Vettelé a második edzés
A Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén már érvényesült a papírforma, Sebastian Vettel végzett az élen. Mögötte a két korábbi győztes, Alonso és Hamilton.
Szingapúrban a második edzésen élre állt a hétvégén idén első ízben a bajnoki cím megszerzésére hajtó Sebastian Vettel, a Red Bull-os kéttizeddel verte Fernando Alonsót.
A Red Bull két pilótája, Vettel és Mark Webber kezdettől fogva, már a lágy keverékeken is élen állt, és később a szuperlágyakra váltva sem okozott gondot a címvédőnek, hogy a legjobb időt fussa.
A harmadik Lewis Hamilton lett, de a McLaren cseppet sem lehet elégedett, hiszen a 2009-es futamgyőztes héttizedet kapott Vetteltől, a mostanában jó formában lévő, az utcai jellegű helyszíneken pedig amúgy is erős Jenson Button pedig már az edzés közepén kiszállt, miután a 14-es kanyarban olyan szerencsétlenül állt meg a bukótérben, hogy nem tudott visszakeveredni a pályára. Button 10. lett, nem is ment a szuperlágy gumikkal.
A Spában és Monzában lendületet szerző Michael Schumacher a hatodikként zárt, mögötte Adrian Sutil és a két sauberes fért be a top10-be Button előtt.
Ahogy az első edzésen, ezúttal is sokan hibáztak itt-ott, bár a többség a bukóterekből vissza tudott térni a pályára. Schumi a 3-as kanyarnál falnak ment, de szerencséje volt, pont jól “pattant vissza”, de a Toro Rossó-s Sebastien Bumei már messze nem járt ilyen jól, az utolsó előtti kanyarban rendesen odavágta az autója jobb hátsó felfüggesztését.
Sutil és általában a Force India első edzéses tempója hiába volt ígéretes, az éjszakai gyakorláson az újonc Paul di Resta az autó javítgatása miatt szinte végig a garázsban várakozott, csak az utolsó percekre lépett pályára.
Szingapúri Nagydíj, Második szabadedzés:1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m46.374s 33 2. Fernando Alonso Ferrari 1m46.575s + 0.201 28 3. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1m47.115s + 0.741 22 4. Felipe Massa Ferrari 1m47.120s + 0.746 23 5. Mark Webber Red Bull-Renault 1m47.265s + 0.891 28 6. Michael Schumacher Mercedes 1m48.418s + 2.044 27 7. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1m48.866s + 2.492 32 8. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1m49.578s + 3.204 27 9. Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1m49.730s + 3.356 29 10. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m49.751s + 3.377 10 11. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1m49.792s + 3.418 14 12. Bruno Senna Renault 1m50.241s + 3.867 31 13. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m50.345s + 3.971 8 14. Vitaly Petrov Renault 1m50.399s + 4.025 29 15. Nico Rosberg Mercedes 1m50.790s + 4.416 28 16. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1m50.897s + 4.523 24 17. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1m50.937s + 4.563 30 18. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1m51.950s + 5.576 26 19. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1m52.257s + 5.883 15 20. Jarno Trulli Lotus-Renault 1m52.489s + 6.115 25 21. Timo Glock Virgin-Cosworth 1m53.579s + 7.205 25 22. Jerome D'Ambrosio Virgin-Cosworth 1m54.649s + 8.275 25 23. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth 1m54.754s + 8.380 29 24. Tonio Liuzzi HRT-Cosworth 1m55.198s + 8.824 26
Forrás: vezess.hu