Vettel: Készen állunk a támadásra!

vettel3Sebastian Vettelt kissé meglepte, hogy ezúttal sem volt esélye legyőzni a két Mercedest az időmérő edzésen. A német mindazonáltal ígéri, vasárnap mindent megtesz azért, hogy megnehezítse Lewis Hamiltonék életét.

Azt követően, hogy idén először ő zárt az eredménylista élén pénteken, s hogy a szombat délelőtti utolsó edzésen is sikerült pár ezreddel megelőznie a Mercedest, Sebastian Vettelnek az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén ismét be kellett érnie a németek által hátrahagyott helyek legjobbikával, azaz a harmadik rajtkockával. Noha a hétvége eddigi részében rendkívül szoros volt a csata, a négyszeres bajnok ezúttal több mint három tizeddel maradt le a pole-ról.

Mégpedig annak ellenére, hogy a hajrában Lewis Hamilton és Nico Rosberg is hibázott, így képtelen volt javítani idején. A kérdésre, lett volna-e esélye legyőzni őket, ha megpróbálkozik még egy körrel, Vettel realistán válaszolt. „Ez semmin sem változtatott. A gumik ilyen körülmények között úgy működnek, ahogy kell. Egy körön egyszerűen még mindig túl lassúak vagyunk a Mercedeshez képest – ezen kell most dolgoznunk” – fogalmazott.

Majd nem titkolta, kissé csalódás számára, hogy ismét ennyire távol voltak Hamiltonéktól. „A harmadik hellyel elégedett vagyok, a különbséggel nem. Azt gondoltam, hogy azért lesz beleszólásunk a csatába, de sajnos ezúttal is kicsit túl gyors volt a Mercedes. Mindent megpróbáltunk a szabadedzéseken, jó volt az időmérős felkészülésünk is. A Q1 nehéz volt, de szerintem jól megoldottuk. Az utolsó edzésrészben viszont a Mercedes-autók mindig többre képesek” – utalt arra, hogy a németek erőforrását használók a hírek szerint speciális motorvezérlésüknek köszönhetően némi plusz teljesítményre tesznek szert a kvalifikációkon.

A Mercedes sportigazgatója, Toto Wolff viszont nem csupán ebben látja a változást a szabadedzésekhez képest. „Az időmérő edzésen egészen egyedi stratégiával mentünk. Mindig két kör kellett a gumik megfelelő fölmelegítéséhez, ráadásul a Ferrari igazán gyors köröket autózott ma délelőtt. Mindig a második vagy a harmadik kör volt a leggyorsabb, de az időmérőn hirtelen eltértünk ettől, ami eléggé furcsa volt” – utalt arra, hogy a gumik másképpen viselkedtek ma délután.

Vettelnek mindazonáltal a harmadik hely miatt sem kell szégyenkeznie. Főnöke, Maurizio Arrivabene meg is dicsérte őt. „Sebastian egész hétvégén bajnokhoz méltón vezetett, nagyon elégedett vagyok vele. A Mercedes még mindig nagyon erős, de rajtuk vagyunk. Sebastian tempója rendkívül jó volt. Egész idő alatt összeszedettnek láttam őt. Biztosra veszem, hogy jó versenyünk lehet” – fogalmazott az olasz.

Ami Vettelt illeti, máris megígérte, vasárnap mindent megtesz azért, hogy közelebb kerüljön az Ezüstnyilakhoz. „Egy jó rajtra van szükségem, aztán természetesen próbálom zavarba hozni a Mercedest. Készen állunk a támadásra!” – jelentette ki harciasan a német.

Forrás: Telesport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás