Újra szakadt Belgiumban

110104_canA Belga Nagydíj harmadik, szombat délelőtti szabadedzése előtt tíz perccel kezdett esni Spában, az F1-eseknek újabb vizes gyakorlás jutott. Az első negyedórában a körülmények egyre rosszabbodtak, egy idő után már az extrém esőgumikon is gyakorlatilag vezethetetlenek voltak az autók.

Később az eső mérséklődött, fél óra után újra a pályára léptek az autók, előbb óvatosan, majd az utolsó negyedórában már bátrabban próbálkoztak, átmeneti gumikra váltottak. Ezzel együtt a csapatok nem nagyon erőltették a körözést – Alonso például nem is ment mért időt -, hiszen pénteken már bőven elég adatot gyűjtöttek vizes körülmények között, így inkább igyekeztek spórolni a korlátozott számú esőgumikkal, ugyanis a kvalifikáción és akár a vasárnapi versenyen is eshet.

Ahogy tegnap, a leggyorsabb ezúttal is ma születésnapját ünneplő és újraszerződésének is örülő Mark Webber volt, de az idők ugyanúgy nem jelentenek sokat, ahogy pénteken.

Az időmérő igen nehéz és izgalmas lehet majd, ugyanis az eső valószínű, de nem garantált, átmeneti körülmények is lehetnek, amelyeket a legnehezebb kezelni. Még tovább bonyolítja majd a ma délutáni helyzetet, hogy holnapra már inkább a száraz körülmények valószínűleg, így lesznek olyanok, akik a kvalifikációs eredményt feláldozva inkább a versenybeállításokra koncentrálnak.

A Belga Nagydíj időmérője a hagyományos időpontban, 14 órakor kezdődik.

Forrás: vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás