Szabadedzés nyilatkozatok
A Ferrari két pilótája, Fernando Alonso és Felipe Massa megkezdte a felkészülést a Magyar Nagydíjra.
Fernando Alonso:
“Ahogyan pénteken szokás szerint, úgy ma is sikerült megtudni, milyen sebességeket láthatunk a vasárnapi versenyen. A hétvége során az időjárás várhatóan állandó marad és ez segít a köridők és a többi csapat stratégiájának kielemezésében, így megtudhatjuk, pontosan hol is állunk. A gumi típusa nem változott, így számíthatunk a tavalyi tapasztalatra és ettől eltekintve a helyzet ugyanaz, mint a többiek esetében. Előnyt szerezni riválisainkkal szemben úgy tudunk, ha a gumikat olyan gyorsan megismerjük, amilyen gyorsan csak lehet. Itt a többi pályával ellentétben fontos, hogy az élről indulj és ezért úgy hiszem, mindenki az időmérő edzésre optimalizálja autóját, bár ez azt jelenti, a versenyt kicsit be kell áldozni.”
Felipe Massa:
“Minden jól ment ma és a program szerint teszteltünk, az autó láthatóan versenyképes. Még a hosszú etapok is pozitív eredményt szolgáltattak és ez nagyon fontos tényező a hétvége további részére. Most el kell dönteni, melyik kipróbált megoldásokat használjuk az időmérő edzésen és a versenyen. Ezen a pályán fontos, hogy a lehető legelőrébbről rajtolt és mindent megteszünk azért, hogy versenyben legyünk. Vasárnap nehéz lesz mindenki számára, mivel előzni majdnem lehetetlen itt és ezen felül nagyon meleg időt jósolnak, amelyet komolyan figyelembe kell venni, amikor a maximumot próbáljuk kihozni autónkból.”
Pat Fry, műszaki igazgató:
“Összességében a mai nap jó volt és sikerült probléma nélkül teljesíteni egész programunkat. Az első edzés során és a délután első részében a két autó között megosztottuk a munkát, azzal a céllal, hogy a legmegfelelőbb aerodinamikai konfigurációt megtaláljuk ehhez a pályához. A különböző elemek összehasonlítása és a két keverék megadta a választ kérdéseinkre és most, Fernando és Felipe autójának adataival felkészülünk az időmérő edzésre és a versenyre.”
Forrás: F1Hungary