Verstappen a győzelembe menekült!
Dráma a spielbergi hegyek között! Új motorja esélyessé tette, majd a mélybe rántotta a Mercedest! Max Verstappen a drámák és a gyors Ferrarik elől is megmenekült, és első idei győzelmével felrobbantotta a narancslelátókat. Sebastian Vettel harmadik lett, de átvette a vezetést a bajnokságban!
A megérdemelt Mercedes első sor egy pillanat alatt bomlani látszott, amint kigyulladtak a zöld lámpák. Kimi Räikkönen álomrajtott vett némi gumielőnnyel, és épp a két ezüstnyilat közölte meg olyan módon, hogy ha a célegyenes kicsit hosszabb, valószínűleg ki is lövi magát közülük. De jött a hamar jobbos, és Lewis Hamilton lett a lövedék.
Räikkönen ezzel szemben bokszzsákká változott. Nagyon akart, de a lufi hamar kipukkadt. Elvétette a második kanyart, amiből remekül visszaevickélt, és megpróbálta letaszítani a pályáról a mellé megérkező Max Verstappent, aki annak ellenére, hogy a aszfalton túlra került az egyik kereke, sikeresen megelőzte a finnt. Ami pedig még kellemetlenebb: míg ők ketten megpróbáltak dűlőre jutni, az élről startoló, de a negyedik helyre visszaeső Valtteri Bottas megelőzte mindkettőjüket, és ismét megvolt a Mercedes első sor. Ha fordított sorrendben is.
Ez a nap azonban a szombati után már nem a Mercedes dominanciáról szólt. És nem is arról, hogy Bottas mit kap vissza az élettől, az elvesztegetett pontok után. Merthogy semmit nem kapott. A 14. körben leállt az autója, ő kiszállt, és a csapata majdhogynem kivette ezzel együtt a csapattársát, Hamiltont is.
„Jött” ugyanis a virtuális biztonsági autó, no meg rögtön az élmezőny is a bokszba, csak a brit nem. Mire a mezőny ismét nekilendült, kiderült, hogy egy kiállás hátránnyal csupán 13 másodperces előnye maradt az élen álló Hamiltonnak Max Verstappennel szemben.
Ment a matekozás, de a 21. körben elengedhetetlenné vált a kiállás, ami után a brit a negyedik helyre tudott visszaállni, és ezzel a külön tribünt is jegyző Max Verstappen került az élre. Sőt, a Mercedes első sor Red Bull hazai pályán Red Bull első sorrá változott. Senki nem várt ilyet!
Azt meg pláne, hogy a verseny közepénél elkezd hólyagosodni Daniel Ricciardo és Lewis Hamilton gumija. A küszködő Ricciardót Räikkönen előzte meg, Hamiltont pedig Vettel.
Räikkönen feljött ezzel Verstappen mögé a 2. helyre, Vettel pedig a dobogó legalsó fokán követte őket. A Red Bull ausztrálja hamar cserére szánta el magát, ezzel szemben Hamilton Hammertime-módba kapcsolt, és kijelentette, hogy csak ezeken (a bal hátsón hólyagosodó) gumikkal akarja támadni az előtte haladó Vettelt. Aztán rájött, hogy mégsem.
Néhány körrel később ugyanis kereket cserélt, majd megpróbálta megtámadni a születésnapos Ricciardót, aki azt kapta ma ajándékba, hogy korábban lejárt a munkaideje. A technika ugyanis őt is cserben hagyta… majd Hamiltont is…
Mercedes első sor? Rendkívül eredményes Mercedes fejlesztések? Mindez arra volt elég, hogy pont nélkül távozzanak a Red Bull hazájából.
A Red Bull pedig – ha nem is felhőtlenül -, de örömmámorban élte meg mindezt. Max Verstappen megnyerte a mondhatni hazai versenyét a tribünnyi holland rajongó előtt. Kimi Räikkönen ingadozós versenye ellenére simán hozta a 2. helyet, ahogy a rajtbüntetés miatt csak a 6. helyről induló Sebastian Vettel is erős verseny tudhat maga mögött azzal, hogy fel tudott állni a dobogóra, és egyben a tabella tetejére.
146 pontjával ugyanis, ha egyetlen egységgel is, de Vettel megelőzi a nullázó Lewis Hamiltont.
Jó napja volt a Haas csapatnak is, akik gyakorlatilag rögtön az élmezőny képviselői után értek célba, Romain Grosjean(4) Kevin Magnussen(5) sorrendben. A Force India is ünnepelhet, a 6-7. hellyel, de Fernando Alonso 8. helye is igen komoly fegyvertény azok után, hogy a bokszból indult, és a futam elején frusztráltan rászólt a csapatára, hogy találjanak ki valamit, mert nem akar az utolsók között autózni az egész futamon.
Alonso a középmezőny elejére, mi pedig lassan az F1 történelmének első hármas futamsorozatának végéhez érkezünk. A jövő héten ugyanis már itt az utolsó rész, jön a Brit Nagydíj, ahol eldől, vajon mire elég egy pont előny a Forma-1-ben, ahol 25-öt lehet szerezni egy első hellyel.
Az Osztrák Nagydíj végeredménye:
Versenyző | Csapat | Idő | |
1. | Max Verstappen | Red Bull-TAG Heuer | 1 ó 21 p 56,024 mp |
2. | Kimi Räikkönen | Ferrari | +1,504 mp |
3. | Sebastian Vettel | Ferrari | +3,181 mp |
4. | Romain Grosjean | Haas-Ferrari | +1 kör |
5. | Kevin Magnussen | Haas-Ferrari | +1 kör |
6. | Esteban Ocon | Force India-Mercedes | +1 kör |
7. | Sergio Pérez | Force India-Mercedes | +1 kör |
8. | Fernando Alonso | McLaren-Renault | +1 kör |
9. | Charles Leclerc | Sauber-Ferrari | +1 kör |
10. | Marcus Ericsson | Sauber-Ferrari | +1 kör |
11. | Pierre Gasly | Toro Rosso-Honda | +1 kör |
12. | Carlos Sainz | Renault | +1 kör |
13. | Lance Stroll | Williams-Mercedes | +2 kör |
14. | Szergej Szirotkin | Williams-Mercedes | +2 kör |
15. | Stoffel Vandoorne | McLaren-Renault | +3 kör |
16. | Lewis Hamilton | Mercedes | kiesett |
17. | Brendon Hartley | Toro Rosso-Honda | kiesett |
18. | Daniel Ricciardo | Red Bull-TAG Heuer | kiesett |
19. | Valtteri Bottas | Mercedes | kiesett |
20. | Nico Hülkenberg | Renault | kiesett |
Forrás: M4Sport