Ross Brawn visszatér a Ferrarihoz?

Bár hivatalos megerősítés nincs, az F1 világában már jó ideje tényként kezelik, hogy a csapatfőnök Ross Brawn az idény végén elhagyja a Mercedest. Az angol szakember jövőjét illető spekulációk korábban a 2015-ben újra beszálló Hondát emlegették, majd a Williams került szóba, de mostanra a Ferrarihoz való visszatérése a fő téma.
Brawn Interlagosban a Ferrarinál tárgyalt valamiről Stefano Domenicali irodájában, sokan úgy vélik, jövőre ő veheti át a relatíve eredménytelen olasztól a csapatfőnöki posztot 2014-ben. A maranellói csapatvezető így beszélt a lehetőségről pénteken:
“Természetesen (elfogadnám ezt), ha ez lenne a legjobb megoldás, akkor akár holnap félreállnék, 100 százalék. A fő célom, hogy a Ferrari újra győzzön. Az elmúlt évek során lehetett volna kettő-kettő is a bajnoki arány a Red Bull-lal a négy-null helyett, a részleteken múlott a dolog. Szóval bizonyos szempontból elkeserítő, másrészt viszont motiváló is, hiszen ha helyükre kerülnek a megfelelő részletek, akkor újra valósággá válhat az álom” – magyarázta a Sky Sportsnak.
“Nyilván nekem is vannak főnökeim, és lehet, hogy így döntenek majd, és nekem nem is lenne ezzel bajom, mert az a legfontosabb, hogy újra a Ferrari jelentse a mércét a Forma-1-ben.”
A konkrét kérdésre, hogy szívesen dolgozna-e újra Brawnnal, Domenicali igyekezett diplomatikusan válaszolni:
“Erre nem felelhetek, mert akármit is mondanék, a sajtóban nagy sztoriként akarnák eladni. De nagyon tisztelem Rosst, barátként és szakmailag is, szóval majd meglátjuk.”
Forrás: Vezess.hu