilatkozta egyszer sikertelenségéről.
De azt is hangsúlyozta, nem tartja magát balszerencsésnek, hiszen számos kortársát túlélte. „Sokan mondják, hogy én vagyok a korszakomnak a legbalszerencsésebb F1-es versenyzője. De én szerencsés vagyok. Szerencsésebb, mint Jimmy (Clark), Jochen (Rindt), Burce (McLaren) és Piers (Courage). Szerencsésebb a csapattársaimnál, Bandininél, Carfiottinál, Siffertnél és Cevert-nél. És voltak még mások is, barátok, emberek, akikkel hétvégenként együtt versenyeztem. Sok nagy balesetem volt, amikbe könnyen bele is halhattam volna, tört el a bordám, de sosem sérültem meg súlyosan. Clarknak még csak nem is vérzett semmije Hockenheim előtt. Rindt alig-alig sérült. De nekik egyetlen baleset is elég volt.”
Amon egy ideje már rákkal küzdött. Augusztus 3-án reggel egy új-zélandi kórházban érte a halál, 73 éves korában. „Amon nemzetközileg elismert versenyző volt, akit nemcsak a legjobb Forma–1-esnek tartanak azok közül, akik egyetlen futamot sem nyertek, de az egyik legjobb nem világbajnoknak is” – állt családja közleményében. „Chris az elmúlt években rákkal küzdött, de nemcsak a Forma–1 iránti érdeklődését őrizte meg, hanem a csodálatos humorérzékét és a másokra átragadó nevetését is.”
Forrás: M4Sport