Vettel századokra Hamiltontól
Forma-1 Bahreini Nagydíj, 3. szabadedzés.
Péntek után a többség arra számított, hogy a Mercedes megtartja a vezető pozícióját, de a köridőm mást mutattak: Lewis Hamilton lett ugyan az első, de Sebastian Vettel mindössze 69 ezredmásodperccel volt csak lassabb, meg is előzte Nico Rosberget, akit pedig a második ferraris, Kimi Räikkönen követett.
Nagy kérdés, hogy az esti, kicsit hűvösebb és talán szélcsendesebb időben is megmarad-e ilyen kicsinek a különbség – ha igen, akkor kimondottan izgalmas kvalifikáció jön, nyílt csata lehet a pole-ért.
Az 5-6. pozícióban, lassan megszokottan a “senki földjén” zártak a Williamsek, mögöttük viszont szinte bármi lehetséges, ugyanis a 7. helyen végző Pastor Maldonadót és a 17. időt teljesítő Carlos Sainz Jr.-t bő hat tized választotta el, öldöklő küzdelem jöhet a Q2-ben.
Az edzésen egyetlen komolyabb incidens történt, a Red Bull-os Danyiil Kvjat a 4-es kanyarban kipördült, a lassan hátrafelé guruló autó megállítását pedig egy kicsit elkényelmeskedte, így az amúgy apró hiba az RB11-es kavicságyas megfeneklésével végződött. Az orosz pilóta járgányát időben visszajuttatták a bokszutcába, így a végén még pályára lépett.
A Bahreini Nagydíj kvalifikációja 17 órakor kezdődik.
Név | Csapat | Idő | Kör | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() |
Mercedes AMG Petronas | 1:34,599 | 13 |
2 | ![]() |
Scuderia Ferrari | 1:34,668 | 14 |
3 | ![]() |
Mercedes AMG Petronas | 1:34,968 | 16 |
4 | ![]() |
Scuderia Ferrari | 1:35,141 | 13 |
5 | ![]() |
Williams F1 Team | 1:35,393 | 18 |
6 | ![]() |
Williams F1 Team | 1:35,471 | 15 |
7 | ![]() |
Lotus F1 Team | 1:36,307 | 14 |
8 | ![]() |
Infiniti Red Bull Racing | 1:36,335 | 8 |
9 | ![]() |
Sahara Force India | 1:36,421 | 13 |
10 | ![]() |
Sauber | 1:36,429 | 18 |
11 | ![]() |
McLaren Honda | 1:36,488 | 14 |
12 | ![]() |
Infiniti Red Bull Racing | 1:36,548 | 7 |
13 | ![]() |
Sauber | 1:36,612 | 17 |
14 | ![]() |
Scuderia Toro Rosso | 1:36,684 | 11 |
15 | ![]() |
Sahara Force India | 1:36,727 | 14 |
16 | ![]() |
McLaren Honda | 1:36,899 | 11 |
17 | ![]() |
Scuderia Toro Rosso | 1:36,979 | 14 |
18 | ![]() |
Lotus F1 Team | 1:37,151 | 17 |
19 | ![]() |
Manor F1 Team | 1:39,745 | 12 |
20 | ![]() |
Manor F1 Team | 1:40,541 | 14 |
Forrás: Vezess.hu