Rosberg nyerte az utolsó szabadedzést

Némi esővel is tarkított, hűvös időben került sor a Brazil Nagydíj 3. szabadedzésére, melyen ezúttal Nico Rosberg bizonyult 0,09 másodperccel gyorsabbnak csapattársánál. A Ferrari eközben a Red Bull elé ugrott.

Nico Rosberg
Nico Rosberg

Új nap, teljesen új helyzet. Nem véletlenül nevezték többen is megtévesztőnek a Brazil Nagydíj pénteki edzésnapját: miközben tegnap ragyogó napsütés és közel 30 fokos hőség fogadta a mezőnyt, szombaton már kora reggel esett az eső, majd a harmadik szabadedzés kezdetének tiszteletére aztán újra rákezdett.

Az előző naphoz képest három említésre méltó esemény történt szombatra. A Pirelli egyfelől elöl és hátul is 1 psivel csökkentette az előírt guminyomást; a Ferrari kihasználta évi két „dzsókere” egyikét, és szerelői a megengedettnél tovább dolgoztak a vörös autókon; a Mercedes pedig pár méterrel odébb költözhetett (továbbtolva a Ferrarit és a többieket is), hogy a kerékcseréknél ne okozzon akkora problémát versenyzői számára a huppanó, melyen átugratva, félig vakon kell befordulniuk garázsuk elé.

Az edzés első percei a puhatolózó ismerkedéssel teltek. Elsőként a Ferrarik hajtottak ki a pályára esőgumikon, aztán több társuk is követte példájukat. „Nem igazán vizes, nem áll a víz sehol. Csak nyirkos” – adott gyors helyzetjelentést Sebastian Vettel a csapatrádión. „Nagyon száraz itt, slickeken kéne lennünk” – mondta pár perccel később Lewis Hamilton.

Visszatérte után csapata már elő is készítette neki az abroncsokat, majd a lágy keveréken elsőként hajtott pályára slickeken. Bár óvatosságra intette mérnöke, Hamilton így is bemutatott pár pályaelhagyást a még igenis vizes középső szektorban. 1:16,980-as idővel elsőként iratkozott fel a tabellára. Csapattársa inkább rajtgyakorlatokkal töltötte idejét ekkor.

Fernando Alonso eközben ismét egy székben ücsörgött – ezúttal csapata garázsában. Pénteki leállása után szombaton sem szabadult a technikai problémáktól. Magasba emelt autója szétszerelve várakozott, miután a csapat váltóproblémát észlelt nála. A Sky Sportstudósítója szerint éppen azt vizsgálták, kell-e cserélniük – ha igen, a spanyol 5 rajthelyes büntetésre számíthat.

Negyed óra elteltével Valtteri Bottas éppen első gyorskörének rugaszkodott neki a lágy gumikon, amikor mögötte az első kanyarban egyszer csak egy elszabadult esernyő jelent meg a pályán… Felipe Massa sikeresen elkerülte a rövid időre a sárga zászlót is előcsaló tárgyat. A pálya állapota egyre javult, a két Williams egymást váltotta az élen, Massa pedig már 1:13,8-as kört autózott.

E körök a társakat is munkára motiválták. Húsz perc elteltével egyre többen jelentek meg a pályán. A két Red Bull a közepes gumikon kezdte meg a munkát, Kimi Räikkönen pedig a lágyon egy 1:12,8-as, majd 1:12,5-ös körrel vette át a vezetést. A mezőny hosszabb etapokat teljesített az egyre jobb állapotba kerülő pályán. A finn mögé Sebastian Vettel zárkózott fel, a két Red Bull követte őket a 3-4. helyen, az edzés felénél pedig Nico Hülkenberg és Felipe Massa sorakozott a kék autók mögött.

A Mercedesek inkább a versenyre készültek, Nico Rosberg és Lewis Hamilton csak a 18-19. helyen tanyázott, és 3 másodperccel voltak lassabbak a 250. futamára készülő Räikkönennél. Hamilton etapja végén erős szemcsésedésre panaszkodott, mely véget is vetett menetével.

Nem ő volt az egyetlen, aki a gumikkal küzdött. Jolyon Palmer olyan kockásra fékezte a gumiját, hogy az egyenesben szinte alig látott a vibrációtól, így inkább megszakította etapját. Később Valtteri Bottas és Danyiil Kvjat is bemutatott hatalmas blokkolásokat, melyek után az ő abroncsaik sem festettek túl jól.

40 perc elteltével már csak két versenyző neve mellett nem állt időeredmény: a két Sauber nem tűnt még fel a pályán. Felipe Nasr késve kezdte a munkát. Marcus Ericsson viszont már be is fejezte ekkor. A svéd motorjával gondok adódtak, a csapatnak pedig cserélnie kellett. Fernando Alonso váltógondjai ezzel szemben megoldódtak: mint kiderült, valójában a kábelezést kellett csak cserélni, ennek volt köszönhető egy szenzor hibajelzése.

16 perccel a leintés előtt a Red Bullra is felkerültek a sárga Pirellik, melyekkel Ricciardo át is vette a vezetést a Ferraritól. Az ausztrál ugyanakkor – sok társához hasonlóan – elégedetlen volt autója elejével, egy ízben ő is elfékezte magát. Max Verstappen felül is múlta őt 0,2 másodperccel, ám ekkor érkezett Nico Rosberg, és a hétvége addigi legjobb körét megfutva, 1:11,787 másodperces idővel az első helyre ugrott. Lewis Hamilton 0,093 másodperces hátránnyal követte őt. Csapata azt is elmondta neki, hogy az 1-es és a 9-es kanyarban veszít időt.

Sebastian Vettel csak egy hosszabb szünet után tért vissza a pályára. Csapata új vezetőszárnyat szerelt fel autójára. Miközben ez idő alatt egészen a 7. helyig csúszott vissza, a friss lágy gumikon csapattársa elé ugorva lépett előre 3.-nak. Az első hat helyen ezzel ismét sormintát alkottak a csapatok, ám péntekhez képest a Williams hátrébb csúszott, a két Ferrari pedig a Red Bullok elé került.

A top 10-ben meglepetésként felbukkant a két Williams közé ékelődő Jolyon Palmer, míg a 10. helyen a Force Indiákat megelőző Fernando Alonso zárt.

Magyar idő szerint 17 órakor következik az időmérő edzés. Vajon ki kerül előnybe a bajnokaspiránsok közül, s megkeveri-e a kártyákat a bizonytalan időjárás? Az M4 Sport és az M4 Sport.hu élő közvetítése 16 óra 45 perckor kezdődik.

Brazil Nagydíj – harmadik szabadedzés: 

Versenyző

Csapat

Idő

Különbség

Kör

1. Nico Rosberg Mercedes

1:11,740

19

2. Lewis Hamilton

Mercedes

1:11,833

+0,093

21

3. Sebastian Vettel

Ferrari

1:11,959

+0,219

14

4. Kimi Räikkönen

Ferrari

1:12,027

+0,287

16

5. Max Verstappen

Red Bull-TAG Heuer

1:12,077

+0,337

19

6. Daniel Ricciardo

Red Bull-TAG Heuer

1:12,287

+0,547

21

7. Valtteri Bottas

Williams-Mercedes

1:12,614

+0,874

26

8. Jolyon Palmer

Renault

1:12,968

+1,228

19

9. Felipe Massa

Williams-Mercedes

1:12,990

+1,250

26

10. Fernando Alonso

McLaren-Honda

1:13,002

+1,262

12

11. Nico Hülkenberg

Force India-Mercedes

1:13,203

+1,463

14

12. Sergio Pérez

Force India-Mercedes

1:13,231

+1,491

19

13. Kevin Magnussen

Renault

1:13,255

+1,515

15

14. Carlos Sainz

Toro Rosso-Ferrari

1:13,293

+1,553

19

15. Romain Grosjean

Haas-Ferrari

1:13,344

+1,604

15

16. Esteban Gutiérrez

Haas-Ferrari

1:13,596

+1,856

16

17. Danyiil Kvjat

Toro Rosso-Ferrari

1:13,609

+1,869

13

18. Jenson Button

McLaren-Honda

1:13,750

+2,010

9

19. Pascal Wehrlein

Manor-Mercedes

1:13,972

+2,232

20

20. Felipe Nasr

Sauber-Ferrari

1:13,992

+2,252

14

21. Esteban Ocon

Manor-Mercedes

1:14,222

+2,482

21

22. Marcus Ericsson

Sauber-Ferrari

idő nélkül

——-

1

 

Forrás: M4Sport

 

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás