Szabadedzés nyilatkozatok

48378_377245_550x413A Ferrari pilótái a délutáni szabadedzést a 8. és a 10. helyen zárták Suzukában, és noha tempójuk nagyjából egy másodperccel elmaradt az éllovasokétól, némi reményt jelenthet számukra, hogy a lágyabb gumikon még nem futottak igazán gyors kört.

Fernando Alonso:
“Nehéz most Maria de Villotáról beszélni, hiszen csak akkor kaptam meg a hírt, amikor az autóból kiszállva levettem a sisakom. Még mindig nem tudom elhinni, és időre lesz szükségem, hogy feldolgozzam. Nagyon szomorú hír ez a motorsport világa számára, hiszen Mariát mindenki szerette. Most csak annyit tehetünk, hogy imádkozunk érte és a családjáért. Ami a pályán történteket illeti, nem voltunk olyan versenyképesek, mint azt reméltük, így most muszáj lesz javulnunk, és néhány változtatási ötlet már meg is született a fejünkben. Szerencsére amikor megpördültem, a gumik nem mentek tönkre. Még a hosszú etap során, feltankolt autóval is használni tudtuk azt a szettet, még ha pár tizeddel lassabb is voltam azokon. Remélhetőleg holnap tiszta időmérős kört futhatok, és a Toro Rossók valamint a McLarenek előtt végzet, amelyeknek a mai nappal ellentétben nem kellene előttünk állniuk.”

Felipe Massa:
“Ma mindent megtettünk, amit lehetett, és sikerült teljesíteni a programunkat. Nehéz megérteni, hogy hol is állunk, hiszen még csak péntek van, és több autó is versenyképesnek tűnik. Remélem, holnaptól gyorsabb autóm lesz, amivel felvehetem a harcolt az előttünk állókkal. Próbálunk a lehető legjobban felkészülni az időmérőre, de mindenekelőtt vasárnapra. Mindig jó érzés Suzukában lenni, hiszen ez az egyik legjobb pálya, amelyen versenyzünk.”

Pat Fry:
“Nehéz gyakorlási nap volt ez, amely során ismét próbáltuk az autók beállításait a pálya karakterisztikájához igazítani. Ha Suzukában rossz irányba indulunk az autóval, annak még jobban megfizetjük az árát, mint más pályákon, ezért szükséges, hogy olyan beállításokkal álljunk elő, amelyek mellett a versenyzők mind a három szektorban magabiztosan vezethetnek. Az első edzésen Felipével elvégeztünk néhány aerodinamikai tesztet, amelyekkel a szezon utolsó futamaira készültünk. Fernando F138-asával délelőtt a beállításokon dolgoztunk, több leszorítóerőt keresve. Délután mindketten szokás szerint a gumik összehasonlítására koncentráltak. A két keverék között nem jelentős a teljesítménybeli eltérés, de az elhasználódásukról további adatokat kell gyűjtenünk, hiszen általában ez egy kulcsfontosságú tényező a versenyek során. Alacsony üzemanyagszint mellett nem futottunk gyors köröket, így nem hiszem, hogy az eredménylistán elfoglalt helyünkből sok mindenre lehetne következtetni. Óvatosnak kell lennünk, lépésről lépésre csökkentve a lemaradást a legközelebbi riválisainkhoz képest, közben szemmel tartva a mögöttünk lévőket is. Ma este a gyűjtött adatokkal fogunk foglalkozni, kiértékelve minden lehetőséget, amelyekkel javulhatnánk. Egy ilyen nehéz pályán létfontosságú, hogy az autó balansza a lehető legjobb legyen.”

 

Forrás: F1Hungary

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás