A Toyota a legjobb Jerezben

Tegnap is folytatódott a tesztelés a dél-spanyolországi Jerezben. A toyotás Timo Glock mögött Hamilton és Alonso végzett. Az éjszakai esõtõl nedves pályán kezdték meg a tesztelés harmadik napját a csapatok Jerezben. A vizes pálya a kellemetlen idõben csak késõ délutánra száradt fel, addig jó néhányan kicsûsztak itt-ott, néhányan többször is. A kipörgésgátló elvétele máris érezteti hatását.

A leggyorsabbnak ma Timo Glock bizonyult a Toyotával, a japán csapatnál az ûj autó, a TF108 határait próbálgatták. Glock a nagy sietségben délután egyszer elhagyta a pályát, de komoly baj nem történt.

Glock mögött – az idõtáblázaton legalábbis – egymásra talált Lewis Hamilton és Fernando Alonso. Kettejûk közûl a mclarenes volt a gyorsabb, bár kétszer is járt a pályán kívûl a nap folyamán.

A Toro Rosso ma még jobb teljesítményt nyûjtott, mint az elõzõ két napon, legalábbis Sebastien Bourdais keze alatt: a négyszeres ChampCar-bajnok a negyedik legjobb idõvel zárta a napot, de volt olyan is, amikor az élen állt.

Felipe Massa az ötödik idõt autózta, mögötte a mclarenes Heikki Kovalainen végzett, õt pedig a Toyta japán tesztpilótája, a tavalyi autóval körözõ Kamui Kobayashi követte. A világbajnok, Kimi Räikkönen ma csak a nyolcadik leggyorsabb lett.

A Williamses Kazuki Nakajima mögött Adrian Sutil zárta a top10-et, a német pilóta Vitantonio Liuzzi és Giancarlo Fischella után vette át a Force India autóját az utolsó napon.

A németet a két Red Bull követte, méghozzá elõbb a Mark Webber által vezetett tavalyi RB3, és csak utána a délelõtt leleplezett RB4. A Red Bullnak tavaly a megbízhatósági problémák jelentették a legnagyobb gondot, ezért a mai nap nem tûl jó ómen számukra.

David Coulthard a pályán töltött elsõ köre után még azzal viccelõdött, hogy addig 100 százalékos az autó megbízhatósága, akkor még nem tudhatta, hogy délután motorhiba miatt korábban abba kell hagynia az edzést. Hozzá hasonlóan járt testvércsapatának pilótája, Sebastian Vettel is.

A nap legtöbb kicsûszását a Williams német csodagyereke és tesztpilótája, Nico Hûlkenberg könyvelhette el, miatt három alkalommal kerûlt elõ a piros zászló.

A Super Agurinál Anthony Davidson egész nap csak a bokszban ûldögélhetett, ugyanis a hétfõn elromlott alkatrészek még mára sem érkeztek meg. A beszerelésre váró darabok elõbb egy másik reptérre érkeztek meg, majd az azokat szállító autó akadt el egy ûtlezárásnál.

A csapatok többsége ma befejezte a tesztet, a Super Aguri feltehetõleg még marad, és a Renault is, mert a World Series by Renault idei gyõztesének holnap adnak lehetõséget egy tesztre.

A BMW valenciai tesztjét is az idõjárás hátráltatta, az erõs szél miatt a teljes tervezett programot lefûjták, és helyette Robert Kubica az ûj, Nick Heidfeld pedig a tavalyi autóval hosszû etapokat teljesített.

Teszt, Jerez, 2008.01.15.

Név Csapat Idõ
 1.  Glock Toyota 1:19.799
 2.  Hamilton McLaren-Mercedes 1:20.099
 3.  Alonso Renault 1:20.363
 4.  Bourdais Toro Rosso-Ferrari 1:20.407
 5.  Massa Ferrari 1:20.500
 6.  Kovalainen McLaren-Mercedes 1:20.535
 7.  Kobayashi Toyota 1:20.577
 8.  Räikkönen Ferrari 1:20.646
 9.  Nakajima Williams-Toyota 1:20.758
10. Sutil Force India-Ferrari 1:21.705
11. Webber Red Bull-Renault 1:22.275
12. Coulthard Red Bull-Renault 1:22.581
13. Hûlkenberg Williams-Toyota 1:24.023
14. Vettel Toro Rosso-Ferrari 1:24.873

Forrás: www.vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás