Rosberg elszúrta, Hamilton győzött

2015ham12Lewis Hamilton laza győzelmet aratott a Japán Nagydíjon, csapattársa, Nico Rosberg a rossza rajt után is hozta a 2. helyet. Vettel a Ferrarinak hozott dobogós helyet.

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője nagy fölénnyel nyerte a 2015-ös Forma-1-es Japán Nagydíjat, megelőzve csapattársát, Nico Rosberget és a ferraris Sebastian Vettelt. Hamilton a rajtnál előzte meg a pole pozícióból induló Rosberget, aki annyira a pálya szélére szorult a csatában, hogy Vettel és a williamses Valteri Bottas is elment mellette az első a kanyarokban. A német Bottast a pályán, Vettelt a bokszban előzte vissza.

A viszonylag lapos versenyt a mezőnyben zajló csaták tették egy kicsit izgalmasabbá, amelyekben a Red Bull és Toro Rosso pilótái vitték a prímet, akik szinte folyamatosan akcióban voltak. A reggeli szunyókálást Fernando Alonso rádióüzenetei “dobták fel”, aki többször is GP2-esnek csúfolta a McLaren-Hondát a hazai versenyen.

Hamilton ezzel megismételte tavalyi sikerét japánban, megszerezve idei nyolcadik összességében 41. győzelmét. Ezzel beérte példaképét Ayrton Sennát, aki szintén 41 futamot nyert meg a Forma-1-ben.

Így zajlott a verseny

A szombat délutánival egyező napos, meleg időben sorakoztak fel a Forma-1-esek a 2015-ös Japán Nagydíj rajtjára Szuzukában.

A Danyiil Kvjat balesete miatt befejezetlenül maradt időmérő után az első rajtkockába Nico Rosberg állhatott, mellette csapattársa, Lewis Hamilton, utánuk a williamses Valtteri Botas és a ferraris Sebastian Vettel, csapattársaik, Massa és Räikkönen, Daniel Ricciardo és Romain Grosjean, valamint Sergio Perez és Carlos Sainz sorakozott a top10-ben, Kvjat csak a bokszutcából indult.

A lámpák kialvása után Rosberg nem indult rosszul, de Hamilton még jobban kezdett, már az egyes kanyarban beszúrt mellé, és addig védekezett a német, amíg lecsúszott a pályáról, így Vettel és Bottas is elment mellette.

Hátrébb Massa összekoccant Daniel Ricciardóval, így a brazil első, az ausztrál hátsó defekttel mehetett a bokszba, Perez pedig orrkúpért és gumikért indulhatott, miután összeért Hükenberggel és végiggázolt az első kanyar kavicságyán.

A sorrend a start után: Hamilton, Vettel, Bottas, Rosberg, Räikkönen, Grosjean, Maldonado, Hülkenberg, Alonso és Sainz volt a top10-ben.

A 9. körben Kvjat indította a tervezett kerékcseréket, a 11. körben Nasr és Jenson Button, a 12.-ben Bottas, Grosjean, 14. körben Vettel, a következőben Räikkönen járt kint.

Rosberg a 16. körben cserélt, de nem sikerült Bottas elé vágnia, azonban a pályán nem sokkal később, a 18. körben legyűrte a finnt, fellépett az utolsó dobogós helyre.

A cserék után is lazán vezetett Hamilton, mögötte Vettel, Rosberg, Bottas, Räikkönen, Hülkenberg, Grosjean, Maldonado, Sainz és Alonso haladt a pontszerző helyeken.

Alonsót Verstappen féltávnál, a 26. körben túrta ki a top10-ből, a holland újonc külső íven ment el mellette az célegyenes végén, az 1. kanyarban.

A 28. körben Sainz csúnyát hibázott, amikor a második kerékcseréjére menet elkapta a bokszbejárati bóját és eltörte az első szárnyát. Mivel a csapat erre nem készülhetett, a spanyol újonc sok időt veszített, mire kicserélték az orrkúpot.

A 29. körben Räikkönen, eggyel később Rosberg és Bottas is kiment új gumikért, a ferrari finnje williamses honfitársa elé került. Amit Räikkönennel nyert a Ferrari, azt Vettelnél elveszítette: hiába volt mindössze 2,4 másodperc a cseréje, Rosberg a korábbi kiállással sikeresen vágott elé, átvette a virtuális 2. helyet.

Az éllovas Hamilton a 32. körben tudta le utolsó tervezett cseréjét, vissza is vette a vezetést.

15 körrel a leintés előtt Hamilton senkitől sem zavartatva haladt az élen, mögötte Rosberg, Vettel, Räikkönen, Bottas, Hülkenberg, Grosjean, Maldonado, Sainz és Verstappen állt a top10-ben.

Hátrébb a még a rajtnál visszaeső Perez lépkedett előre a mezőny sűrűjében, egymás után vadászta le a többieket, a haladását sauberes Marcus Ericsson állította meg.

Miközben Perez Ericssonnal birkózott a 12. helyért, Rosberg, Vettel, Räikkönen is utolérte a bolyt, a lekörözésekre is figyelni kellett.

A 45. körben a Toro Rossó-soknál helycsere történt, Verstappen megelőzte Sainzot. A mezőny végén a manorosoknak jutott izgalom: Will Stevens a 130R kijáratánál keresztbe fordította az autót, az újonc Alexander Rossinak a gumifüstön keresztül kellett kerülnie villámgyors reflexekkel, ahogy az angol is nagy lélekjelenléttel fogta meg az autót és ment tovább.

Perez tucatnyi próbálkozás után végül az 50. körben gyűrte le Ericssont, akit rögtön támadni kezdett Kvjat, miközben Räikkönent is el kellett engedniük. Kvjat szemfülesen ment is a ferraris finnel, elment a svéd mellett.

Hamilton 53 kör, két kerékcsere után végül lazán beért az első helyen, megszerezte pályafutása 41. futamgyőzelmét, beérve ezzel bálványát, Ayrton Sennát.

A rajtnál visszaeső Robserg azért hozta a Mercedesnek a kettős győzelmet, a 3. helyet pedig a ferraris Sebastian Vettel szerezte meg.

A további pontokon Räikkönen, Bottas, Hülkenberg, a két Lotus- és a két Toro Rosso-pilóta osztozott.

A “száguldó cirkusz” ezt követően Szocsiban lép fel legközelebb az Orosz Nagydíj alkalmából.

A Japán Nagydíj végeredménye:

Versenyző

Csapat

Idő

1. Lewis Hamilton

Mercedes

1 ó 28 p 06,508 mp

2. Nico Rosberg

Mercedes

+18,9 mp

3. Sebastian Vettel

Ferrari

+20,8 mp

4. Kimi Räikkönen

Ferrari

+33,7 mp

5. Valtteri Bottas

Williams-Mercedes

+36,7 mp

6. Nico Hülkenberg

Force India-Mercedes

+55,5 mp

7. Romain Grosjean

Lotus-Mercedes

+1 p 12,2 mp

8. Pastor Maldonado

Lotus-Mercedes

+1 p 13,5 mp

9. Max Verstappen

Toro Rosso-Renault

+1 p 35,3 mp

10. Carlos Sainz

Toro Rosso-Renault

+1 kör

11. Fernando Alonso

McLaren-Honda

+1 kör

12. Sergio Pérez

Force India-Mercedes

+1 kör

13. Danyiil Kvjat

Red Bull-Renault

+1 kör

14. Marcus Ericsson

Sauber-Ferrari

+1 kör

15. Daniel Ricciardo

Red Bull-Renault

+1 kör

16. Jenson Button

McLaren-Honda

+1 kör

17. Felipe Massa

Williams-Mercedes

+2 kör

18. Alexander Rossi

Manor-Marussia-Ferrari

+2 kör

19. Will Stevens

Manor-Marussia-Ferrari

+3 kör

20. Felipe Nasr

Sauber-Ferrari

kiesett

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás