Szabadedzés nyilatkozatok
A Scuderia Ferrari két pilótája, Fernando Alonso és Felipe Massa megkezdték a felkészülést az Abu Dhabi Nagydíjra. Alonso és Massa nem elégedett az autóval, nehéz hétvégére számítanak.
Fernando Alonso:“A többi pénteki naphoz képest ma a szokásosnál kevésbé voltunk versenyképesek és most ki kell találni, ez azért volt-e, mert autónknak nem fekszik a pálya karaktere, vagy a beállítással volt-e probléma. A gumik jobban működnek itt, mint Indiában, ahol a gyors kanyarokban felhólyagosodtak, míg itt jobbak, különösen éjszaka, amikor a hőmérséklet visszaesik. Sajnos a teljesítményben azon riválisaink mögött állunk, akikkel a konstruktőri bajnokság második helyért harcolunk. Az év elejéhez képest javultak és nehéz lesz őket legyőzni, de holnap néhány változtatást végünk és mindent megteszünk, mert nem akarjuk feladni a küzdelmet.”
Felipe Massa:
“Ma minden tervezett programot elvégeztünk, a beállításra koncentráltunk és a két Pirelli keverék viselkedését próbáltuk megismerni. Jelenleg nem vagyok elégedett az autó működésével, mivel nem vagyunk annyira versenyképesek, mint vártam. Ezen a pályán napsütésben, nagyon magas hőmérsékletben kell menni, majd este a körülmények teljesen megváltoznak és ebben a helyzetben nem könnyű megmondani, melyik irányba haladjunk. Most megpróbáljuk kitalálni, hogyan lehet javítani az autó teljesítményén a holnapi időmérő edzésre, amely tudjuk nem lesz könnyű, de mindent megteszünk.”
Pat Fry:
“Ami a munkát illeti, olyan péntek volt, mint a többi, de az eredményt nézve már bonyolultabb a helyzet. Kisebb aerodinamikai elemeket próbáltunk ki és a két autó teljesítménye is kellett az elemzéshez, amellyel elegendő információhoz jutottunk arról, melyik a legjobb konfiguráció a versenyre. Itt a legjobb beállításhoz azt is figyelembe kell venni, hogy a pálya változik az első és a második szabadedzés között. Mindkettőben szenvedtünk a megfelelő tapadás megtalálásával, különösen a közepes keveréken. Késő délután a helyzet jobb lett és az autók egyensúlyán dolgoztunk, de az eredmények nem voltak kielégítők. A teljesítménybeli különbség a két keverék között nagyon magas és néhány autó, beleértve a miénket is, majdnem két másodpercet tud javítani. Ez szokatlan különbség a közepes abroncs teljesítményében azt jelenti, van még hová javulni, erre lesz itt az éjszaka, kiértékeljük melyik megoldással tudunk pilótáink számára versenyképesebb autót biztosítani.”
Forrás: F1Hungary