Vettel is visszatérne a szívómotorokhoz
Sebastian Vettel szerint a Forma–1-nek vissza kellene térnie a szívómotorok alkalmazásához, a jelenlegi erőforrások ugyanis túlságosan drágák és bonyolultak. A négyszeres világbajnok ezzel „csatlakozott” Bernie Ecclestone-hoz, aki régóta támadja már a turbókat.

Vettel sohasem rajongott a jelenleg használt V6-os turbómotorokért; már a formátum bevezetésekor is élesen bírálta a döntést, és többször gúnyosan nyilatkozott az erőforrások – egyébként is sokat bírált – hangjáról. A német ezen túl úgy érzi, a Forma–1 jelenlegi problémái közül több is a hibridekhez köthető, ő tehát nem ért egyet azzal, hogy ez a formátum lenne a helyes út.
Sőt, ha tehetné, a négyszeres világbajnok megváltoztatná a szabályokat, és visszatérne egy korábbi formátumhoz. „Én személy szerint úgy gondolom, a jelenlegi szabályok szerint készült erőforrások túlságosan drágák, szóval a csapatoknak és a sportnak is előnyösebb lenne, ha visszatérnénk a szívómotorokhoz” – magyarázta a Ferrari versenyzője, majd emlékeztették rá, hogy a motorok árának maximalizálását tavaly pont az ő csapata vétózta meg.
Ezt követően egy pillanatnyi gondolkodás után így folytatta: „Ezt mondtam, és én ragaszkodom ahhoz, amit mondtam. Ezek a motorok túlságosan drágák! Sokba kerülnek, és sokba is fognak kerülni. A szabályváltoztatások, melyekkel próbálkoztunk sem oldották meg az alapvető problémát, ennek pedig szerintem az az oka, hogy rossz irányba indultunk. Most persze könnyű felemelni a kezünket, és elismerni mindezt, ettől viszont beleragadtunk a jelenlegi szituációba.”
„Én nem tudom megváltoztatni a szabályokat, és úgy gondolom, jó az, hogy egy versenyző, vagy egy konkrét személy nem tudja átírni őket, viszont a jelenlegi helyzet nem a legjobb” – tette hozzá Vettel, aki az elmúlt időszakban több alkalommal is bírálta a királykategóriát és annak döntéshozóit, főleg az új – később megbukott – időmérős szisztéma kapcsán kialakuló huzavona miatt.
A kereskedelmi jogokat birtokló Bernie Ecclestone többször fogalmazott már meg hasonló véleményt a V6-sok kapcsán, legutóbb pedig a Sky Sportsnak nyilatkozva azt is elhintette, hogy a szívómotorok visszatérésre irányuló javaslat még nem került le a napirendről, ő ugyanis nem ért egyet azzal, hogy a Forma–1-nek laboratóriumként kell szolgálnia az utcai autózással kapcsolatos fejlesztésekhez. „Jó ez a V6-os turbómotor, legalábbis a gyáraknak – rajtuk kívül soha senki sem használta ezt. De ha kísérletezni akarnak vele, akkor kísérletezzenek vele a WTCC-ben. Nehéz meggyőzni a Ferrarit és a Mercedes ebben a témában, hiszen már sokat költöttek a fejlesztésre” – jelezte.
Forrás: M4sport